B.G.Boróka : Lehet így is!

Megszokott rutinmozdulattal nyitottam be az ismerős ajtón a fodrászüzletbe. Abban reménykedtem, hogy e kora délutáni órában talán nincs bent vendég, és így hamar sorra kerülvén, fél órán belül végzek is a nyíratással.*

 

 

 

Belépésemkor gyorsan végigpásztáztam tekintetemmel az üzletet és láttam, hogy az ismerős fodrásznő éppen egy vendég hajával foglalatoskodik. Köszönésemre reagálva intett, hogy üljek le, várnom kell. Levettem kabátom és helyet foglaltam. Ekkor egy másik helyiségből egy vékony, kb. 160 centi magas, fiatal lány lépett elő. Az öltözéke, és első látásra a kisugárzása nem volt megnyerő számomra. A jól fejébe nyomott drapp kötött sapka, a derekat teljesen szabadon hagyó csípőnadrág és rövid póló, a szája pittyében és fülében sorakozó pirszingek, mind azt az érzetet keltették bennem, hogy jobb lenne talán odébb állni, mielőtt még a kezei közé kerülök, és visszafordíthatatlan dolgot művelne a fejemen. 

Még végig sem gondolhattam a menekülési tervet már hallottam is, hogy szólít, foglaljak helyet.  

Amint a székbe ültem, próbáltam elkapni tekintetét a mélyen a homlokába húzott sapka alól. Szabályos arcában volt valami érdekes, amit nem tudok megfogalmazni. A szeme sötét és vibráló, igen mozgékony, amit talán a sasokéhoz tudnék hasonlítani. Igen talán erre mondják, hogy szúrós szemű. 

Ahogy belehuppantam a székbe, fel voltam készülve mindenre. A homlokom gyöngyözni kezdett és megadón mormoltam magamban: vajon mit fog csinálni velem. 

Visszatérő probléma volt minden új fodrász esetében, hogy kérésem ellenére mindig nagyon megnyírtak, és rendesen lecsupaszították amúgy is ritka, kopaszodni készülő fejbúbomat.  

Ahogy ez a gondolat végig futott a fejemben, a kishölgy máris kérdezte: — Vágás lesz, ugye ne nyírjuk meg nagyon? 

Megkönnyebbülten mondtam, hogy igen, csak egy kis rendbeszedést szeretnék, de igazából már megadtam magam, mindenre fel voltam készülve, csak szabaduljak ki a székből minél hamarabb. 

Így lesütött szemekkel próbáltam elkerülni a lánnyal való szemkontaktust nehogy zavaromból megérezzen valamit, de ami ezek után történt minden várakozásomat felülmúlta. 

A fodrászlány elővett egy fésűt, a megszokottnál rövidebb ollót, körömkefét majd aztán gondosan valami fertőtlenítő szerrel bevonta a körömkefét, amivel kikefélte a fésűt és az ollót, ezek után mindegyiket jól lemosta. Az ollót többször végigpróbálta, hogy jól meg van-e húzva a csavarja, megrázogatta, hogy jól jár-e. Aztán odainvitált a fejmosótálhoz.  

Magamban közben az időt számolgattam, hogy a fejmosás az kb. 5 perc, a hajvágás az lesz vagy 15 perc, a szárítás végig gondolásáig el sem jutottam, mert megintcsak meglepetés ért. 

Ahogy megszokott volt egy fodrászatban eddig, a fejmosók kezdetben hideg, majd egyre forrósodó vízzel leöblítik néhány másodperc alatt a hajat, rálöttyintenek valami illatos, szintén hideg shamponszerű dolgot, amit néhány mozdulattal beledörzsölnek a hajba, lemossák, ezt egyszer megismétlik, majd egy balzsamnak nevezett kencével bekenik a hajat és két perc után megint a hideg vizes öblítés, és kész. Erre voltam felkészülve, de ebben az esetben más történt. 

A hajamat kellő finomsággal, óvatossággal, meleg vízzel mosta meg, és ez az öblítés nem pillanatokig, hanem eléggé hosszú ideig tartott, hogy a hajat teljes mértében meglágyítsa, és a fejbőrömön kellemes melegnek éreztem a shampont is, mellyel — a megszokottak alapján — kétszer mosta meg a hajam. A balzsammal történő bedörzsöléssel, egy kicsit zavarba hozott, mert nem számított érzéseket csalogatott ki belőlem. Ahogy hosszan masszírozta a fejbőrömet, halántékomat, a fül mögötti részt, a tarkómat, fejtetőmet, aztán megint vissza a halántékomra egyszerűen nem tudtam türtőztetni magam, és néha bizony halk nyögések és sóhajok hagyták el a számat, miközben ő közömbösen a tükörből nézte a képemet. S egyszer-egyszer akaratlanul elnyöszörögtem magam, mert ez az egész — bocsánat a kifejezésért — kurva jól esett.  

