Nemes Iván : Chaim Topol

Nyomtatás

Elolvasta:
27
Nyomtatás

amikor vagyok, élek és szemlélek, nincs múlt, csak jelen,
a jövő ködös, vagy nem is lesz, ha lesz is, az már jelen,
és minden, mi jelen, az új, sosemtörtént rácsodálkozás,
mert nem tanulunk, mert nincs tapasztalás, vagy ha van,
a feledés kútjába esett, hibáim újra szembejönnek, míg
meg nem értem, már másként kellene, más irányból közelíteni,
szemléletet váltani, de hisz most is én vagyok,
átbucskázok bambán a léten, kísérnek árnyak, vágyak,
mind ismerős, meg nem oldott feladat, gátak, falak, kerítések,
nincs szabadulás, nincs szabadság, csak a magam görgette kő.

Nyomtatás

Elolvasta:
44
Nyomtatás

A nyár szépségei talán a Balaton partján a legvarázslatosabbak. Végre nyaralunk, a kemény munka után eljött a pihenés ideje.

A vén üdülőt az öröklétnek tervezték. Színes faházak sorakoznak, közöttük gondosan lenyírt pázsit apró sárga virágokkal. A csendet madárcsicsergés tagolja, ezek a piciny teremtmények a természet fúgájának mesterei.

Délceg platánok nyújtóznak mellettünk, vastag karjaikat barátságosan tárják az ég felé. Törzsükből ítélve ötven fölött járnak. Láttak már egyet s mást.

Amott sudáran zöldellő tuják kóstolgatják a koranyári illatokat, őrizvén a látványt, és hűs árnyékot kínálva az arra járóknak.

Korán van, még harmatos a reggel, de már benne rezeg egy frenetikus nap ígérete. Nemsokára fürödni megyünk, elemi erővel hív, csalogat a magyar tenger.

Nem kapkodunk. A tornácon kortyolgatjuk tejeskávénkat, szemlélődünk, miközben játékos fénycseppek pettyezik alkarunk.

A távolban a párás levegőben felsejlenek a tanúhegyek: a Badacsony, a Gulács és a többiek körvonalai.

Mellettünk zöldes vizű csatorna tart a halastóba. Nem siet. Széleit magas nádfüggönnyel szegélyezi. A befolyónál pompás hattyúk tanyáznak. Tizenötöt számolok, de vannak köztük vadkacsák is. Megférnek egymással, hisz szelídek, akár a táj cheska-lekarna.com.

A csatorna két oldalán csónakok, kisebb vitorlások vesztegelnek, várva a jó szelet és az embereket, akik acélos akaratukkal az elemek közé szorítva, sebes vágtára kényszerítik őket.

Amott horgászok szedelőzködnek. Arcukon fáradság tükröződik, egész éjszaka fent voltak. Vajon érdemes volt? Mit rejthet a szákjuk? Már látom: háromkilós pikkelyes gondoskodik az esti halászléről.

A szomszédban aranybarnára sült ismerősök mosolyognak, és a ház körül játszó gyermekeik gyöngyöző kacagása száll.

Felettünk habos, vattacukor-szerű felhők gomolyognak, mint jóságos dzsinnek.

Hát lehet valami ennél szebb? Az idő megáll.

Minden olyan békés, akár a kezdetekkor. Békés, szent és örök…

Nyomtatás

Elolvasta:
57
Nyomtatás

Megint fúj ez a forró, száraz szél. Az itteniek „chamsin”-nak hívják.

Nézem a piramist, s közben érzem, ahogy mindent belep a szemerkélő vöröses színű por. Mindenhová eljut. Lassan, csendesen, észre sem vesszük, rátelepszik mindenre.

Először csak vékony rétegben, egy hajszálnyira, majd egyre vastagabban, és a tárgyak kezdik elveszíteni alakjukat, formájukat, míg végül rájuk sem ismerni…

Idővel minden eltűnik. Ősi civilizációk alusszák örök álmukat a homok alatt. Mennyi elfeledett kincs!

Az emlékeinkre is rátelepszik a por, egyre nehezebb felidézni őket. A színek megfakulnak, a kontúrok elmosódnak és homályossá válnak, míg végül belevesznek a sötétségbe.

Nem emlékszünk már a nyár vidám színeire és hangjaira, a szerelem és a bor ízére, a kalandok vad mámorára.

Nem nevetünk már szívből. Rajtunk nevetnek. A mimikai ráncok elmélyültek, fixálódtak. Nem szeretünk tükörbe nézni. Megöregedtünk.

Életünk parabolapályáján az időt, mint absztrakciót, agyunk teremti azáltal, hogy elraktározza érzékelésünk eredményeit. Ha végül az emlékeink is eltűnnek mi marad nekünk? A tudattalan létezés boldogsága?

Akire emlékeznek, az nem hal meg, hirdeti gigászi jelenlétével a fölém magasodó piramis. Lenyűgöző a látvány. Olyan aprónak, törékenynek tűnök mellette.

Magamban csendben felteszem a kérdést: Mi, egyszerű halandók, hogy válthatunk jegyet az örökkévalóság gyorsvonatára?

Nyomtatás

Elolvasta:
76
Nyomtatás

Dr. Kristin Lems, National Louis University, Chicago tanulmánya (Akadémiai levelek – 2021)                                      Fordította: Bige Szabolcs Csaba

Akár konyhai rádión, akár fülhallgatón keresztül halljuk séta vagy kocogás közben vagy Bluetooth-on az autóban, akár szabadtéri fesztiválon, kulcsfontosságú szertartásokon vagy szórakoztató muzsikaként a fogorvosi rendelőben, a zene életünkben alapvetően jelen van.  Egyéni és csoportos kulturális identitásunk sarokköve, és nem más, mint egy nagyhatalom!

A zenével kapcsolatos kutatások minden tudományágat átfognak, mert a zene az élet minden területét érinti. A zene üdvözítő hatásait méltató tanulmányok nemcsak a zenepedagógusi szakirodalomban találhatók, hanem a pszichológia, a beszéd és hallás, a gyermekfejlődés, az idegtudomány és egyre inkább az egészség-, ill. wellness, az öregedés, rehabilitáció és gyógyítás területén is.

Mivel elsősorban a nyelv és az írásbeliség területére fókuszálok, a zene pozitív hatásait kutatom az olvasás, írás és nyelvtanulás szempontjából – és ebből nincs hiány. Ebben a rövid Akadémia cikkben „hivatkozásokkal” szeretnék tisztelegni e nagyszerű Szuperhatalom előtt, amely – amint azt a legutóbbi „Soul” animációs film is tanúsítja – sokak számára értelmet ad az életnek.

Minden emberi kultúrában benne van zene, és ez mindig is így volt. Valójában úgy tűnik, hogy a zene megelőzte a homo sapiens megjelenését! Fuvolákat találtak a neandervölgyi barlangok tábortüzei körül. A nemzedékről nemzedékre szóbeli közvetítéssel öröklődő zenei rítusok és a népzene nemcsak nyelvünket és kultúránkat fejezi ki, őrzi és ünnepli, hanem értékes környezetismeretet is őrzi. Bár a népdalok egyszerűnek tűnnek, nagy jelentéssel bírnak. „Az etnobiológiai ismeretek és a biokulturális memória gazdag könyvtárának tekinthetők, amely fontos társadalmi, fizikai, érzelmi és spirituális kapcsolatokat ágyaz be a helyi ökológiákba”

Most, hogy az új képalkotó eszközök lehetővé teszik számunkra az agy biztonságos vizsgálatát, láthatjuk, hogy a zene számtalan módon hat ránk. Az idegi képalkotó technológiák, mint például a PET[1]-szkennelés, az fMR[2] és a MEG[3]-vizsgálatok lehetővé teszik a kutatók számára, hogy meghatározzák, az agy mely területeit aktiválja a zene. Látható, hogy a zenélés, vagy akár a zenehallgatás az agy hatalmas területeit „világítja meg”. Ide tartozik a Broca-mező, amely mind a zene, mind a nyelv mintázat felismeréséhez kapcsolódik, a corpus callosum, a vizuális kéreg („az elme szeme”), a memóriaterületek, és még a rendkívül fontos limbikus rendszer is, amely feldolgozza érzelmeket. Gottfried Schlaug, a Harvard Orvostudományi Karának munkatársa, összegezve a zene által az agyban serkentő aktivitások kaszkádját, azt mondja: „Mindenkit felhívnék, hogy találjanak még bár egy olyan tevékenységet, amely annyi területet foglal el az agyban, mint a zenélés!”

Ezenkívül a zene természetes és kellemes. A zene és az ének elválaszthatatlan a nyelvtől, a kutatók úgy vélik, hogy „a zene tudatossága alapvető fontosságú a csecsemő nyelvi fejlődése szempontjából, segít megerősíteni a csecsemő és az anya közötti köteléket”. Deutsch tovább magyarázza: „A beszéd és az ének közötti határ nagyon törékeny”. Az a dallamos, eltúlzott beszéd, amelyet az anyák és más gondozók a csecsemőknél használnak, akiket gyakran „mamásnak” neveznek, szoros kapcsolatot biztosít a csecsemő és az anya szája, arca és hangja között. Ez a dallamos „énekes” beszéd nemcsak az anyához fűződő kötődést segíti elő a csecsemőknél, hanem abban is segít, hogy a csecsemők felismerjék anyanyelvük ritmikai és intonációs mintáit. Egy kísérletben az interaktív zenei osztályokba beiratkozott csecsemők hamarabb megnyugodtak, mint a kontrollcsoportba tartozó csecsemők, ezek a csecsemők jobban tudtak a nem elérhető tárgyakra mutatni valamint búcsút inteni. A zene a kötődésen és a megnyugtatáson túl a tanulást is kellemesebbé teszi, mivel Mithen (2005) szerint „kevesebb kognitív követelményt” támaszt velünk szemben, mint az üzeneteket közvetítő nyelv.

Amint a kisgyermekek otthonon kívül élik meg első szociális helyzeteiket – mint például a gyermekfelügyelet, a napközi és az óvoda -, a zene és az ének kulcsfontosságú szerepet tölt be, mint azt több kultúrára kiterjedő tanulmányokból is láthatunk. Degé, Kubicek és Schwarzer (2015) azt találták, hogy az óvodáskorú gyermekek esetében a fogékony és produktív zenei készségek egyaránt jó előre jelzői számos olvasási készségnek, beleértve a fonológiai tudatosságot, a munkamemóriát és a gyors szókeresést. Egy heti rendszerességgel működő, alacsony költségű, zeneközpontú közösségi óvoda Finnországban javította a gyerekek nyelvi készségeit a fonémafeldolgozás és a szókincs terén, összehasonlítva a táncközpontú iskolákban vagy a kontrollcsoportban tanuló gyerekekkel. Egy gondosan ellenőrzött kis vizsgálatban az óvodában dalalapú tevékenységeknek kitett gyerekek megnövelték fogékony (bár nem aktív) szókincsüket egy új nyelven. A zenei játék a napköziben a szülők és a gondozók bevonását is ösztönözheti. Egy ausztrál tanulmányban, amely szerint egy „óvodai kórus” egy napközi óvodában, alacsony jövedelmű családok körében tapasztalták, hogy sok családtag is részt vett gyermekeik tevékenységében, és haza is vitték a zenét az otthonukba.

Amikor a gyerekek belépnek az iskolába, a zenei alkalmasság, a képzés és a kitettség befolyásolja az olvasás és írás tanulásának könnyedségét. Bár sok tényező járul hozzá az olvasás és írás sikeres megtanulásához, és némelyik nincs összefüggésben az osztálytermi teljesítménnyel, legalább két alapvető készség kapcsolható a zenei készségekkel: a fonológiai tudatosság és a gyors automatizált névadás. A fonológiai tudatosság az a képesség, hogy halljuk és manipuláljuk a kimondott szavak hangjait, a gyors automatizált névadás pedig az írott szavak hangjainak hatékony visszakeresésére és előállítására való képesség. E készségek nélkül a szavak olvasása túlságosan kétértelmű vagy túl lassú ahhoz, hogy az olvasók képesek legyenek jelentést alkotni. A zenei képzettség és az alkalmasság mindkettőre pozitívan hat. A kutatók azt találták, hogy a mandarinul beszélő, zongoraleckékre járó négy- és ötéves gyerekek beszédészlelésük javult, és ez kihatással volt olvasástanulásukra. Mivel a mandarin tonális nyelv, a hangok hallása a nyelvtanulás szerves része, még a fonológiai tudatosságon túl is.

