Vandra Attila : Az élet egy nagy dzsungel 9/12 – Gy?löllek! Haza akarok menni!

Lizzy Peddington az indiai ?serd?be megy, hogy megismerje édesapját. Álltorvos apja vadállatkórházába egy fekete párduc érkezik. Az apa sikeresen oldja meg az els?, ebb?l származó konfliktust, de…

 

9. Fejezet:                  Gy?löllek! Haza akarok menni!

 

 

Úgy t?nt, hogy az „Egy pillanatra se téveszthetjük szem el?l, amíg Bagira itt van a kórházban” végkövetkeztetés, mely Mrs. Scottnak és Lizzy apjának esti beszélgetését zárta, fölösleges aggodalomnak bizonyul. Lizzy elmaradhatatlan résztvev?je volt minden kötözésnek és kezelésnek, naponta többször is meglátogatta Bagirát, s beszélt hozzá, de sohasem ment túl közel a párduchoz. Egy hét múlva már csak az örök aggodalmaskodó anyai szív emésztette magát Bagira közelségét?l. „Érzem, itt valami nagy baj fog történni” -, hajtogatta. Még az se nyugtatta meg, hogy Bagira szabadon eresztésének tervezett napja rohamosan közeledett, hiszen a párduc rohamosan gyógyult.  

    Nyolcadik napon délután, apja és lánya társasjátékot játszottak, Mrs. Scott pedig a konyhában mosogatott, amikor két látogató érkezett.

    – Lizzy, egy kicsit beszélek a bácsikkal, ha befejeztem, folytatjuk, jó? Maradj addig itt a szobádban – kísérte az állatorvos a irodájába a két férfit.

    – A Calcuttai Nagycirkusz megbízottjai vagyunk. Hallottuk, hogy van egy fekete párducuk. Jó pénzért… – hallotta Lizzy, miel?tt becsukódott az iroda ajtaja.

    Lizzy pánikba esett. „Neeem! Nem szabad hagynom, hogy Bagirát tüzes karikákon át ugráltassák, s ostorral verjék! Jaj, mit tegyek?” Észrevette a szegen a kulcscsomót. Székre állva leemelte, s kiszaladt a ketrechez. Ott egy pillanatra megrettent, eszébe jutott az apai intelem, ám meghallotta, hogy apja a két cirkuszossal már a ház el?tt beszélget. Hangjukat hallotta, de szavaikat nem értette. „Ide jönnek, máris elviszik…” esett pánikba. Hirtelen elhatározással a lakatba dugta a kulcsot, elfordította, majd kitárta az ajtót.

    – Menj, Bagira, szaladj, menekülj! – szólt rá a párducra.

    A párduc meglepetten vette észre, hogy megnyílt a szabadság felé vezet? út. Ahogyan a párduc lassú léptekkel a küszöböt átlépte, Lizzy, hátát a ketrecnek vetve, maga elé húzta az ajtót. Ám a ketrec rácsain a párduc mancsa nyugodtan átfért. A párduc kilépett a nyitott ajtón, s a rács mögött álló kislányra nézett.

Eközben az apja kategorikus álláspontjával hamar lerázta a két látogatóját.

    – Mi gyógyítók vagyunk, nem keresked?k. F?leg állatkínzásra nem adunk e állatokat!

    – Gondolja meg, mennyi ideig finanszírozhatná a kórház m?ködését – próbálkozott tovább az egyik, aki láthatóan a f?nök volt kettejük közül.

    – Nem. Ez az utolsó szavam! Viszontlátásra – nyitotta ki az irodájának az ajtaját az állatorvos, s kikísérte a két vendégét. Ahogy a két férfi kitette a lábát a házból, azonnal visszament a lánya szobájába. Lizzynek h?lt helyét találta.

    – Lizzy! Hol vagy? Visszajöttem! – nézett be a konyhába. De ott csak a nevel?n? volt. Ekkor bepánikolt. Eszébe jutottak Lizzy elítél? szavai a cirkuszról, egy régebbi beszélgetésük során. Futott máris Bagira ketrece felé. Látta amint Bagira a ketrecb?l kilépve megfordul, két-három lépést tesz a kislány irányába.

    – Neee! Lizzy, neee! – üvöltött torka szakadtából, bár kiáltása döglött lóra patkó volt, hiszen Lizzy már kinyitotta a ketrec ajtaját. A párduc felkapta a fejét a kiáltásra, s a felé rohanó ember láttán, nesztelenül elt?nt az erd?ben. Gordon Jenssen-Kapoor felkapta a lányát, s berohant vele a házba. Félúton találkozott Rajjal, aki puskával közeledett rohanva.

    – Mi történt, sahib?

