Pórázon XXVI. rész

Az élet az egyetlen olyan dolog a világon, amit nem lehet túlélni. Még akkor sem, ha a nagy igyekezetbe belepusztul az ember. *

 

 

26.

 

Megérkeztünk! Ez már Hamburg! Ott az Elba torkolat, messziről látszik a kikötő. Végighajtunk a kurvák híres negyedén, a Ripper Bhan-non, majd ráfordulunk arra az útra, amelyik kivisz Cuxhavenbe, az elő kikötőbe. De nem megyünk el odáig, mert a Krosbal allen áthajtva, meg sem állunk Bergedorfig. Itt átgurulunk a dombokon, és az össze-vissza kanyargó szerpentin végén felbukkan előttünk, az Albert Fleissel klinika, utunk végcélja.

   Csinos, barna ápolónő fogad bennünket. Napfényes szobába vezet minket, közben egyfolytában mosolyog.

   — Uram! Anna nővér vagyok! — szól hozzám. — Bármire szüksége van, kérem, csengessen!

   Ezzel sarkon fordul, és magunkra hagy minket.

   — Hat hét múlva indul a géped Washingtonba! — mondja a köpcös kezét nyújtva. — Addig is jobbulást!

   Elmennek, én meg berendezkedem arra a hat hétre, amíg új fejet nem kapok.

   Kivágódik az ajtó, alacsony, szemüveges öregúr ront be rajta, fiatalos sietséggel.

   — Dr. Günther Blumenthal vagyok! — mondja, majd kézfogás után a csaphoz szalad, és megmossa kezeit.

   Igaza van, lehet, hogy öt perccel korábban a seggemet törölgettem a mancsommal.

   Ő lesz a szabászom, és a fél napot azzal tölti, hogy a fejemet méricskéli, meg rajzolgat rá.

   — A műtét öt-hat óra! — közli velem hivatalos hangon. — Utána öt hét a gyógyulás. A gyógyulás alatt lesznek fájdalmai, később viszketni fog. A feje végig be lesz kötve, enni tud majd egy résen, de nem lesz hozzá kedve. Az eredményt akkor látjuk majd, ha lekerül a kötés. Kérdése van?

   — Mi lesz, ha elrontja?

   — Akkor nagyon csúnya lesz! Mindenki el fog magától fordulni, a gyerekek, ha meglátják, sikítva elmenekülnek. Kap egy dobozt a fejére, hogy ne szarjon be magától, aki látja — mondja mosolyogva.

   — Köszi, doki, megnyugodtam! Mikor csinálja? — kérdezem, és idegesebb vagyok, mint valaha.

   — Holnap reggel! Ma már ne egyen semmit, mert összeszarhatja a műtőasztalt, és az, drága dolog! Most pihenjen! A fürdőben van egy tükör, ott tud elbúcsúzni a pofikájától! Akkor, viszlát, reggel! — int a kezével, és elrohan.

   — Jó éjt! — szólok utána fásultan, és olyan szomorúság vesz rajtam erőt, mint tán még soha!

   Csak én lehetek ilyen országos barom, hogy belemegyek egy ilyen hülyeségbe! Mi a francnak kellett nekem ezt elvállalnom? Most lesz egy csomó pénzem, viszont lehet, hogy olyan csúnya leszek, hogy az összes lóvémon vásárolnom kell egy lakatlan szigetet, legyen hol laknom, mert lehet, hogy többet nem mehetek emberek közé.

   Reggel a nővér kelt fel.

   Zuhanyozom. Úgy készülök az elcsúfításomra, mint Jean D. Arc a máglyára.

   Kilenckor cikázik be a doki.

   — Hogy aludt? — kérdezi.

   — Aludtam — felelem.

   — Jól van, ma éjjel nem fog! Fájdalmai lesznek, de itt van Anna nővér, majd segít.       

   — Maga mindig ilyen megnyugtató? — kérdezem tőle, mert már idegesít a dumája.

   — Általában.

   — Nem lennék a felesége! — mondom neki.

   — Maga sem tetszik nekem! — nevet hunyorogva. — Szőrös a lába.

   Jön a zöld ruhába öltözött műtős, tolja a kerekes ágyat.

   — Várjanak! — odalépek a tükörhöz, búcsúzom magamtól.

 

21látogató,2mai

Szerző S. Szabó István 185 írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045

2 Komment

Hagyj üzenetet