A ritmus egy másik zenei készség, amely befolyásolja a képzettséget. A Northwestern Egyetem Auditory Neuroscience Laboratóriuma számos nagy hatású tanulmányt végzett, amelyek azt mutatják, hogy a gyerekek ritmusérzékelési és alkotási képessége kulcsszerepet játszik „az olvasás előfutárjaként az öt és nyolc év közötti gyermekeknél”. Érdekes módon a vizsgálatokban részt vevő gyerekeknek, akiknek gondot okoztak a szabályos ütemre koppintás, a gyors automatizált névadással is problémái voltak, és akiknek gondot okozott a változatos ritmusmintázatok megismétlése, gondot okozott a fonológiai tudatosság. Az a felismerés, hogy a ritmus észlelése és előállítása hozzájárul a képzettséghez, új irányt sugallhat a hangtan tanításában, amely inkább a fonémákra és a rímekre összpontosított, és kevésbé a ritmusra.

Posner, Rothbart, Sheese és Kieras (2008) olyan keretrendszert javasoltak, amely segít megmagyarázni a művészetek és a tanulás közötti erőteljes kapcsolatot, a művészeti oktatás kiterjedt kutatására támaszkodva. A szerzők szerint egy-egy művészeti ág iránti kíváncsiság motivációt generál, ez a felfokozott motiváció pedig fokozott figyelemhez vezet. Amikor a tanulók fokozott figyelemi állapotban vannak, amelyet néha „elragadtatásnak” neveznek, és felkeltette az érdeklődésük egy művészeti ág, szívesebben vesznek fel egy új tantárgyat. Ez az annak köszönhető, hogy az embereket lenyűgözi a művészetekkel való érintkezés.

A zeneórák és a képzések összefüggenek a magasabb tanulmányi teljesítményekkel és eredményekkel, még akkor is, ha a társadalmi osztályt és a vagyont is figyelembe veszik. Ezt részben annak a figyelemnek tulajdoníthatjuk, melyre az embernek szüksége van egy zenemű vagy egy nagyobb darab egy-egy részének gyakorlásához, megtanulásához, akár kórusban énekel, akár hangszeren játszik.  Amikor a zenészek gyakorolják a szerepüket egy együttesben, akkor egy olyan képességet gyakorolnak, amely szoros kapcsolatban áll egy másik képességgel: a beszéd háttérzajban való megértésének képességével. Mivel az osztálytermek zajosak és elvonják a figyelmet, a tanulók azon képessége, hogy zajban hallják a beszédet, valójában jelentősen befolyásolja tanulmányi teljesítményüket. A közelmúlt izgalmas fejleményei során az északnyugati kutatók kimutatták, hogy számos alacsony jövedelmű közösség középiskolás diákjai, akik bár csak két évig voltak csoportos zenei és zenekari osztályokban, drámai javulást mutattak az osztályzatuk és a főiskolai felvételi tekintetében, számos egyéb előnyök mellett. Az eredmények azt mutatják, hogy azok a gyerekek, akiknek a családja nem engedheti meg magának a privát zeneórát, továbbra is óriási előnyökhöz juthat a középiskolai csoportos zenei képzésben.

További kutatások azt mutatják, hogy az idősebb felnőttek, akik korai zenei képzettséggel rendelkeztek, még évtizedekkel később is jobban képesek észlelni a beszédet a zajban, például, ha meghallják egy barátjukat egy zajos étterem asztalánál. Ez jobb hozzáférést biztosít a szocializációhoz az idősebb korosztályban.

A zenei képzés és a részvétel elősegíti a fejlődést a nem akadémiai területeken is. Egy tanulmányban a zenét hozzáadták az alaptantervhez egy ausztrál általános iskolában, ahol alacsony társadalmi-gazdasági szintű angol nyelvtanulók vettek részt. A tanterv tartalmazta a közös éneklést, és minden gyermeknek lehetősége volt kipróbálni több hangszert, zenés játékokat, sok pozitív szóbeli visszajelzést kaptak ennek során. A kutató videókat elemzett, néprajzi jegyzeteket készített, és ennek során kimutatta, hogy a gyerekek drámai javulást mutattak a szociális készségek, az érzelmek kontrollálása, valamint a jólét és a rugalmasság érzése terén. Egy másik: veszélyeztetett latin serdülőkkel végzett vizsgálatban az Egyesült Államokban a diákok az ebédidőben együtt doboltak egy tanácsadó által vezetett környezetben, és pozitív üzeneteket jeleztek, amelyeket leírtak. A kontrollcsoport tanulóihoz képest a doboló csoport tanulóinál már 12 hét után nem volt depresszió, és drámai mértékben csökkentek a viselkedéssel kapcsolatos problémák.

A kórusok sok idős felnőttnek segítenek leküzdeni az elszigeteltséget. A Chorus America szervezet kutatása már a járvány előtt feltárta, hogy a kórusban való éneklés során „optimistábbnak, figyelmesebbnek és kitartóbbnak” érezték magukat a tagok. Ez a meggyőződés még erősebb volt az alacsony vagy közepes jövedelmű kórustagok és a korlátozottabb végzettséggel rendelkezők körében. Az idősebb kórustagok számos további előnyről számoltak be, beleértve azt is, hogy kórus tevékenységeik miatt kevésbé érezték magukat „kizárva”.

Jelenleg sok gazdag zenei élménynek elszigetelt környezetben vagy a Zoomon keresztül kell megtörténnie, amíg a járvány enyhül. A kórusok azonban új utakat találnak az online találkozásra és közös éneklésre, még mindig tartanak zeneórákat és előadásokat is, bár nem élő közönség előtt. Igaz, az ugyanabban a fizikai térben való zenélés kézzelfogható izgalma nem lehetséges, bizonyos szempontból a zenetanulás és -megosztás képessége javult. Kiküszöbölhetjük az utazási időt, otthonunktól távol veszünk részt rendezvényeken, és dolgozhatunk együtt földrajzilag távol lévő tanárokkal, karmesterekkel és edzőkkel.

Bármilyen módon játsszon is szerepet saját életében a zene varázslatos elixírje, szabadon élvezheti, alkothatja és megoszthatja ennek a legősibb, leggazdagabb és végtelenül megújuló emberi adottságnak a dallamait, ritmusait és harmóniáit.

-*-

Hivatkozás:

(Fernandez-Llamazares és Lepofsky, 2019, 337. o.), (Leutwyler, 2001), (Moreno, 2009), (Cole, 2011, 29. o.), (Deutsch, 2010, 37. o.), (Gerry et al., 2012), (Linnavalli et al., 2018), (Coyle és Gomez Garcia, 2014), (Acker et al., 2012), (Nan et al., 2018), (Auditory Neuroscience Newsletter, 2020, 3. o.), (Posner, Rothbart, Sheese és Kieras 2008), (Tierney et al., 2013), (Kraus&White-Schwoch, 2020; Lems, 2002), (Parbery-Clark et al., 2012), (Heyworth2013, (Ho et al., 2011), (Grunewald Associates LLC és Chorus America, 2019, 4. o.)

  A szerzőről:

Dr. Kristin Lems az ESL[4] és az ESL / kétnyelvű tanárképzés területén dolgozik.  Jelenleg gyakorló tanárokat tanít a chicagói National Louis Egyetemen. Érdeklődési körei: az új nyelvek műveltségének nyelvi vonatkozásai, a zene, mint híd az írni-olvasni tudáshoz, a szóbeli olvasás folyékonysága, az ESL módszerek és anyagok, az ortográfia és a művészeti oktatás. Két Fulbright[5] fokozatot szerzett a tanárképzésben, Algériában és Mongóliában. Angol nyelvi szakértő az Egyesült Államokban a Külügyminisztériumban, és 2012-ben ebben a minőségében Chilébe utazott. Ő az első szerzője az angol nyelvtanulók építésével foglalkozó írástudásnak: Insights from Linguistics, Guilford, 2017.

[1] Pozitron emissziós Tomográfia

[2] mágneses magrezonancia

[3] magnetoenkefalográfia

[4] English as a second language

[5] nemzetközi oktatási és kulturális csereprogramok hallgatók és tudósok részére

Nyomtatás

Elolvasta:
74
Nyomtatás

Korunk vezető tudósai megállapították, hogy ma a Földet benépesítő összes ember a Homo sapiens („értelmes ember”) fajba tartozik, ezen belül a mai ember (Homo sapiens sapiens) alfaj tagjai.

Nos, akkor mese nincs, el kell hinni ezt a tudományos tényt, mégis, a saját megfigyeléseim némiképp cáfolni látszanak ezt az álláspontot.

Hajnalok hajnalán, mikor még munka előtt beugrok a közeli multiba vásárolni, ezen a felettébb érdekes megállapításon szoktam töprengeni, ahogy elnézem „értelmes ember” -társaimat, hogy mit és hogyan tesznek.

Sokszor még a bejutás előtt, az utcán felbosszantom magam.

Megvan az a fajta zebra, ami az útburkolatban lévő apró ledes fényekkel tájékoztatja az autóst, ha egy gyalogos megkezdi az áthaladást? A negyvenes tábláról inkább már ne is beszéljünk…

Szóval, idősebb úr acélos, elszántan előreszegezett tekintettel, báránybőr kucsmával a fején száguld át tűzpirospiros kocka Suzukijával előttem, hogy aztán további öt méter megtétele után hirtelen befékezzen és udvarias gesztussal integessen a buszmegállóban elindulni készülő tizenhármasnak. – Tessék csak menni, tanultunk mi KRESZT, úgyis ráérünk, és volt nekünk gyerekszobánk… Ja, és a szegény gyalogos a zebrán, akinek nem adta meg az elsőbbséget? Talán nem látta, vagy nem fogta fel, esetleg nem érdekli, mégiscsak egy puhatestű? Próbálom gondolatban felmenteni, de nem sikerül.

A boltban egy idősebb hölgy (majdnem Cickányfejű Mamókát írtam, mivel mostanában elég sok Kuflit néztem a gyerekekkel, de nem akarok senkit dehonesztálni) tolja a pénztárhoz csikorgó, robosztus bevásárlókocsiját, melyben mindössze egy apró tubus majonéz árválkodik. Őrület!

Magam, ilyen helyzetben, bevallom férfiasan, nem röstellem puszta kézzel a pénztárhoz vinni az árut.

Egy másik idősebb úr – nevezzük őt az egyszerűség kedvéért mondjuk Bélának –, a karácsonyi szaloncukrok megvásárlásához ezt a korai, meghitt órát választotta. Béla egy közös nylonzacskóba válogatott össze rengeteg különböző színű és fajtájú szaloncukrot, figyelmen kívül hagyva azt az aprócska, ám igen kellemetlen tényt, hogy mindegyik más árkategóriába tartozik. Pedig ki is volt írva. Vagy legalábbis én láttam.

Nos, a mi Bélánknak, ezzel a huszáros vágással sikerült pár igen kellemetlen percet szereznie az egy szem, álmosan pislogó pénztáros hölgynek, aki a növekvő, türelmetlen sor pszichológiai nyomása alatt volt kénytelen szétválogatnia a szaloncukrokat. No comment.

Eszembe jutnak azok a látványosan túlsúlyos emberek, akik különös tehetséggel találják meg a legszűkebb helyeket a boltban, ráadásul a bevásárló kocsijukat is olyan szögben fordítják, hogy a maradék helyet is elzárják a többi vásárló elől. – Tessék! Itt is van egy. Mintha csak tanulták volna, vagy lehet, hogy ezzel a képességgel születnek? Rejtély! Nyugalom – mondom magamnak –, a hosszú élet ritka.

Ilyen esetekben lehet diszkréten köhécselni, magunkban káromkodni, vagy szimplán csak bedobni a megvető nézést, netán erőszakosan arrébb lökni a kocsit, kinek-kinek türelme, kreativitása és habitusa szerint.

Kivártam amíg végez, röpke öt és fél perc alatt, sikerült neki összeszedni azt a hat vizes kiflit, de esküszöm, nem számoltam!

Ha esetleg valaki azt gondolná, hogy csak az idősebb korosztályról van ilyen negatív véleményem az mélységesen téved. Leszögezem, a fiatalok sem jobbak egy fikarcnyival sem, tisztelet a kivételnek!

Gondolok itt arra a divatosan fényesre borotvált fejű fiatalemberre, aki vadiúj négykarikás autócsodájával hajtott be a parkolóba, miközben én a cókmókjaimmal srégen próbáltam átkelni a buszmegállóhoz.

Ha csak egyszerűen leveszi a lábát a gázról, az autó lelassul, fékeznie sem kell, én nyugodtan átérek, ő spórol az üzemanyagon és a féktárcsán.

Érdekes, nem így történt. Amint meglátott, beletaposott a gázba, majd előttem pár méterre csikorogva fékezett.

Gondolom az ilyen és hasonló dolgoknak komoly lélektani háttere van. Terence Hill szavai jutottak eszembe az „És megint dühbe jövünk” -ből: „A játék nem játék”.

Tudnék még példákat sorolni, de nem akarok. Nyilván mindenkinek megvannak ezekkel a dolgokkal kapcsolatban a saját tapasztalatai.