Amikor betértem az üzletbe bozontos, lenőtt hajjal, ápolatlannak, piszkosnak éreztem magam, de most megmosottan, a masszírozás után teljesen felfrissült állapotba kerültem. Egészen másképp néztem most a tükörképemre.

Amikor megtörölte végül a hajam, s a törülközőt a kezembe nyomta, másik kezével egy papír zsebkendőt nyújtott felém azzal a megjegyzéssel, hogy ilyenkor az embernek az orrába szokott menni a víz. Ez a figyelmesség is rendkívül jól esett. 

Innentől az eddig átéltek után már megnyugodtam kissé, és kíváncsian vártam, hogy vajon a hajvágáskor mivel fog meglepni engem ez a leányzó. 

Már a technika, ahogy hozzá látott a hajamhoz az már megintcsak meghökkentett. Nem nagy csattintgatásokkal, két centiméteres tincsek lenyírásával kezdte a vágást, hanem módszeresen igen apró vágásokkal, szinte hajszálanként felülről, millimétereket vágva a hajból. Sokszor vissza-visszatérve ugyan ahhoz a tincshez. Közben összetalálkozott néhányszor a tükörben a tekintetünk. Majd borotvakészüléket vett elő, amivel különös gondot fordított, hogy a fülcimpámra nőtt hosszú szőrszálakat is eltávolítsa. Majd újból az ollót vette fel és gondosan kinyírta a szemöldököm néhány hosszabbra nőtt szálát is és felváltva hol a hajamon dolgozott, hol pedig még talált némi javítani valót a szemöldökömön is. A fülemből is gondosan kinyírta a szőrszálakat. A tarkóm hajpihéit borotvakészülékkel távolította el. Ahogy a körém terített kendőn láttam, valóban eléggé aprólékosan dolgozott, mivel kétmilliméteresnél hosszabb hajtinccsel nem találkoztam a levágott hajdarabok közt. A haj vágása úgy húsz percig tarthatott, majd közben megkérdezte, hogy a „bajuszkát is megigazíthatom?” — Igen, persze — kértem.

Vágytam is rá, mert már igen lenőtt. Ekkor volt kedvesem jutott eszembe, aki mindig sérelmezte, ha a fodrásszal hozattam rendbe a bajuszom, mivel ezt intim szférának tartotta, de jelen pillanatban — mai nyelven szólva — szingliként tengetve mindennapjaimat, rákényszerültem, hogy egy fodrász-szalonban hozassam rendbe eme arcszőrzetemet.

A bajuszomat megfésülte, majd óvatosan alányúlt és szálanként megigazította, majd a hosszabb szőröket az orrlyukaimból is kinyírta. A kezében felváltva dolgozott az olló és a borotva.  

Ekkorra már az ismerős fodrász szabaddá vált, leült a vendégszékbe és a fiatal kollegina munkáját figyelte. Néha összetalálkozott a tekintetünk, és nézésében valami olyasmit láttam, hogy „na, mit szólsz hozzá?”. 

A szárítás volt talán a legrövidebb munkafolyamat, de e tevékenység során is néha-néha visszatért az ollójához és igazított valamit a frizurámon.

Szárítás után bekente valami balzsammal a hajam és elővett egy kézitükröt, amiben hátulról is megmutatta a munkáját. 

Elkészült a nagy mű. Kétezer forintot kért a leányzó a munkájáért. Ekkor végig futott a fejemben, hogy régi jól bevált fodrásznőm, aki a szomszédos székben lógázta lábait, ugyanilyen tarifával dolgozott, de megközelítően sem nyújtott ilyen szolgáltatást, mint ez a kicsilány. Így mikor kezébe nyomtam a 2500 Ft-ot, megjegyeztem, hogy „kegyed nagyon elkényeztetett engem”. — Ha így érzi, ennek nagyon örülök, váljék egészségére! — jött a válasz.

Tehát fizettem és indultam a fogas felé. Zavarodottságomban képtelen voltam beletalálni a kabátujjamba és a kilincset is nehézséggel tudtam csak megtalálni. Mire végre kint voltam az utcán remegő lábakkal, zavarodottan, úgy éreztem, mintha egy olyan szolgáltatás részese lettem volna, melyet bizonyos — arra kijelölt helyen — kaphat csak az ember. Hát igen, lehet így is!

Legutóbbi módosítás: 2009.12.15. @ 11:49 :: B.G.Boróka
Szerző B.G.Boróka 80 Írás
Régebben az írást belső kényszerként éltem meg, jelenleg számomra az öröm és az önkifejezés eszköze.