Kováts Péter : Elvetélt szerelem

S ha mégis vége, kesergünk kicsit, meg fogadkozunk aztán…..

(meghallgatom)

S mint szégyenben ég? leányanya

– kire mindenki más büszke volna –

frissen született gyermekét

folytja vödörbe, kútba,

majd rejti újságpapírba, kukába.

Úgy rejtem én is ‘mosolyba’

e kéretlen kés?i újszülöttet,

e frissen szült tébolyt,

és küldeném egy más világra,

mert Neked nem kell ilyen árva.

Belefojtom bánatom majd

sok-sok riherongyba.

Kinek szeme, kinek haja,

kinek teste lesz majd

olyan tán mint tiéd.

Odahazudlak

         minden ölelésbe

         minden csókba

         minden szeretkezésbe,

szüntelen keresem náluk

gyönyört?l felszakadó sóhajod,

aztán mindezért fizetve

mindett?l megundorodva,

                   kétségbeesve

rátámadok majd

         gyenge önmagamra.

Ki?zlek álmaimból

ki a rideg valóra.

Tudd meg Te ‘bennemszületett’

miért sir e keser? óda.

Milyen ha ellökik kéregt? kezed,

s az kinek nyújtod

         csak furcsán nézeget

s utálkozva elsiet AZ

kiért feszült meg

         töviskoszorúba szorított lelked.

Te most csak mosolyogsz ezen.

Én hiszem er?sen

         bár ne úgy legyen

hogy majd egyszer

mikor már nem lehet,

mikor már mondanád

         de nincs kinek

olvasva verseim

         kinek büszke múzsája vagy

bánni fogod,

hogy nem élhetted át

a bennük rejl? varázslatot.

Ki írta nem lesz ott veled,

hogy felitassa szerelmével

a keser? könnyeket.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Adminguru
Szerző Kováts Péter 70 Írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.