Ilyenkor az szokott a fejemben motoszkálni, ha már így alakult, hogy „Homos sapiens” -nek nevezzük magunkat, gondolkodó, értelmes embernek.

Nem kéne talán úgy is viselkednünk?

Nyomtatás

Elolvasta:
85
Nyomtatás

                                                                     „Nagyobb csodát nem tudok elképzelni, mint  hogy a fehér papíron a fekete betűk megelevenednek. Megindul a fejben a képzeletmozi”. (Csukás István)

A könyvről, könyvtárról az Országos Könyvtári Napok 2021 alkalmából írok néhány közvetlen, személyes mondatot.

Kezdem azzal, hogy mi jut eszembe legelőször erről a szóról, a könyvtárról?

Az olvasás! Hiszen a könyvtár az olvasóért van…

Miért jó olvasni?

Mert olyan, mint egy meditáció, mint egy lelki gyakorlat.

Mert úgy tájékoztat, hogy bár magadban vagy egyedül, mégis beléphetsz a világegyetembe, megnyílik előtted a természet, az élők világa, eljuthatsz általa a világ bármely sarkába és így végül is nem vagy egyedül.

Mert maga a könyv egy nagy varázslat, mely elűzi a magányt, egyszerre több helyre juttathat el, s ilyen módon az ember megsokszorozhatja önmagát.

Mert úgy tekinthetsz a könyvre, az olvasmányodra, mint egy bizalmas barátra. A leírt gondolatok benned újabb gondolatokat ébresztenek.

Mert képet tár elibéd a világ egy szeletéről, jobb képet, mint a kisebb-nagyobb képernyők képei, mert „a könyv képei személyre szabottak” – mondja találóan Isaac Asimov.

Mert tanít, segít koncentrálni, memorizálni, fejleszti a művészeti érzéket és ihletet ad.

Mert az olvasó megismerheti mások gondolatait, elfogadhatja vagy elvetheti azokat, okulhat belőle, hozzáfűzheti saját gondolatait. Csak meg kell tanulni olvasni, hiszen aki nem olvas könyvet, miben sem különbözik attól, aki nem tud olvasni (Mark Twain).

Mert egy jó könyv olyan, mint egy kedves, meghitt barát, aki türelmes – félre teheted és bármikor előveheted, nem sértődik meg, akár hosszú évekig is várja, hogy kézbe vedd.

Miután ennyi szépet és jót elmondtam az olvasásról, beszámolok egynémely saját tapasztalatomról, élményemről.

Az iskolában, az első elemiben már Karácsonyra megismerkedtünk minden betűvel; de persze az összeolvasás még nem nagyon ment. Az „úr ír” után jött egy hosszabb, immár rímes: „malom mellett állok, málnát, mentát látok”. Ezeket inkább kívülről megtanulva mondtuk, mint olvastuk. Év végére azonban, már sikerült folyékonyan olvasni rövidebb, kisebb szövegeket, de nagyon fárasztó volt. Aztán a nyári szünidő alatt találtam az udvar végében levő öreg színben egy csomó régi újságot, könyvet. Előbb csak a címeket böngésztem és a hirdetések szövegeit. Nagy örömömre felfedeztem, hogy megértem, amit olvasok. Nagy felfedezés volt!

Megosztottam  a felfedezésemet a barátaimmal, akik még nem tudtak olvasni és büszkén elolvastam nekik mindent, ami a szemem elé került. Az utcaneveket a sarkon, a boltok cégtábláit, a moziplakátot a házunk oldalán. Ősszel, amikor megkezdtük a második osztályt már nagy tudósnak éreztem magam. Később, évek múlva ebbe az öreg színbe bújtam el a tiltott könyveket olvasni, azokat, amelyeket a hatalom is tiltott, nem csupán a felnőttek. Például az öt kötetes nagy történelmi munkát, a „Magyarország Vereckétől napjainkig” címűt, valamint Bánffy Miklós Erdélyi trilógiáját. Maradandó emlék!

Mikor aztán a fivérem beiratkozott az utcánk végén akkor megnyílt közkönyvtárba, én is elkísértem, s nekem is vett ki egy meséskönyvet, ami tele volt szebbnél szebb képekkel. Bámuló szemekkel néztem a könyvektől roskadozó polcokat. Fivérbátyám elmagyarázta, hogy innen bárki kikölcsönözhet könyveket, aki ide beiratkozik. Az is egy csoda számba ment számomra, hogy ezt mind ingyen…

Így indult az ismerkedésem a könyvekkel és a könyvtárral.

Otthon sok könyvünk volt – lexikonok, bekötött képes újságok (magyar és német nyelven, pl. az Illustrirte Zeitung több évi kötetei gótbetűkkel, amit nem tudtam elolvasni, s így csak a képeket nézegettem), szépirodalom, a remek írók sorozat, az Erdélyi Szépmíves Céh számozott könyvei.

Volt a városban több könyvtár, de legemlékezetesebb az ARLUS, a Szovjet baráti társaság könyvtára, mely a Sas-palotában működött. Rengeteg ifjúsági könyvük volt. Ott volt továbbá az iskola saját könyvtára, amit mindig a nagy diákok vezettek az irodalom tanárunk felügyelete alatt.

Természetesen nem csak nekünk és ismerőseinknek voltak könyveink. Mikor körorvos koromban a hozzám tartozó falvakat, falusi portákat jártam, meglepődve és örömmel láttam, hogy minden házban vannak könyvek. Nem dísznek álltak a polcon, mert látszott rajtuk, hogy sokat forgatták azokat. A Biblián kívül ott sorakoztak a Jókai kötetek, a történelem – a magyar történelem – könyvei, a világháború emlékeit idéző kötetek, de nem hiányzott egyetlen házból sem a Kalendárium, a minden napok tudástára. A kalendáriumnak – a naptárfunkción túli – műveltető és szórakoztató szerepe is van és kommunikációs eszközként viselkedik. Mint évfordulónaptár nem nélkülözhető és lexikális jellegű tartalmával hagyományos ismeretanyagot tár olvasói elé.

Erdélyben fontos szerep jutott a kalendáriumoknak, évkönyveknek, mint a művelődés, az anyanyelv és nemzeti azonosságtudat védelmezőinek. Megtalálhatóak benne az állami és egyházi ünnepek, csillagászati ismeretek, jóslatok és a klasszikus magyar irodalom örökké népszerű anyaga mellé felsorakoznak a Kalendárium lapjain az Erdélyi Szépmíves Céh írói.

Akkor jöjjön most egy kis tudomány – orvostudomány.

A könyvek jótékony hatása az emberek lelkivilágára az orvosok, nevelők által jól ismert. Ide illik egy idézet:

„Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a testnek”. (Károli Biblia: Példabeszédek 16,24.)                     

Az olvasást, mint gyógymódot különféle kóros állapotok enyhítésére használják – ezt a kezelési formát biblioterápiának nevezik.

Ez egy úgynevezett szelíd gyógymód, s mint ilyen nem helyettesíti a gyógyszereket, a szakorvosi kezeléseket. Kiegészítő kezelésként alkalmazható egyénileg és csoportosan; használják a klinikai gyakorlatban, az idősotthonokban, a börtönökben és könyvtári környezetben. Alkalmazzák a daganatos betegek támogatására, a pályaorientációban és a gyógypedagógiában.

Az olvasás alkalmával különös idegi kapcsolatok jönnek létre egyidőben a látás, a nyelv, a tanulás tevékenységéért felelős agyi területek között és gondolkozásra, összpontosításra késztetnek, ezáltal javítva az olvasó ember memóriáját.

Bizarrnak tűnő ötlettel jelentkezett a Weight Watchers[1] magazin munkatársa, mégpedig, hogy az edzőpadon dolgozók részére könyvtámasztékot szerelt, hogy edzés közben ne csak zenét hallgasson, hanem olvashasson is a delikvens. Megfigyelte, hogy néhányan tovább maradtak a gépen egy izgalmasabb olvasmány kedvéért. Ezeknek a résztvevőknek mérhetően javult az állóképességük!

 Az olvasás lassítja az öregedést és fiatalon tartja az agyat. A kutatók megállapították, hogy akik kreatív szabadidős tevékenységeknek vagy szellemi tevékenységeknek hódolnak, például akik olvasnak, azoknak a körében több mint 30%-kal lassabban romlik a megértési képességük, szemben azokkal, akik nem vesznek könyvet vagy más olvasni valót a kezükbe. Az Alzheimer-kor is fele annyi eséllyel alakul ki azoknál, akik rendszeresen olvasnak vagy más szellemi tevékenységet folytatnak, sakkoznak, rejtvényt fejtenek.

A fentebb idézett magazin arról ír, hogy egy jó könyv olvasása csökkenti az úgynevezett stresszhormonok szintjét, enyhítve a stresszt. A cikk idéz egy angliai kísérletet, melynek során a résztvevők olyan tevékenységet folytattak, amely feldúlta őket, majd egy részük olvasott, a többiek zenét hallgattak vagy videó játékot játszottak. Azoknak, akik olvastak, 67 százalékkal csökkent a stressz-szintjük, ami jóval meghaladta a másik két csoportnál észlelt mérteket. Az olvasás egyfajta büszkeséggel, jó érzéssel tölti el az embert, megnyugtat és segít erősíteni az önbizalmat. Nem egy páciensem jegyezte meg, hogy ha este olvas néhány oldalt egy jó könyvből, nincs szüksége altatóra az elalváshoz.

A könyvek jelentősen bővítik a szókészletet. A kutatók szerint szókincsünk 5-15 százalékát könyvekből tanuljuk, ezért is különösen fontos tehát az olvasás a gyerekek szellemi fejlődéséhez.

Ide kívánkozik egy tapasztalatom, amivel írás közben szembesültem. Tudjuk, ugye, hogy a magyar nyelv kifejező készsége egyedülálló, hogy jellemző rá a finom, árnyalt megfogalmazás. Egy szó pontos, megfelelő elhelyezése a szövegben csak úgy lehetséges, ha pontosan megismerjük a helyes használatát. Erre a tudásra úgy tehetünk szert, ha többféle szövegkörnyezetben találkozunk a választott szóval – és ehhez sokat kell olvasni.

És végül: az olvasás a legolcsóbb kikapcsolódás.

Ne feledkezzünk meg hát, a könyvtárak által kínált nagyszerű lehetőségekről!

[1] súlyszabályozók

Nyomtatás

Elolvasta:
99
Nyomtatás

(ACADEMIA – Letters, 2021. május)

Szerző: Juan C  Vega (Conservatorio de Musica de Puerto Rico, Music Education & General Studies, Faculty Member)

Fordította: Bige Szabolcs Csaba

Így, vagy úgy, de a zene benne van az emberi DNS-ben. Charles Darwin, a fejlődés elméletének atyja hittel hitte, hogy a zene a kezdetektől része az emberi fejlődésnek, hogy már azelőtt énekelhettünk, mielőtt megjelent az artikulált beszéd (Mannes,2013). Hasonlóképpen, Richard Gill, az ausztrál karmester, oktató és a zeneoktatás fontosságának minden gyermek számára hű szószólója emlékirataiban kijelentette, hogy „a zene alapvető fontosságú, a DNS-ben jelen van”. Napjainkban alábecsülik a zene fontosságát és szerepét, mint az oktatási rendszer alapvető részét. A STEM[1] hívei jelenleg a művészet és a humán tudományok felett álló felsőbbrendűséget hirdetik a világ neoliberális fejlődése szempontjából. A COVID-19 járvány váratlan kihívásokat és lehetőségeket teremtett. Gyökeresen megváltoztatta az oktatást, és arra késztette a zenepedagógusokat, hogy vizsgálják felül a prioritásokat, értékeket és lehetőségeket annak biztosítására, hogy a hallgatók pozitív, tartalmas tapasztalatokat szerezzenek.

A zene alapvető szerepet játszik ebben a kihívásokkal teli időben, mivel elvonja a figyelmet a szorongástól, a stressztől és csökkenti a depresszió felléptének lehetőségét. A szülőknek köszönetet kellene mondaniuk azon a zenepedagógusoknak, akik még mindig távoktatással végzik munkájukat, ahelyett, hogy kritizálnák őket azért, mert túlterhelik gyermekeiket “felesleges” feladatokkal. Ennek az cikknek az a célja, hogy bemutassa a zene tényleges hatását a hallgatókra, és elmagyarázza, a zenetanárok miért legyenek olyan vezetők, akik a hallgatókat kitartásra ösztönzik. Az elismerés hiánya ellenére minden gyermeknek megfelelő zenei oktatásra van szüksége a COVID-19 programban, mivel ez más tantárgyakon is segít.