    – A fekete párduc… – kiáltott oda az asszisztensének, s ölében a gyermekkel elt?nt a házban. Ám Raj már bottal üthette a nyomát.

    – Meg?rültél? Hányszor mondtam, hogy az egy vérengz? fenevad? Ráadásul éhes! Fél óra múlva kellett volna enni adni neki! – Lizzy egy ideig megdöbbenten hallgatta az önmagából kikelve üvöltöz? apját, majd sírva fakadva a szobájába futott, s kulcsra zárta a szobájának az ajtaját. 

    – Gy?löllek! El akartad adni Bagirát a cirkusznak. Gy?löllek! Gy?löllek! Haza akarok menni!

    – Nem akartam eladni! Kiadtam az útjukat – ám ezt Lizzy nem hallotta. Befogta a fülét, hogy ne hallja, amit az apja mond, s csak kiabálta:

    – Gy?löllek! Haza akarok menni!

    – Ne haragudj! Nagyon megijedtem. Féltelek… Nagy veszélyben voltál. Nagyon nagy veszélyben.

    – Hagyj békén! Menj el! Haza akarok menni Anyuhoz! ? szeret, nem úgy mind te!

    Az apja abbahagyta a magyarázkodást és bement az irodájába. Az ajtóból visszafordulva szólt oda a nevel?n?nek:

    – Mrs. Scott, kérem, próbálja megnyugtatni.

    – Mr. Jenssen-Kapoor, megpróbálom megnyugtatni, de jegyezze meg, hogy az apaságból nem lehet szabadságot venni, s?t még cigarettaszünet sem jár, amikor megijed t?le!

 

    Amikor Mrs. Scott felkelt, Gordon Jenssen-Kapoort a nappaliban találta. Karikás szeme a semmibe meredt, megtörten ült a fotelban. Még akkor se nézett fel, amikor kattant az ajtókilincs.

    – Megbuktam, Mrs. Scott. Jóslata beigazolódott. Néhány nap alatt egy hatéves gyermek apjává feln?ni az „mission impossible”*. Hogy is mondta? „De hétévnyi bepótolnivalója inkább egy veszélyforrás, mint egy el?ny, amely megkönnyíti, hogy jó apa legyen.” Tényleg az volt. Már-már azt hittem sikerülni fog. Túl jó apa akartam lenni, s belebuktam.

    – Szerintem nem bukott meg. Több éles konfliktuson van túl, például amikor Bagira megérkezett…

    – Honnan tudja, hogy akkor mi történt? Hiszen nem is volt ott! Akkor szerencsém volt. Ma sem tudom, hogy mit?l…

    – Jók az apai ösztönei. Kevés férfi képes arra, hogy akkor, amikor félti a gyermeket, s szabályokat akar neki felállítani, akkor az érzelmeir?l beszéljen. És sikeresen.

    – De a „nehéztüzérség” el?tt megbuktam. Pedig az a vád alaptalan volt. Nem akartam eladni. Elküldtem ?ket, de nem hitt nekem – szökött az igazságtalanságtól könny a férfi szemébe.

    – Olyan, mint egy durcás, sért?dött kisgyermek. Meghátrál az els? igazi nagy kihívás el?tt? Kényelmes csak vakációs apukának lenni! Vállalva, hogy a lánya csalódjon önben. A lánya, aki el fogja veszteni az édesanyját, az apját is elveszti most?

    – Ha jó apja akarok lenni, akkor beismerem, hogy megbuktam. Ez a minimum, amit kötelességem megtenni érte. Ez itt egy veszélyes dzsungel, amelyt?l képtelen vagyok megvédeni. Vérszomjas vadak leskel?dnek itt minden bokor mögött! S én még ide is hordom ?ket! Képtelen vagyok megvédeni t?lük! Inkább legyek rossz apa, inkább csalódjon, minthogy egy fenevad fogai közt végezze! Calcuttába megyek, és megveszem a repül?jegyet önöknek – állt fel.

    – Gyáva!

    – Inkább az legyek, mint… – de nem mondta ki, hogy mi. Kifordult az ajtón, beült a terepjáróba, s elhajtott.

    Alig t?nt el a terepjáró a kanyarban, megjelent Lizzy.

    – Miért akarta eladni Bagirát? – folytatta az esti elromlott patefon-lemezét.

    – Kérdeztem az este is, hogy honnan vagy annyira meggy?z?dve, hogy el akarta adni? Ma reggel elmondta nekem, hogy elküldte a cirkuszosokat. Nagyon fájt neki az hamis vád.

    Lizzy nagy szemeket meresztett.

