S. Szabó István : Szomszédok

*

 

 

 

 

 

A férfi késésben volt. Sietve kapta magára kabátját, futtában itta meg kávéját, gyors csókot lehelt asszonya homlokára, és behúzta maga mögött az ajtót. Türelmetlenül toporogva várta a rozoga liftet. Szomszédja érkezett mellé.

    — Jó reggelt! — köszönt a férfi.

    A szomszéd halkan morgott fogai közt. — Jó reggelt!

    Némán álltak. Hiába laktak már több éve egymás szomszédságában, nem ismerték egymást, még életükben két szót a köszönésen kívül nem váltottak. Ez a panelházak előnye, szokta volt mondani a férfi. Egy ekkora ház, többszáz lakó, és nyugodtan meghalhatsz úgy, hogy a kutya észre nem veszi.

    Még mindig álltak, várták azt a nyavalyás liftet. A szomszéd törte meg a csendet.

    — Látta?

    — Persze, láttam — mondta a férfi, és arra gondolt, most már biztos, hogy elkésik.

    — És mit szól?

    — Elképesztő! — válaszolta nem sok meggyőződéssel.

    — Én sejtettem — mondta a szomszéd sokat sejtetőn, és kacsintott egyet.

    — Na, ne! — hitetlenkedett a férfi, és arra gondolt, mi a szart kacsingat ez meg kora reggel.

    — Mondtam is az asszonynak — suttogta bizalmasan a szomszéd, és fejével lakása felé intett, mintha ott állna kövér, ápolatlan felesége.

    — És ő? — kérdezte kevés érdeklődéssel hangjában.

    — Szerinte képtelenség.

    — És mégis…

    — Na, most szóljon hozzá! — vált fontoskodóvá a szomszéd hangja, a férfi meg arra gondolt, tuti, hogy elromlott a lift.

   — Nem tudok — felelte halkan.

    — Hát ez az! — csattant fel a hang, ő meg ijedten rándult össze. — Persze, maga könnyen van! — mondta a szomszéd, és gúnyosan vigyorgott.

    — Gondolja?

    — Hallottam — vált bizalmassá a szomszéd hangja.

    — Kitől?

    — Beszélik. Tudja, az emberek beszélnek.

    — Mit beszélnek? — kérdezte a férfi csodálkozva.

    — Ezt-azt.

    — És maga elhiszi?

    — Nem tudom.

    — Hülyeség — legyintet a férfi.

    — Gondolja? — kérdezte a szomszéd, és az a kis gúny megint ott rezgett a levegőben.

    — Maga szerint? — provokálta őt a férfi.

    — Nem tudom — mondta a szomszéd, és látszott rajta, nem mond igazat.

    — Tudja, csak nem mondja. Igaz?

    — Mondom, hogy nem!

    — Én nem úgy hallottam — jegyezte meg a férfi csendesen.

    — Akkor kérdezze meg attól! — vált idegessé a szomszéd hangja.

    — Kitől? — kérdezte a férfi, és élvezte a hülye helyzetet.

    — Tudja azt maga! — vágta rá indulatosan a szomszéd, és türelmetlenül megkocogtatta a liftajtót.

    — Na, ne szórakozzon! — mondta most már a férfi is indulatosan.

    — Tehát? — vált higgadttá a szomszéd hangja.

    — Nincs tehát! — felelte a férfi morcosan.

    — Nincs?

    — Kötözködik velem?

    — Maga kezdte!

    — Na, elég ebből! Jó napot! — kiabálta a férfi, sarkon fordult és leviharzott lépcsőn.

    — Jó napot! — szállt utána a szomszéd gúnyos köszönése.

    Végre megjött a lift, melyet a tizedikre költöző család tartott fogva. A szomszéd felvette kalapját, napszemüvegét, nyaka köré tekerte vastag sálját. Alig látszott ki az arca. Természetesen később ért le a földszintre, mint a férfi, aki épp kocsijának zárjával bajlódott.

    — Jó napot! — kiáltott rá a szomszéd.

    — Jó napot! — kiáltott rá a férfi barátságosan. Nem ismerte fel, hisz itt a panelrengetegben mindenki egyforma. Kalap, kabát, aktatáska, műbőr cipő. A nőkön műszőr, esetleg szövetkabát, szatyor, az idősebbjénél szobacirkáló, cukorbeteg tacskó. — Hideg van!

    — Hideg bizony! Tényleg látta?

    — Nem! — felelte a férfi, beült a kocsijába és elviharzott.

    — Hazug disznó! — sziszegte fogai közt, és elindult a buszmegálló felé.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - S. Szabó István
Szerző S. Szabó István 185 Írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045