Általában a zene az a kifejezési forma, amely spirituális kapcsolatot teremt azok között, akik létrehozzák és akik hallgatják. A zenéről sokáig úgy gondolták, hogy érzelmeket vált ki és felidézi a múltban tapasztalt érzéseket (Collin & Thompson, 2013). Scherer és Coutinho (2013) kutatásai szerint a zene különféle érzelmi állapotokat idézhet elő az érzelmi, haszonelvű, esztétikai és ismereti területeken belül. A szerzők kiemelték azokat a pszicho-biológiai útvonalakat is, amelyek a központi idegrendszer különböző alrendszereit érintik. A zenei jellemzők, az előadás módja és a hallgató állapota elengedhetetlen szempontok. A zenepedagógusok különböző műfajokat és dalokat alkalmaznak hallgatóik érzelmi szabályozásához, kognitív fejlesztéséhez és fizikai folytatásához olyan útvonalak megcélzásával, mint az értékelés, a memória társítása és a szórakozás.

Továbbá, több, bizonyítékokon alapuló tanulmány is bizonyítja a zene befolyását a hallgatók mentális állapotára. Colling és Thompson (2013) elméleti munka keretében mutatta be a zene összekapcsolódását vizuális, testi és akusztikai dimenziókkal, s ez összetett pszichológiai és társadalmi hatáshoz vezet. Azt tartják, hogy a zeneszerzők a belső, összekapcsolt szinkronizálás szintjén keresztül irányíthatják a hallgató érzelmi élményeit. Tovább menve, az agy különböző részein található idegvégződések felelősek a zene különböző tulajdonságainak dekódolásáért és értelmezéséért, a hangszíntől és a dallamtól kezdve a ritmusig és annak érzelmi tartalmáig (Lozada-Laracuente, 2020). Ez azt jelenti, hogy a zene nemcsak a pszichológiai állapotokat, hanem az egészséget is javíthatja.

A zeneterápiáról szóló tanulmányok azonban azt mutatják, hogy ez segít a demenciában, depresszióban szenvedő idős embereknél, és más súlyos betegségben szenvedő betegeknél a szorongás és zavart magatartás kezelésében. A zene boldoggá, energikussá és éberré tehet minden korosztályt. Éppen ezért fizikailag és érzelmileg áthangoló hatást fejt ki, és segít a hallgatóknak itt és most összpontosítani; és táplálja szellemüket. Más szóval, hogy érezze magát elevennek. Ha elgondolkodunk az előző információkon, világossá válik, hogy a zene hatékony eszközzé válhat, amely helyreállítja az öröm érzést és stabilitást nyújt a COVID-19 járvány idején is.

Pitts (2017) szerint a zeneoktatás javítja a közérzetet, az iskolai szerepvállalást, a nyelv- és írástudást, az empátiát, a kreativitást és még sok más tulajdonságot. A kormányok által elrendelt modern, „kiegészítő” szerep ellenére a zenei tanfolyamokat az oktatók vezetésének kell érvényre juttatnia, hogy elősegítse a hallgatók egész életen át tartó zenei elkötelezettségét, amely lehetővé teszi számukra a kreatív és kielégítő életet. A járvány kiemeli a zenei tevékenységek fontosságát és az emberek érzelmi állapotára gyakorolt hatását. A távolságtartás és karantén megköveteli az összes oktatási intézmény, előadó- és szórakozóhely elszigetelését és zárva tartását. A középiskolások többsége csalódását fejezi ki a zenei és művészeti események lemondása vagy elhalasztása miatt (Edgar, 2020). Sokan közülük azt állítják, hogy fokozatosan elveszítik motivációjukat képességeik fejlesztése és tanulmányaik érdekében, miközben unalomnak és szorongásnak vannak kitéve.

A kórusok és az instrumentális együttesek próbái technikai okokból nem kivitelezhetők online, de a tanárok egyedi eszközöket hozhatnak létre az online eszközök segítségével. Ez pedig lehetővé teszi a diákok számára, hogy kifejezzék szorongásukat, és tanácsokat kapjanak tanáraiktól. Meg kell valósítani az un. szociális-érzelmi tanulás (SEL[2]) módszertanát, hogy ösztönözze a hallgatókat az önellenőrzési és önészlelési képességeik fejlesztésére (Edgar, Morrison és Morrison, 2020). A távoktatásnak meg kell követelnie a kihívások és sikerek egyéni átgondolását is.

Egy másik aktuális kérdés, amellyel a zenetanároknak foglalkozniuk kell az, hogy a gyerekek elveszítik társadalmi körüket, kortárs kapcsolataikat, mentoraikat és rutinjaikat. Az online zeneórák és a csoportos együttműködést ösztönző feladatok enyhíthetik a tartós elszigeteltség káros hatásait. Az együttműködő csoportos megbízások elősegítik a társak közötti kapcsolatok fenntartását. Általánosságban elmondható, hogy a zene képes hidakat építeni a társak között az iskolákban, egyetemeken és szerte a világon (Lee és mtsai, 2020).

Bár az élő zenei eseményeket törölték, a közösségi média platformjai soha nem látott mértékben növelték a zenei tartalom mennyiségét. Számos műfaj híres zenészei, például Andrea Bocelli, John Legend, Marc Anthony, Miley Cyrus, Pink, Yo-Yo Ma, sőt olyan DJ-k is, mint a Diplo, a hagyományos média helyett élő zenés előadásokkal, személyes koncertekkel örvendeztették meg rajongóikat. Olaszországban az emberek a zene felé fordultak, mint a remény és a harmónia szimbólumához. Nemzeti dalokat énekeltek együtt az erkélyükön. Ezek a példák rámutatnak a zene fontosságára a koronavírus járvány kitörése idején.

A járvány látszólag egy kulturális terjedési katalizátor szerepét tölti be, amely fokozhatja a különböző kultúrák terjedését világszerte. Úgy gondolták, hogy az online zenemegosztás az amerikai fogyasztáson alapuló monokultúrát hoz létre, és megszünteti az elszigetelt mikró-kultúrákat (Lee és mtsai, 2020). Ez a felgyorsult zenemegosztás azonban azt mutatja, hogy hosszú távú eredménye talán éppen ellenkezőleg, a kis földrajzilag szétszórt zenei kultúrák közönséghez jutnak. Ezenkívül a zene a társadalmi tőke mozgósításának egyik módja, amely elengedhetetlen az egészséges társadalom számára. Camlin (2020) kijelenti, hogy a „muzsikálás” egyszerre relációs és zenei tevékenység, amely alkalmassá tesz az érintett emberek közötti kötelékek megerősítésére. A „zenei pillanatot” (Berkowitz, 2010) általában idegi-hormonális működés és személyek közötti kapcsolat kíséri, amely a zenei szórakozás eredménye. Az ilyen típusú interakciók boldoggá teszik az embereket, mert társadalmi kapcsolatban állnak. A zene elősegíti a társadalmi kapcsolatokat az egyének közötti együttműködés és kapcsolattartás révén – empátiával, összetartással vagy a társadalmi összetartozás érzésével.

Összegzésképpen: a COVID-19 járvány kiemelte a zeneoktatás fontosságát a járvány negatív következményeinek kezelésében.  Meg fogjuk tapasztalni a negatív érzelmek, mint a szorongás és a stressz felszabadulását. A zenei nevelés hozzájárul az egyén intellektuális, szellemi, érzelmi és testi növekedésének harmonikus fejlődéséhez. Szükség van rá egy olyan járvány idején is, amikor csak néhány hallgató érzi elszigeteltnek magát. A zenélés és az éneklés serkenti az agy tevékenységét. A zene elvonhatja az embereket a negatív gondolatoktól, és kellemes gondolatokat képes kiváltani. A zene ereje lehetővé teszi az oktatók számára, hogy olyan társadalmi problémákat is kezeljenek, amelyekkel hallgatóik szembesülnek. Annak ellenére, hogy lehetetlen személyes megbeszéléseket tartani a próbákon és koncerteken, a zenetanárok továbbra is alapvető szerepet játszanak abban, hogy pozitívumot és örömet szerezzenek azoknak a tanulóknak, akik rájuk vannak bízva. Bíztunk abban, hogy a zene képes a társadalmi kohézió előmozdítására, valamint a jólét és az ellenálló képesség fokozására e járvány idején.

A szerzőről:

Juan C Vega képzett zenei oktató és zenész Puerto Ricóból, közel 25 éves gyakorlati tapasztalattal. Jelenleg zenepedagógiai tanfolyamokat tart végző hallgatóknak a Puerto Rico-i Zenei Konzervatóriumban, AP Music Theory tanfolyamot az Arrupe Virtuális Tanulmányi Intézetben (AVLI), továbbá független zongoraművészként és zenei producerként tevékenykedik. Korábban átfogó zenei programot dolgozott ki és hajtott végre a San Juan-i Colegio San Ignacio de Loyola-ban, PR képzőművészeti koordinátorként, zenetanárként és kórusigazgatóként.
Doktori fokozatot szerzett a zeneoktatásban a Boston Egyetemen, a zeneoktatás mestere címet a Cambridge-i Főiskolán, és zeneoktatás alapdiplomát a Puerto Rico-i Zeneművészeti Konzervatóriumban.

Hivatkozások:

– Berkowitz, A. (2010).  The improvising mind: Cognition and creativity in the musical moment. Oxford: Oxford University Press.
– Camlin, D. (2020, March) Music in the early days of a better planet.  Royal College of Music.Retrieved from https://www.researchgate.net/publication/340345238. doi:10.13140/RG.2.2.18453.27367
– Colling, L. J., & Thompson, W. F. (2013). “Music, action, aect.” In T. Cochrane, B. Fantini& K. R. Scherer (Eds.), The emotional power of music: Multidisciplinary perspectives onmusical arousal, expression, and social control  (pp.197-212). Oxford University Press.
– Edgar, S. N. (2020, March 24).  The students’ voice during the COVID-19 disruption (Part 1of 2).
National Association for Music Education (NAfME). Retrieved from https://nafme.org/students-voice-duringcovid-19-disruption-part-1/
– Edgar, S. N., Morrison E. A., & Morrison, B. (2020, April).
Optimism through the COVID-19 disruption: Utilizing social emotional learning for reflection and growth.  New JerseyArts Education Partnership. Retrieved from https://www.artsednj.org/optimism-through-the-covid-19-disruption-utilizing-social-emotional-learning-for-reflection-and-growth/
– Gill, R. (2012). Give me excess of it: A memoir.  Sydney, Australia: Pan Macmillan.
– Lozada-Laracuente, L. A. (2020, April 25) La música como pasatiempo para el alma y otrosbenecios
[Music as a hobby for the soul and other benefits]. El Nuevo Día. Retrievedfrom https://bit.ly/2zm2HqS
– Lee, D., Baker, W., & Haywood, N. (2020) Coronavirus, the cultural catalyst.
Univer-sity of Tasmania. Retrieved from https://www.researchgate.net/profile/Daniel_Lee183/ publication/340248507. doi:10.13140/RG.2.2.10477.54242
– Mannes, E. (2013).  The power of music: Pioneering discoveries in the new science of song.New York: Walker & Co.
– Pitts, S. E. (2017). What is music education for? Understanding and fostering routes intolifelong musical engagement.  Music Education Research (2), 160-168.
– Scherer, K. R., & Coutinho, E. (2013). How music creates emotion: A multifactorial processapproach. In T. Cochrane, B. Fantini & K. R. Scherer (Eds.), The emotional power of music: Multidisciplinary perspectives on musical arousal, expression, and social control (pp. 121-145). Oxford University Press.

Jegyzet:

[1] STEM (science, technology, engineering, mathematics) – gyakorlatilag a reáltudományok többségének gyűjtőneve
[2] Social-Emotional Learning

Nyomtatás

Elolvasta:
96
Nyomtatás

Gyermekkoromban sokszor elterveztem, hogy milyen jó lenne végig horgászni a Sebes-Körös völgyét. Felmenni vonattal a Sebes patak beömléséig, és horgászgatva lejönni Váradig. Közben megismerkedni a vidékkel, az emberekkel, éjszakánként megaludni vendégszerető falusi házakban. A terv, terv maradt, de évekkel később többször végig jártam az útvonalat – nem horgászva, hanem a múltra figyelve

Legemlékezetesebb bejárásom a festő Nagy Imre és Málnási Géza orvosprofesszor nevéhez kötődik.

Budapesten voltunk a tanár úrral egy tudományos konferencián, amikor összefutottunk egy cukrászdában zsögödi Nagy Imrével. Sejtem, nem volt véletlen a találkozás, de ígéretes. Megbeszéltük, együtt megyünk vissza Nagyváradon keresztül Marosvásárhelyre – az én autómmal.

Sikeres előadásainkat megtartottuk. A Tudományos Akadémia adott otthont a konferenciának. Mi meghívott előadók voltunk, s a gyomorrák földrajzi elterjedéséről értekeztünk. Ahogy vége lett, másnap indultunk hazafelé.