    – Akkor én fölöslegesen…

    – Kockáztattad az életedet. S édesapád nagyon megijedt… – „Vajon jól tettem, hogy ezt most megmondtam neki? Nem könnyebb lett volna az elválás, ha haragban mennek el? Most olyan lesz, mintha elkergetné”, hasított be Mrs. Scottba a kétely.

    – Bocsánatot akarok kérni – mondta Lizzy legörbült szájjal.

    Mély hallgatás volt erre a válasz. Mrs. Scott nem tudta, mit válaszoljon. Elhagyta a máskor mindig éber pedagógiai érzéke.

    – Hol van apu, Mrs. Scott?

    – Elment repül?jegyet venni – válaszolta a nevel?n?, miután felmérte, hogy hiába tagadná az igazságot, az azonnal kiderülne, amint Lizzy apja megjelenik.

    – Elküld? Nem kellek neki? – fakadt Lizzy remeg? szájjal, majd futásnak eredt. Mrs. Scott látta, amint leül Bagira volt ketrece el?tt. Habozott utána menni, mert nem tudta mit mondjon. A „Nem akarja, hogy veszélyben légy” ugyanaz, mintha azt mondaná: „Nem kellesz neki, mert nem fogadtál szót, s veszélybe sodortad magad”. Habozását a telefon csörgése szakította meg. Miss Peddington szokatlanul korán jelentkezett, hiszen ebben az órában még kora hajnal is alig volt Angliában.

    – Rossz el?érzetem van. Nem bírtam aludni – hangja er?tlen volt, de izgatott.

    – Mr. Jenssen-Kapoor elment repül?jegyet venni.

    – De mi történt? – kérdezte Miss Peddington szinte sikítva.

    Mrs. Scott elmesélte a tegnap történteket. Míg mesélt, viszont furcsa érzés kerítette hatalmába. Hiányérzete volt. Az eddig kritikus, az apával állandóan elégedetlen, a kislánya lelkében való els?bbségért féltékeny Miss Peddington nem szakította félbe vádözönnel a mesélést. Hiszen az apában csalódó kislány szívében joggal nyeri vissza ezáltal az els? helyet. Gy?zött volna lelkében a racionalitás, a kislány érdeke, hogy megfelel? apára leljen? Nem, itt valahogy másról kell legyen szó… A kétely akkor vált bizonyossággá, amikor még az apjában csalódott Lizzy se váltott ki vádözönt az anyjából. Mintha nem örvendene a hazatértének. De hát ez képtelenség. A naponta elhúzódó telefonbeszélgetések jó fokmér?i voltak annak, hogy mennyire szenved Miss Peddington a lánya hiánya miatt.

    – Ne hozza haza… Találjon ki valamit – Miss Peddington hangja szenved? volt. Nem azt mondta, hogy ne jöjjenek el Indiából. Csak azt, hogy ne menjen haza vele… Úristen… Ekkor állt össze egyetlen képpé az eddigi töredéksejtések mozaikja.

    – Ugye, Miss Peddington, nem akarja, hogy Lizzy haldokolni lássa?

    – Még feln?tt koromban is megálmodtam édesanyám haláltusáját, pedig én kamasz voltam már akkor. Meg akarom menteni ett?l. Ne úgy emlékezzen rám.

    Mrs. Scott nem tudott válaszolni. A vonal megszakadt. S a telefon alaphangja nem jött vissza. Süket volt a vonal.

    Raj lépett be.

    – Mrs. Scott, mi kimegyünk, hogy l?jünk valamit ebédre. Mahatma itt marad. Nem ülünk sokat, az állatokat meg kell etetni, néhányat újra kell kötözni, és a többi.

    – Rendben.

    „Mit mondjak a kislánynak?” – törte a fejét. Kinézett. Lizzy még mindig ott sírdogált a Bagira ketrece el?tt a földön ülve. Roger, a ház?rz? kutya hirtelen felugrott, s szokatlanul dühödten ugatva t?nt el a ketrecek mögött.

    – Nyughass, Roger! – szólt rá Mahatma. Mrs. Scott hallotta, amint a kutya után szalad. Roger ugatásának egy feldördül? lövés vetett véget. A nevel?n? hallotta, amint Mahatma veszekedik valakivel, majd egy zuhanó test hangja vetett véget Mahatma hangjának is. Mrs. Scott kétségbeesetten futott Lizzy felé. A kislány is ijedten felugrott, de hirtelen nem tudta, merre szaladjon. Amikor észrevette, a két fegyveres férfit futásnak eredt, de az egyik gyorsabb volt.

    – Hagyják békén! – szaladt oda Miss Peddington, de a puskatussal az arcába kapott ütést?l összeesett.

*  Lehetetlen küldetés. (Egy jól ismert film címe, Tom Cruise f?szereplésével.)

 

(Folytatás következik: Lizzy nyomában)

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 713 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.