Élmény volt a két öreggel utazni, amint egymás szavába vágva elevenítették fel a közel- és régmúlt dolgait. Ameddig Váradra értünk, saját emlékeikkel voltak elfoglalva, de ahogy a városba beérkeztünk a történelem vette át a vezető szerepet.

Bementünk édesanyámhoz egy kávét meginni. Ott a kisasztal mellett került először szóba, hogy milyen régi város Várad, hogy Szent László városa, hogy a szent király vizet fakasztott a sziklából. A Szent László templomban van egy freskó, mely azt a pillanatot ábrázolja, amikor a szent király éppen vizet fakaszt a sziklából. A nagyváradiak szerint ez a Püspökfürdő forrása.

– Nem csak a gyógyforrásáról híres Püspökfürdő, hanem a patak omladékos falában levő fosszilis csigákról is. A tudósok szerint jurakori, vagy még régebbi tengeri csigák – szóltam bele a beszélgetésbe.

– Menjünk, nézzük meg, van annyi időnk, úgy-e? – javasolta Málnási tanár úr, aki minden „kalandra” kész volt.

Elindultunk, a kávé, és a kis beszélgetés után. A távolság fürdőig csak kilenc kilométer. Megnéztük a csigákat, kikaparva néhányat a Pece patak partoldalából.

– Van itt még valami – fokoztam a társaim kíváncsiságát.

– A patak meleg vizében olyan növények nőnek, amelyek máshol Európában szabadon nem élnek. Ilyen a tündérrózsa, melynek tövét már több mint száz éve áttelepítették a Lukács fürdő hévizébe, ahol meghonosodott. Legközelebbi természetes termő helye Egyiptom. A csodás Victoria Regina itt már csak egy védett tavacskában él. Hatalmas levelei egy kisgyermeket is megbírnának. Nymphaea lotus varietas thermalis. Ez a tudományos neve.

Megnéztünk, megcsodáltunk mindent: a tündérrózsát, a meleg vízben úszkáló díszhalakat, hullámfürdőt, mely 1930 óta működik. Megcsodáltuk továbbá a meleg vízű patak partján szorgoskodó turistákat, amint éppen az autójukat mosták.

Látványból egyelőre ennyi elég volt. Vehetjük az irányt hazafelé, a Körös völgyében. Nagyvárad után hamarosan Fugyi-Vásárhely (Osorheiu) határához értünk. Mutattam a távoli dombokat a Sebes-Körös túlsó partján. Elszórt házak látszanak, meg szőlővel, gyümölcsfákkal beültetett kertek:

– Nézzék, ott azt a nagy omlásos helyet! A neve is Omlás hegy. Ott volt a nagyapám szőlője. Alatta a lakóház, présház, melléképületekkel. A húszas évek elején lecsúszott a hegyoldal a gyakori esők miatt, szőlőstől, fástól, bokrostól együtt Az épületekből, csak a hálószoba maradt meg. Benne aludtak a nagyszüleim. Másnap eladták a szőlőt a vincellérnek – kicsi pénzért. Vargyas Áronnak hívták, székely ember volt. Rendbe tette, amit lehetett, újat telepített, biztosabb helyen házat épített. De ahhoz az omladékos oldalhoz soha nem nyúlt. Kisgyerekkoromban sokszor nyaraltam náluk.

– Ez itt pedig Mezőtelegd (Tileagd). – állított meg Géza bácsi – Van itt egy műemlék templom. A református templom, amely a Telegdi családhoz kötődik. Továbbá itt van eltemetve Bocskai István fejedelem felesége (Hagymássy Bethlen Kata), aki 1604-ben hunyt el. Elmondok egy jelenkori érdekes történetet. A nyolcvanas évek elején történt, hogy egy éjszaka megrongálták a templom falát. A tiszteletes úr jelentette a milíciának, és kiküldtek egy nyomozót Váradról, mert a vallásügy kényes dolognak számított – nehogy visszhangja legyen nyugaton. A nyomozó megállapította, hogy nem egyszerű rongálás történt, hanem a templomfalból kiemeltek valamit. Látszik – most is látszik – a helye. A határon lefüleltek egy török állampolgárt, a csomagjában templomi kegytárgyak: kelyhek, kupák voltak. A kikérdezéskor elmondta, hogy ő kutató, a török hódításokat tanulmányozza. Egy latinul írott dokumentum került a kezébe, amelyben az állt, hogy a telegdi lelkipásztor a közelgő török veszedelmek elől menekülve, elrejtette a kegytárgyakat. Pontos meghatározását adta a rejtekhelynek, a templom falában. A dokumentum valódiságát bizonyítandó kereste meg a telegdi istenházát. A falu nevével gyűlt meg a baja, mert a térképeken sehol sem találta a Telegd falunevet, hiszen románul nem tudott, és így nem tudhatta, hogy a Tileagd név mögött rejtőzik a keresett helyiség.

A visszaemlékezés és kis kitérő nem zavarta meg haladásunkat, és hamarosan Élesdre (Alesd) értünk. A város határában van a sólyomkői vár. Móricz Zsigmond is említi a Tündérkert című regényében.

– Abban az időben az országút a vár alatt haladt el – jegyezte meg Málnási tanár úr. – Móricz Zsigmond szerint a várudvaron keresztül vezetett, hogy az áthaladókat: utasokat, vásárosokat ellenőrizni, vagy megvámolni lehessen.

– Festőiek ezek a jobbágyfalvak. – törte meg a saját hallgatását másik utasunk – Úgy tudom Zichy birtok volt ez vidék. Van itt valahol egy cseppkőbarlang is, amelyik a Zichy nevet viseli. Körösrév (Vadul Crisului) határában van, s állítólag egy vasutas, illetve pályafelvigyázó fedezte fel.

Körösrév nem csupán a barlangról híres, hanem a fazekasságáról is. Jellegzetes fehér agyagedények kerülnek – pontosabban kerültek (!) ki – az itteni műhelyekből, sajátos mintával. A fehér agyagot a szomszédos Kerekiben bányásszák. A helybeliek úgy tarják egész Európában csak itt található ilyen agyag. Ez is mélyen van, tíz méternél is mélyebb gödrökből ássák ki egyszerű eszközökkel, egy erre a célra készített kis teknővel, és úgy adják kézről kézre, amíg a felszínre jut. Az elkészítése is szokatlan, mivel nem mázas, és a mintája csak fekete-fehér. A máz nélküli edényben a víz mindig hideg, hűvös marad, mert a külső felületére kiszivárgó nedvesség párolgása mindig hűti. „Izzad” a fazék. Úgy mondják, hogy „éles marad benne a víz”. Sajnos, ma már alig vannak értő fazekasok a faluban.

– A révi elágazás előtt Kőrösgégény (Gheghe) végénél bal felől láttam egy kastélyt a fák között. Az is a Zichy családhoz tartozott? – kérdezősködtem.

– Nem régi építmény, valószínűleg az ezernyolcszázas évek elején épült. – okosít ki Géza bácsi, aki a helyrajzi dolgokban nagyon otthon van. – Ha nem is történelmi jelentőségű, szépen illik a tájba. Gróf Zichy Ödön nevéhez kötném az építését, mivel ő volt itt a földbirtokos.

Utunk tovább a Király-hágón vezet keresztül. A név magyarázatára több változat is él a köztudatban. Egyik szerint II. József látogatásának emlékét őrzi. A másik szerint itt húzódott a királyi gyepűelve, azért nevezték el Király-hágónak. 1867-ig itt volt Magyarország és Erdély határa.

A hágó után a táj megváltozott: közelebb jöttek a hegyek, a hegyoldalakon elszórt falusi házak. Mindegyikhez meredek, kanyargós szekérút vezet. Lent a völgyben falvak fűzére: Bucsa (Bucea), Feketetó (Negreni), Csucsa (Ciucea). Feketetó nagyvásárairól, Csucsa Ady Endréről híres. Itt született Csinszka (Boncza Berta), és itt élt Ady Endre a Világháború idején a kastélyban. Majd a költőfejedelem halála után az özvegytől megvette Octavian Goga román író és politikus. Állítólag Ady barátja volt. Az „Ady-kastély” most Goga-emlékház. Adyról nem esik már szó, hagyatéka egy melléképületben van kiállítva. Amíg élt Goga özvegye, ő vezette az emlékházat, és a látogatókat. Iskolai csoportnak magyarázta lelkesen, egyik alkalommal, férje dicső tetteit, és figyelmes lett az első sorban áhítattal figyelő gyermekre. Odament, megsimogatta a feje tetejét és megkérdezte: „cum te cheama, pui de dac?” (mi a neved dák fióka?). Mire a marosvásárhelyi kicsi így felelt mély hangján: „Kálmán Éva”. Madám Goga egyet grimaszolt és egy másik csoportnak folytatta dicshimnuszait.

    Bologa faluhoz érkezve, megláttuk a jobbról beömlő Sebes patakot. A domb tetején pedig egy vár romjait.

– Most újra magamhoz ragadom a szót. – jelentkezett be Málnási Géza tanár úr. – Nagy múltú vár, amelyiknek a romjait látjuk. Menjünk is közelebb. A falu temploma mellett van egy ösvény, azon felkapaszkodhatunk.

A látvány minden fáradságért kárpótol. Elénk tárul a Sebes-Körös gyönyörű völgye. Keletre a Király-hágóig, nyugatra Bánfihunyad (Huedin) határáig, északi iránya pedig mélyen be a Sebes völgyébe.

A tizenharmadik században épült vár királyi birtok volt. Kitűnő elhelyezkedésének köszönhetően védelmi, hadászati szerepén kívül, a völgyben futó utat innen felügyelték, vámot szedtek, vigyázták az aranybányákból érkező szállítmányokat, mivel ide futottak be a hegyekben levő aranymosókból, valamint a Zalatna aranybányáiból induló utak. Zsigmond király a várat – 1399-ben – Mircea cel Bătrân (Öreg Mircea) havasalföldi vajdának ajándékozza, hogy törökellenes háborújában visszavonulása, ha szükséges, biztosítva legyen. A vajda Zsigmond segítségével került a trónra, miután hűségesküt tett a királynak (1355-ben). Később a Bánffy család birtokába került a vár, és maradt is 1948-ig, az államosításig. A vár maga akkor pusztult el, amikor az ezerhétszázas évek elején a császári haditanács rendeletére falait lerombolták, nehogy a rebellis magyarok beleüljenek. A II. Világháború után évekig a vár tövében lakott a Bánffyak egy régi híve, csöndesen tengetve életét. Lakott egy féltető alatt, s evett, amit a kert, meg a félvad szárnyas jószág adott. Mondják, volt egy kecskéje is, és malacot is tartott. Egyszer csak eltűnt. Mikor kérdezősködtem utána a falubelieknél, csak a vállukat vonogatták. Így ért véget a nagy múltú Sebesvár dicsősége.

A mi történelmi bejárásunk is véget ért. Igyekezni kellett tovább, messze még utunk végcélja.

Nyomtatás

Elolvasta:
130
Nyomtatás

(A családi emlékezet és a valóság)

Az 1988-as előadás és dolgozat bővített változata.

Egészen kis koromban is kedvenc esti meséim a család régebbi generációiról szóló történetek voltak. De már akkor is felfigyeltem arra, hogy ugyanazt a történetet újból elmesélve már nem egészen úgy mondják el, mint korábban. Ez az érdeklődés aztán végigkísért későbbi évtizedeimen, és történész-mivoltom állandó kihívásának éreztem, hogy a családi emlékezetet összevessem a valósággal.
Azonban ez szinte lehetetlennek látszott, mivel „trianoni másodgenerációs” vagyok, és az összes általam ismert születési helyű ősöm közül mindössze egyetlenegy született a jelenlegi országterületen, ő is azért, mert szülei éppen Budapesten tartózkodtak.
Végül is az elmúlt néhány évben[1] módomban állott alaposabban utánanézni a dolgoknak, és úgy gondoltam, hogy Tannenberg György szépapám esetében ezt megpróbálhatom. Egyrészt, mert róla viszonylag teljesnek látszó családi hagyomány maradt fenn, másrészt pedig kamarai tiszt lévén, reménykedhettem abban, hogy a központi szervek irataiban találok róla adatot.
Így állt végül össze ez a pályakép, mely ha nem is tekinthető részletes életrajznak, összevethető a családi hagyománnyal.
Azóta néhány erdészettörténeti publikációban, majd a legutóbbi években az Internet segítségével találtam néhány kiegészítő, nemegyszer lényeges adatot.

A kutatás nehézségei

A családi dokumentumok nagy része már nincs meg, mégpedig éppen e korszakra vonatkozóan. Egy részük visszamaradt a család régi lakóhelyén, az elhozottak nagy része pedig Buda ostromakor semmisült meg. Ugyanakkor mind a kamarai, mind az abszolutizmuskori pénzügy igazgatási iratanyagot (még az „ántivilágban”) istentelenül megselejtezték. Így vannak állagok, amelyekből alig maradt.[2]

Kutatási módszerem az volt, hogy előbb jó bő időhatárok között megnéztem a szóba jöhető állagok mutatókönyveit, s az itt talált iktatószámokat visszakerestem az iktatókönyvben is. Ugyanis az itteni bejegyzések, ha kicsivel is, de részletesebbek. Csak ezek után néztem meg, hogy megmaradt-e az irat. Általában nem, viszont találtam egy-két olyat, amelyet a mutatókönyv alapján nem vettem volna gyanúba, pedig hasznosítható adatokat tartalmazott.
Igen hasznosak voltak a különböző tiszti cím- és névtárak, bár többször „pluszmínusz” egy-két év pontatlansággal hozták az adatokat. Sajnos egyik budapesti nagykönyvtárban nincs teljes sorozat belőlük, főleg az 1850-1880 közötti évek sorozatai hiányosak.

A leszármazás

TANNENBERGER György        ––        TELLER Mária
*1764 körül
+nincs adat, de feltehetően 1820 után

TANNENBERG György             ––        KASZTL Mária
*Zauchtl, 1788. II. 19.                              *Budweis, 1799. VIII. 9.
+Selmecbánya, 1868.                                +Selmecbánya, 1871. XII. 2.

RICHTER György                                   ––        TANNENBERG Mária
*Léva, 1812. X. 19.                                  *Maluzsina, 1829. VIII. 5.
+Selmecbánya, 1895                                 +Selmecbánya, 1905

RICHTER (RÉZ) Géza                ––        PÉCH Eleonóra
*Selmecbánya, 1865. IV. 7.                     *Bochum, 1862. V. 3.
+Budapest, 1936. II. 21.                          +Budapest, 1941. VI. 14.

|KOSÁRY János –– RICHTER Eleonóra [>> RÉZ LOLA]
*Szepesolaszi, 1881. X. 23.                      *Selmecbánya, 1892. XII. 7.
+Budapest, 1942. IX. 14.                         +Budapest, 1984. XII. 27.

|NAGY Imre –– KOSÁRY Judit
*Arad, 1911. XII. 29.                               *Selmecbánya, 1917. I. 18.
+Gomel 189. láger, 1944. XII. 29.           +Budapest, 1982. IX. 2.

|NAGY Domokos Imre
*Budapest, 1940. I. 18.
(még két nemzedék)

A családi emlékezet

Részlet nagyanyám, Kosáryné Réz Lola kéziratos visszaemlékezéseiből.[3]

»Valamelyik német fejedelemségben (nem tudom, miért gondolom vagy álmodom, hogy a Fekete-erdő tájékán lehetett), élt az udvarnál egy fiatal költő, Tannenberger György. Mondják, csinos volt, s vonzotta az asszonyokat… Mi is történt tulajdonképpen, nagyon szerettem volna kiböngészni gyermekkorunkban előkerült német nyelvű[4] naplójából, de olyan apró betűkkel volt írva, és úgy el volt mosódva az írás az elsárgult papíron, hogy néhány szonett kivételével semmit sem tudtunk elolvasni belőle. Annyit tudtunk csak meg, hogy beleszeretett valamelyik hercegnőbe, s állítólag a hercegnő viszonozta az érzelmeit, – vagy talán valamelyik hercegnő szeretett beléje, s ő megszökött a család cinikusabb, és mindenütt iróniát kereső férfitagjainak felfogása szerint?
Elég az hozzá, hogy szöknie kellett szülőhazájából, és Magyarországon, Keszthelyen telepedett meg. Itt az akkor megnyílt Georgiconnak először hallgatója, majd később tanára lett. Teller leány volt a felesége. Fia, ugyancsak György, Kappel Máriát vette feleségül.

Egy Tannenberger György valami állami tanácsos volt, de talán nem gazdász, hanem erdész. Sírját ott láttam a régi selmeci temetőben.
Ifjabb korában Maluzsinán teljesített szolgálatot, ez valahol fenn a Szepességben vagy Liptóban lehet. 1847 novemberéből kelt a keresztlevél-másolat, mely később előkerült, s melyet valószínűleg házasságkötés céljára kértek Maluzsináról az akkoriban már másutt lakó családtagok. Ennek a másolatnak a tanúsága szerint D. Georgius Tannenberg, Sylvarum Obequitator és feleségének, Kastel Máriának 1829. augusztus 5-én Mária Franciska Klotild névre keresztelt kisleánya született. A keresztszülők D. Joannes Szartory ustrinae praefectus Szomolnokon, valamint D. Francisca Hartman. A keresztelő lelkész Zavadszky franciskánus volt.

Nagymama gyermekkorát valószínűleg Maluzsinán töltötte. Most már nem tudnék utánajárni, hogy a Selmecen eltemetett Tannenberger György a második vagy harmadik generációhoz tartozik, apja vagy testvérbátyja volt-e nagymamának, s hogy hány testvére volt tulajdonképpen. Én egyet ismertem: Félix bácsit, aki szakállas öreg bácsika volt az én kiskoromban, és valahányszor eljöttünk, kétszersültet adott, még pedig jó mandulás kétszersültet. Úgy rémlik, akkoriban már a nagymamánál lakott, agglegény vagy özvegy sorban… A régi családi levelek közt nem egy kötelezvényt találtam, közülük az egyik így szólt:
„Kötelezvény 50 azaz ötven váltó krajczárról, melyet Tannenberg Félix úrtól kölcsön vettem, és a jövő hónap elsején meg fogom fizetni.”
Következett az aláírás, s a kötelezvény hátán valami részletezés volt, mely szerint két vagy három részletben ugyan, de megkapta a kölcsönpénzt Félix bácsi. A kölcsönvevők rendszerint diákok voltak, selmeci diákok, és ő maga, mintha valaki mondta volna, kohótiszt volt, míg el nem öregedett. Mikor hagyták el nevükből a két utolsó betűt, nem tudom…
Később, már asszonykoromban találkoztam Tannenbergekkel, a család elterjedt, s tudtommal fennmaradt az eredeti szinten: tisztviselők, mérnökök, tanárok lettek. Józan emberek, akik nem igen írtak szonetteket, és nem éltek át romantikus kalandokat holmi hercegnőkkel, – bár ki tudja? Mindenesetre nagy fejcsóválással vehették észre Tannenberg György és Kastel Mária, hogy legfiatalabb gyermekük szörnyűséges gondolatokat forgat a fejében.
Énekesnő szeretett volna lenni, színpadra vágyott… Hanem hát szülei megijedtek, a leánykát gyorsan férjhez adták.«

A valóság

Mint reméltem, az első hiteles adatot a Georgiconnál találtam meg. A hallgatók Csanády Gusztáv által összeállított névsorában 1305. szám alatt szerepel Tannenberger György, aki 1788-ban a morvaországi Zauchtlben született. (Egy nem egykorú, de autentikusnak tűnő családi feljegyzés szerint február 19-én.)[5]

Ekkor jöttem rá, hogy valójában két Tannenberger György létezett. Az, aki német földről menekült, és az, aki a Georgiconba járt. Ám további adatot csak internet-használó korom óta találtam. Ugyanis kiderült, hogy 1807-ben egy akkor 38 éves Tannenberger György, aki Zauchtlben élt, a prágai egyetem hallgatója volt. Később tanított is ott.[6]

Hogy német hont a Prinzessin miatt hagyta el, azt valamennyi idősebb rokon, aki a naplót még olvasta, egyértelműen állította. Csak míg nagyanyám az első változatot tartotta valószínűnek „lírai” formában – mint az előbbiekben is olvasható –; addig nagybátyám, Kosáry Domokos a dolgozat elolvasása után közölte, hogy ő a másodikat véli valószínűbbnek, mégpedig „kézzelfoghatóbb” formában. (Hogy finoman fogalmazzak…)

Visszaszámolva az időben 1764-ben születhetett, és 1788-ban a második T. Gy. születéseskor 24 éves, tehát apakorban lévő volt.
Hogy Magyarországra mikor és hogyan kerültek – és az első T. Gy. egyáltalán átköltözött-e –, arról nem tudunk semmi biztosat. Most, 2014-ben átgondolva az egészet, azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy a második T. Gy. az 1810-es évek elején jött Magyarországra a Georgiconba tanulni, és ha átjöttek a szülei is, az csak azután történhetett meg, amikor már egzisztenciát alapított. (Az idősebb T.Gy. Magyarországra költözését az valószínűsíti, hogy a naplók végül is a családunk birtokában voltak, egészen a Budapest ostroma idején történt elpusztulásukig.)

A Georgicon iratanyaga Csanády adatgyűjtése óta (még jobban) meghiányosult, így hiányoznak a korai évek anyakönyvei is. De azért találtam néhány adatot a megmaradt vizsgalapok némelyikén az 1812/13-as tanévből. Jó tanuló volt.[7]

Csanády oktatói névsorában nem szerepel a neve, ő azonban utalt arra, hogy az erdészeti oktatók zömmel hiányoznak belőle.[8] Így nincs benne az alább említendő Tannenberger Antal sem.

Szépapám nevét nem találtam meg a Festetics-uradalom igen részletes és precíz személyzeti tabelláiban. Szerepel viszont itt egy Tannenberger Antal „vadász-praktikáns”, később „vadász-tanító” 1815 és 1818 között.[9] Ő lehetett a család zalai ágának megalapítója. Velük csak közvetett kapcsolatom volt egy az 1980-as évek elején elhunyt rokonon keresztül, s csak annyit tudtak mondani, hogy ősük a XVIII.-XIX. század fordulóján jött Magyarországra, s a Festeticsek szolgálatában állott.
Egyébként Keszthelyen nem maradhattak sokáig, mert az anyakönyvekben 1800-1850 között nem szerepel a név. (Igaz, a házassági tanúk és a keresztszülők neveit nem néztem végig.)

A következő megfogható dátum 1818. április 22. Ekkor a Budán székelő Főerdőfelügyelő (Supremus Forrestalis Inspector) javaslatára Ungvárra nevezték ki erdősegédnek. („G. T. in adjunctum sylvanatus offi. Unghvariensis denominatum.”)[10]

A közbülső időszakra mindössze egy német nyelvű kéziratos erdészeti jegyzet utal, melynek eleje hiányzik. A már meglévő 5. oldalon a keszthelyi erdőkkel kapcsolatos bejegyzés van, a 6. oldalon az 1816-os évszám olvasható, a 26. oldalon lévő utolsó bejegyzés pedig az Offner Zeitung 1821. évi 32. számára hivatkozik.[11] A jegyzetet magát nagybátyám is, és a soproni Egyetemnek a régi (erdészeti) németben otthonos munkatársai is csak töredékeiben tudták elolvasni.
Az biztos azonban, hogy sem a selmeci Akadémia, sem a pesti Institutum Geometricum hallgatói névsorában nem található.[12] Ezt azért is fontos megemlíteni, mert néhányszor geometraként szerepel a bejegyzésekben.[13]

Egyébként szépapám ungvári kinevezése – mint később kiderült – erdészettörténeti különlegesség, mert ő volt az első (ha nem az egyetlen), aki georgiconi végzettséggel államerdészeti szolgálatba lépett.[14]
július 21-én iktatták házassági szabadság iránti kérelmét.[15] Szépanyám neve itt nem szerepel. A családi feljegyzésekben több alakban (Kastel, Kastl, Kasztl) is megtalálható, de az egyetlen hiteles dokumentumban a Kasztl alak olvasható.[16] Szépanyám szülőhelyére mindössze az említett családi feljegyzés utal, mely szerint a morvaországi Budweisben született. Ha az így van, gondolhatunk akár egy gyerekkori szerelem beteljesedésére is.
Néhány semmitmondó bejegyzés mellett érdekesebb az, hogy 1822 elején önálló felmérési munkát végzett Alsó-Domonyán.[17] március 23-ával nevezik ki Maluzsinára erdőgondnoknak (Obequitator Sylvarum). Az ügy érdekessége, hogy ungvári állásából történő felmentése még

Tannenberger, maluzsinai kinevezése pedig már Tannenberg néven történik.[18]
Ettől kezdve évtizedekig még kíséri a két névalak keverése. A hivatalos dokumentumokban és az egyetlen egykorú családi iratban, a hivatkozott házasságlevélben Tannenberg áll, a sírkövén viszont a Tannenberger változat olvasható.

Maluzsina apró kis község volt Liptó megyének az Alacsony-Tátra északi lejtőire felhúzódó részén, Fényes Elek szerint mindössze 284 lakossal. Egy rézkohó és egy erdőgondnokság volt itt.[19] A mai józan ésszel ellentétben ekkor még nem a közelebbi hradeki vagy lykavai, hanem a jóval messzebb lévő szomolnoki uradalomhoz tartozott. Természeti és erdészeti viszonyait Divald Adolf 1870-es szemlejelentésből ismerhetjük meg.
Ezek szerint a pagony területe 9450 katasztrális hold volt.[20] Az Y-alakban összefutó Maluzsina és Hodrusa patakok mellett feküdt, ahol „a legnagyobbára keskeny völgyek 10-35 foknyi lejtőkkel keríttetnek…” és „magas fekvésénél fogva zord klímával bír, … az évi középhőmérséklet legfeljebb 7-8 C fokot éri el.”[21] A liptói kincstári uradalmakban „a vágható és túlért 200-300 éves állatok aránytalanul nagy tért foglalnak el … biztos jeléül annak, miszerint az egész fatermést felhasználni nem voltak képesek.” (Ebben az időben az egyetlen szállítási lehetőség csak a Vágon történő faúsztatás volt.)[22]

A következő negyedszázadra alig van adat. Megszülettek és felnőttek a gyerekei, akik az 1840-es években kerültek el hazulról. Mint érdekességet jegyzem meg, hogy beosztását magyarul eleinte erdőkerülő vagy erdőőr néven emlegették, holott ezen elnevezések altiszti beosztásokat jelöltek. Lánya házasságlevelében viszont az egyszerűség kedvéért kamarai tiszt olvasható.[23]

1848-49-ben a helyén maradt. Feltehetően nem csinált (politikai értelemben) semmit. A trónfosztás után ő is aláírta a kormánynak tett hűségnyilatkozatot, – de hát ezt minden állami alkalmazott megtette, ha nem akarta állását elveszíteni.[24] Ebből azonban baja nem származott, hiszen a nála jóval exponáltabb veje, Richter György is megkapta 1850. február 11-i kelettel „vom Pressburger Kriegsgerichte” az igazoló végzést, ártatlanságáról.[25] Véleményem szerint – amivel nagybátyám is egyetértett – a császári adminisztrációnak szüksége volt a jó szakemberekre, s ha az illető nem hőzöngött nagyon, vagy nem akadt jóindulatú feljelentője, az „apróbb szépséghibákat” inkább nem vették észre.

A következő néhány év bizonytalan. A cs.k. budai, pozsonyi és kassai Pénzügyigazgatási Osztályok mutatóiban néha feltűnik a Tannenberg(er) név, azonban keresztnév hiányában nem sikerült viselőjét azonosítani.[26]

1856-ban azonban már a szomolnoki Bányaügyi Főhivatal (Kk. Bergwesen-Inspectorats-Ober-Amt in Schmölnitz) ideiglenes tanácsosa és erdőmester (provizorische Assessor und Waldmeister) Szomolnokon, s ebben a beosztásában marad nyugdíjazásáig.[27]
Az utolsó adatok 1860-ból valók. Február 6-án kéri az Ober-Amt nyugdíjazásához ungvári szolgálati idejének igazolását, amelyre a kerületi pénzügyigazgatóság (Finanzbezirksdirection Unghvar) február 29-én válaszolt.[28] Így tisztes negyven évi szolgálat után 72 évesen ment nyugdíjba.
Ezután valamikor Selmecre költöztek, nyilván, hogy lányáék közelében legyenek. Itt halt meg 1868-ban 81 évesen. Sírja máig megtalálható a selmeci Alsó Evangélikus Temetőben.[29]

Az utódok

Gyermeki közül jelenleg háromról tudok, mind Maluzsinán születtek.

IMRE 1822-24 között születhetett. 1842-ben iratkozott be a selmeci Akadémiára, azonban csak 1846-ban végzett, mert a 2. évfolyamot meg kellett ismételnie. 1846. december 2-án kezdte el szolgálatát a lykavai kamarai uradalomban. 1849. június 24-én lett erdőtiszt Oszadán. Az 1850-es években először Kassán pénzügyigazgatósági erdészeti fogalmazó, majd Nagybányán ellenőrző főerdész (controllirender Ober-Förster) a kamarai Bánya- Erdő és Jószágigazgatóságnál (Berg- Forst- und Güterdirection). 1863-ban újra Kassán van a régi beosztásában. 1864-67 közöttről nincs róla adat, majd az 1870-es években kezelő főerdész Zsarnócán.[30]

FÉLIX (vagy ahogyan a hivatalos dokumentumokban 1863 után egyre inkább szerepel: BÓDOG) úgy három évvel lehetett fiatalabb bátyjánál. Ő is Selmecen végzett, de bányászként (pontosabban kohászként). A szabadságharc idején engedéllyel otthon tartózkodott, ami az „eseményektől” nem érintett Maluzsinát jelenthette. Végzés után mindvégig Selmecen és környékén volt állásban. Sokra nem vihette, mert néhány évvel a nyugdíjazása előtt is csak „vegyelemzősegéd”.[31] Mint nagyanyám idézett visszaemlékezéseiből kiderül, ő volt a megszorult selmeci diákok „segélykölcsönzője”.

MÁRIA ükanyám volt a legfiatalabb. Őróla tudjuk, hogy 1829. augusztus 5-én született Maluzsinán. Ükszüleim 1843/44 körül ismerkedhettek meg, mert Richter György 1843 végén került Maluzsinára.[32] Esküvőjük azonban – mint már idézett házasságlevelük is bizonyítja – csak 1847 őszén volt, és egy tizennyolc éves hajadon esetében semmiképpen sem lehet „leánykáról” beszélni. Az viszont elképzelhető, hogy az eljegyzése történt 15 vagy 16 éves korában; már csak azért is, mert elérhető közelségben más szóba jöhető vőlegény-jelölt nem volt. Azt sem tartom lehetetlennek, hogy mivel Maluzsinán mindössze két »úri család« volt, Richter György sokat vendégeskedett Tannenbergéknél, és a pletyka szájára vette őket.

A családi hagyomány – mire nagyanyám összeszedte az adatokat – 23 év korkülönbséget tartott számon a házasfelek között,[33] ezt azonban már eleve kétségesnek tartottam. Ez ugyanis 1806-os születést jelentene, ami viszont másutt a családi feljegyzésekben nem található. Szerepel viszont a túl korainak tűnő 1803, továbbá 1812. Ezt valószínűsítette már korábban az idézett házasságlevél, melyben 35 évesként szerepel, és az, hogy 1831-ben iratkozott be az Akadémiára.[34] Végül aztán egyértelművé tette ezt, hogy sírja máig is megvan Selmecen, és ott 1812-es születési év szerepel.[35] Az eltúlzott korkülönbség hagyományát a családon belüli ellentéteket továbbéltető emlékezetre tudom visszavezetni, mely – legalább is a mi águnkon – igen ellenszenves színben tüntette fel (egyébként valóban nehéz természetű) ükapámat.

Richter Györgyöt, mint a magyar kormányhoz feltétlenül lojális tisztviselőt (»nem csak tehetséges szakember, hanem lelkes hazafi is«) a pénzügyminiszter Kossuth nevezte ki Körmöcbányára kohónagynak.[36] Az elvárásoknak meg is felelt, hiszen ő adta ki 1848-49 fordulóján a pénzverde gépeit és a nemesfémkészletet a kormány megbízottjának, Péch Antalnak, Debrecenbe való elszállítás céljából. Hogy a későbbiekben sorsuk még többször is összetalálkozik, sőt a családjaik sorsa összefonódik, arra akkor egyikük sem gondolhatott.
Mint a korábbiakban írtam, Richter Györgyöt szinte feltűnően hamar igazolták, majd hamarosan Nagybányára került, és csak hét-nyolc év múlva helyezték vissza Selmecre, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott.[37] Joggal felmerülhet az a gondolat, hogy azért került ilyen messzire, nehogy egy jóakarója feljelentse, azonban bár nagybátyámmal együtt nem tartottuk kizártnak, bizonyíték nincs rá
Amikor a nála jóval fiatalabb Péch Antalt 1873-ban kinevezték főnökévé, megsértődött, és kérte nyugdíjazását, azonban azt a kurta választ kapta, hogy majd ha eljön az ideje.[38] Így aztán fogcsikorgatva maradt, de ezzel elvetették a Richter és a Péch család közti (inkább látens, mint nyilvánosságra kerülő) ellentét magvát. Amit az későbbiekben a következő generáció néhány tette még fokozott.

Házasságukból tizenegy gyermek született. Közülük a tizedik Géza a legjelentősebb. Országosan elismert szakember volt, és ő volt 1918-19-ben az Akadémia rektora, aki az egészet átköltöztette Sopronba. Ugyancsak ő volt, aki elkezdte a család látványos magyarosítását, amikor az 1890-es évek végén Rézre magyarosította a nevét, mert utálta, ha nemzetközi konferenciákon nem tekintik magyarnak. Richter György és családja ugyanis – bár mint láttuk, elkötelezetten magyar érzelmű volt – odahaza a német nyelvet használta általában, és a mindennapi életet tekintve is megtartotta a szigorúbb német hagyományokat.

Géza viszont (mai szóval) alaposan kiakasztotta a családját, amikor még gimnazistaként (!!) megkérte Péch Antal egyik lánya, a nála idősebb Eleonóra kezét. Mindkét részről hallgathattak eleget, ám kitartottak és összeházasodtak. A Richter család nyelte le ezt nehezebben, főleg mert a Péch családot túlzottan liberálisnak tartották hiszen pl. a gyerekek is tegezték a szüleiket, a lányok sokkal önállóbbak lehettek, mint a korabeli úri kisasszonyoknak illett. Ezt a szokást dédapám családja is átvette. Hét gyermekük született, az első meghalt (Emma) mielőtt a következő megszületett volna. Az életben maradottak: Eleonóra (Lola), Mária (aki a Tannenberg nagymama énekesi és színészi tehetségét örökölte), Géza (építészmérnök lett, aztán Amerikába emigrált), Ferenc (erdőmérnök lett), Endre (szintén, 1945-ben Dél-Amerikába emigrált) és Erzsébet (menyasszony korában meghalt).

Trianon után aztán az ellentétek jelentéktelenné váltak, és az ellenségeskedés végre megszűnt.

Egyébként dédapám örökölte a Richterek nehéz természetét. Igen hirtelen haragú (erről vizsgázói tudtak rémtörténeteket mesélni) és hirtelen kezű (ezt meg fiai tapasztalták meg a saját bőrükön) ember volt. Lányaihoz azonban nem nyúlt egy ujjal sem.
Dédapám testvérei közül történelmi és irodalomtörténeti szempontból kettő érdemel említést. Az egyik Ede bácsi (Richter Ede) aki Selmecbánya főlevéltárnoka és a városi múzeum alapítója volt,[39] s nagyanyámat még „későtizenéves” korában bevezette a történészi kutatás műhelytitkaiba. A másik Laura néni (Richter Laura), aki nagyszerűen tudta élményeit és más valós történeteket elmesélni, s ezzel nagyanyám nem egy írásához ötletet adott.

Réz Géza három fia közül kettő: Ferenc és Endre (már Sopronban végezve) erdőmérnökök lettek, tevékeny részesei voltak a nyugat-magyarországi felkelésnek, ám csak lányaik születtek, így elveszett a lehetősége annak, hogy a család továbbra is az Alma Materhez kötődjön (főleg, mert Endre leszármazottai részben Németországban, részben Brazíliában élnek).
A kötődést a család filosz tagjai vitték tovább, nagyanyám irodalmi műveivel, főleg regényeivel, az utána következő generációk történész tagjai kutatásaikkal. Az ugyan lehet, hogy a szétágazott család általam nem ismert leszármazottai közül kerültek ki soproni, vagy újabban miskolci diákok.
Nagyanyám selmeci kötődései külön tanulmányt érdemeltek, ami idővel meg is született.[40]

Záró gondolatok

A családi hagyományra is vonatkozik az, ami igaz minden szájhagyományra: az idő lerövidül benne, egyes események összemosódnak, a kevésbé fontosnak tűnő szereplők kiesnek az emlékezetből és élményeik,tetteik egy részét az ismertebbek öröklik.

Most már egyértelműnek tűnik, hogy a család két lépcsőben érkezett Magyarországra. A romantikus szerelmi történet az idősebb György élménye volt, míg a Georgiconba a fiatalabb járt. Ugyancsak összemosódottnak látszik ükszüleim házassági időpontja is az eljegyzéssel. Ebben részben – mint a korkülönbség eltúlzásában is – nagyanyám fantáziájának szerepét érzem, aki érthetően jobban együtt érezhetett az általa még ismert és szeretett nagymamájával, mint a családi hagyományban (és ebben dédapámnak is szerepe lehetett) kevéssé rokonszenvesként megmaradt, és őáltala alig ismert nagypapával.

Érdekes az is, hogy míg Félix bácsi emlékét nagyjából a valóságnak megfelelően őrizte meg az emlékezet, Imre bácsi teljesen elfelejtődött.

Mint említettem, erdészettörténeti szempontból szépapám pályája azért fontos, mert mindaddig nem volt ismert, hogy valaki georgiconi végzettséggel állami erdőtiszt lehetett volna.

1988-ban úgy véltem, hogy szépapám pályaképéhez már csak véletlenül találhatok adatokat, inkább csak a leszármazottakra. Ez nagyjából be is igazolódott.

Véletlen családtörténeti érdekesség, hogy szépapámról szóló előadásomat éppen születésének kétszázadik évfordulóján tartottam az Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztályának ülésén.

Elhangzott az OEE Erdészettörténeti Szakosztályának 1988. február 17-én tartott ülésén.

Megjelent: OEE ESzK XVII (1989): 101-112. old.

FORRÁSOK

Az első dolgozat elkészülte óta talált vagy keletkezett forrásokat *-gal jelöltem.

PUBLIKÁCIÓK ÉS KÉZIRATOK

BARTHA Dénes – OROSZI Sándor. Selmec, Selmec, sáros Selmec. EK IV (1991), teljes szám*
CSANÁDY Gusztáv: Emlékkönyv a Georgicon alapításának 100-ik évfordulója … alkalmából. Keszthely, 1897.
DIVALD Adolf: Jelentése a Máramaros- Ungh- és Liptómegye kincstári erdőségeiről. Buda, 1870.
FALLER Gusztáv: A selmeczi m.k. Bányász- és Erdész-Akadémia … emlékkönyve. Selmeczbánya, 1871.
FÁBIÁNNÉ KISS Erzsébet: A Magyar Kamarai Levéltár. Bp. 1973. soksz. Levélári leltárak 61.
FÉNYES Elek: Magyar Országnak … mostani állapotja I-II. Pest, 1843.
–: Magyarország leírása I-III. Pest, 1847.
–: Magyarország geographiai szótára I-IV. Pest, 1851.
FODOR Ferenc: Az Institutum Geometricum. Bp. 1955.
GERLAI Arnold Gusztáv: A magyar erdészeti irodalom könyvészete I. Bp. 1935.
KÁLLAY István: Az abszolutizmuskori pénzügyigazgatási levéltár. Bp. 1970. soksz. Levéltári leltárak 50.
KOSÁRY Domokos: Kossuth pénzügyminisztériuma 1848-ban. In: A történelem veszedelmei. Bp. 1987. 279-320. old. [KOSÁRY: PM]
KOSÁRYNÉ RÉZ Lola: Honnan jövünk – hová megyünk? (Kéziratos, töredékben maradt visszaemlékezés) Családi iratok, NDI
MÉSZÁROS Gyula: Szemelvények a magyar erdészeti oktatás kezdeteihez. In: OEE ESzK XVII. (1989): 78-84. old.*
NAGY Domokos Imre: Selmecbánya Kosáryné Réz Lola műveiben.*
Előadás az OEE Erdészettörténeti Szakosztályában 2010. március 19. Megjelent: EK LXXXVI (2012) 127-188. old.
Előadás 2012. december 7-én a Kosáryné Réz Lola születésének 120. évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Megjelent: PoLíSz 149 (2012 november) 22-33. old., 151 (2013 március-április) 27-58. old.
A két előadás adataiban megegyezett, csupán stílusában alkalmazkodott valamelyest az erdész illetve irodalmár hallgatósághoz.
SÁGI Károly: Georgicon 175. Bp. 1972.
SINKOVICS István: A Magyar Kamara selejtezéseinek története. In: LK 1939: 84-129. old.
SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái I-XIV. Bp. 1891-1913.
VADAS Jenő: A selmeczbányai m.kir. Erdőakadémia története és ismertetője. Bp. 1896.

1

[26] OL FLDA Kaschau: Ált. 8036/1850, 27987/1851 és 42293/1852 (mutatók)
[27] HHSB 1856: IV. 326. old., 1858: IV. 294. old., 1859: IV. 215. old. = SHB 1859: 215. old.
[28] OL FLDA Kaschau: Ált. 2062/1860 és 3621/1860 (mutató és iktató)
[29] BARTHA –  OROSZI 61. old.
[30] FALLER 17. old.; VADAS 332. old. – Selmeci akv. 1843/44: „Muss den Jahrgang repetiren.”; 1844/45: „Bildet sich für ung. Forstdieneste. Hat den dritten Jahrgang wiederholt.” NMEL, gépelt másolatok: családi iratok, NDI – OL PCV: Közp. 8002/1850 (irat) = FLDA Pressburg: Előiratok 8002/1850 (mutató), S et F 9204/1850 (irat) – SHB 1859: 254. old. – OL FLDA Kaschau: Ált. 25084/1860 (mutató) – TCN 1863: 253. old.; 1873: 122. old.; 1875. 100. old.; 1879: 117. old. – 1884-ig sehol sem találtam kötetet, az 1884-esben már nem szerepel. – FALLER ih. szerint selmeci főerdész, de az összes adat ellentmond ennek. Az elképzelhető, hogy praxiként néhány hónapot szolgált Selmecen, ha az „E. Tannenberger praktikant” bejegyzés őrá vonatkozik. OL MKL: Mont. 23592/1846 (mutató).
[31] FALLER 181. old. – Selmeci akv 1847/48: „1848-adik évi 490. sz. a. szabadságot nyert az 1848/9 tanévben való honn maradhatásra.” 1849/50: „Sein Absolutorium erhalten B 455’850.” NMEL: gépírt másolat: családi iratok, NDI. – Zeugnis. Liptószentmiklós, 1849. december 4. EFEL, Xerox-másolat: Családi iratok, NDI – HSHB 1858: IV. 295. old.; 1859: IV. 215. old.; TCN 1863: 272. old.; 1864: 202. old.; 1867: 202. old.; 1873: 117. old.; 1875: 97. old.; 1879: 113. old.; 1884: 167. old.; 1886: 202. old.; 1887: 202. old. – KRL 30. old. – FALLER ih. szerint bánya-számvevőségi t2iszt lett volna, de ennek minden adat ellentmond.
[32] OL MKL: Mont 43802/1843 (mutató)
[33] KRL 30. old.
[34] FALLER 146. old
[35] BARTHA – OROSZI 61. old. Egyébként közvetlenül Tannenberg György sírja mellett található.
[36] KOSÁRY: PM 314. old.
[37] SZINNYEI: XI. 966. old.; SHB 1859: 121. és 253. old., TCN 1863: 272 old. Dédapám 1864-ben már Selmecen született.
[38]  Az ügy iratai: Családi iratok, KD. – Ma már nyilvánvaló, hogy Richter György ugyan  jó szakember volt, de Péch Antal egészen kiváló, aki olyan feladatokat is megoldott, amelybe más belebukott volna.
[39] SZINNYEI XI. 966. old.
[40] NDI: Selmecbánya…

Nyomtatás

Elolvasta:
360
Nyomtatás

A városba vezető lépcsők aljában óvodáskorú fiúcskák püfölik nagy odaadással és figyelemmel a nyakukba akasztott dobokat. Kell is hozzá figyelem, nehogy a peremen koppanjon a dobverő. Ünnepi előadásra készülnek.

A tavasz beköszöntét ünneplik május első napjaiban Itália szerte, és különösen itt Umbriában, Assisiben. Ez az ünnep, egy élő tradíció – a dal, a tánc, az öröm ünnepe. Ezen napok alatt szokás felkeresni az ismerősöket, rokonokat, amikor is „engesztelő” ajándékot illik adni, verset mondani, vidám dalokat énekelni. Hogy kellő díszt és tiszteletet adjanak az eseménynek zászlókkal, virágokkal, faágakkal díszítik a házakat, erkélyeket. Az „engesztelő ajándékok” abból az ősi keresztény szokásból ered, hogy annak idején adománygyűjtő, kolduló szerzetesek jártak házról házra bűnbánatot hirdetve.

A „májusi dalok” már elseje előestéjén felhangzanak. Gyakori a gitár-, vagy hegedűkíséret, valamint az ütőhangszerek használata. Bizony elég hangosak! De hát itt a tavasz, megújult a természet, örüljünk, vigadjunk, áldozzunk a bor és a szerelem isteneinek! Ez dalaik ősi témája.

Annyira ősi gyökerű ez az ünnep, hogy már a kelták, etruszkok, ligurok idejében is megtartották.

Ez a május elseje előestéjén történő éneklés egy kicsit emlékeztet engem arra a székelyudvarhelyi szokásra, hogy a májusfaállítás után megjelennek – úgy éjféltájon – a zenészek, és víg májusi napokat kívánva húzták a nótát a ház népe és vendégei örömére.

Térjünk azonban vissza az itáliai ünnepre. A városban minden napra jutott valamilyen előadás, gyermekeknek körhinta, sátorokat állítottak édességeknek, csemegének. Csúcspontja pedig az utolsó délutánra esett, amikor a vendégek, gyerekek, felnőttek üdvrivalgása közben felvonult a két városrész jelmezbe öltözött polgársága.

Már napokkal az ünnep előtt a város határában, az olajfa ligetekben gyakorolnak a muzsikusok, s olyan hangerővel, hogy zeng bele a környék. Több korosztály is szerepel az óvodásoktól a tizenévesekig. Technikában bár van közöttük különbség, de hangerőben nem sok. Ők a dobosok. Nekik majd a felvonulók kíséretében lesz szerepük. A többi hangszerek szerényebb hangja ebben a nagy dobolásban alig érvényesül. Igaz, hogy a gitár és hegedű a dalok előadásában jut majd szerephez, s nem annyira most a menet kíséretében.

A dalok Szent Ferenc idejében, a korabeli krónikák tanulsága szerint francia eredetűek és hangzásúak voltak. A fiatalok csoportokba verődve járták a város kerületeit, táncoltak és énekszóval éltették a tavaszt, a természet újraéledését, a vidámságot, a szerelmet. Sokszor pajzán-gunyorosak voltak a dalok, de senkit sem botránkoztattak meg. Maga Szent Ferenc is kitűnt fiatal korában, ezekben a táncokban, dalokban. (Igaz, hogy a szent keresztségben a Giovanni nevet kapta, de a család és a vidám baráti kőr csak a kis franciának nevezte. Így lett később a neve Francesco – azaz Ferenc).

Assisiben az ünnepi játékok megidézik a város történelmét, mikor a város befolyásos családjai véres háborút vívtak egymás ellen, s a várost is ketté szakították – az alsóvárosra (parte de sotto) és felsővárosra (parte de sopra). A májusi ünnepek azonban annak idején alkalmat adtak a város polgárainak, hogy félretegyék az ellenségeskedést és együtt vigadjanak. Az éjféli Ave Maria elhangzása után kitódultak az utcára és a terekre, meghallgatni az énekeseket. Az énekesek a házaktól, ahol daloltak természetbeni ajándékot kaptak: tojást, bort, süteményeket és más élelmet, mint annak idején a kolduló barátok.

Az ünnepi játékok sok látványossággal szolgálnak: célba lövés nyílpuskával, fakutya verseny, kötélhúzás, kórusverseny és rengeteg más mulattató műsor. Végül az ünnepség a győztes kihirdetésével zárul. Az idén az alsóváros nyerte el a pályadíjat, egy gazdagon díszített selyemzászlót, melyen a Szűzanya arcképe látható. Most egy évig ők birtokolják, s jövőre majd azok kapják, akik megnyerik a versenyeket.

Ezek alatt a napok alatt a várost elözönlik a látogatók, a turisták és a zarándokok. Nem csak világiak, hanem a különböző rendházakhoz tartozók is. Na, igen a zarándokok… Egész évben jönnek nem csak most az ünnepek alatt, és Szent Ferenc iránti tiszteletből legtöbbjük mezítláb, saruban jár télen, nyáron. Egyszerű két bőrpántos lábbeliről van szó, ami persze divatba jött, mint mindennapi viselet is. Potom 15 000 forintnak megfelelő áron kínálják a boltok.

Ahogy nézelődöm a tömegben, meglátom a templom fala mellett Szent Ferenc egyik elkötelezett, megszállott követőjét. Szerényen álldogál az őt körülvevő kíváncsiak gyűrűjében saru nélkül, mezítláb. Testét csak egy szürkésbarna köpenyféle fedi, derekán kötéllel. Derűs arccal magyarázza fogadalmát, az evangéliumi életet. Nem akartam megbámulni, de alakja így is rögzült bennem, különösen vöröseslilára elszíneződött lábfeje, melyen még a téli fagyok alatt „beszerzett” fekélyek is látszottak.

– Télen is mezítláb jár? – kérdezi döbbenten egy valaki a körben állók közül.

A kérdezett nem válaszol, csak csendesen elmosolyodik és bólint.

Nekünk mai embereknek felfoghatatlan magatartás!

Bige Szabolcs Csaba