Vandra Attila : Az élet egy nagy dzsungel 6/12.rész Kipling átka

Gordon Jenssen-Kapoor állatorvos az indiai ?serd?ben egy vadállatklinikát vezet. Egykori kedvese, Mary Peddington, ki elhagyta, s kir?l nem hallott hét éve, telefonon közli vele, hogy van egy hatéves lánya. Kinek nem támadna kételye ilyen helyzetben?

 

6. Fejezet:                  Kipling átka

 

 

    – Na, mi az, bátyuskám, citromba haraptál? – lépett be az épp látogatóban lev? Meggie az irodába. – Rég nem láttalak ilyen gondterheltnek. Miféle hírt kaptál? Hallottam, Angliából kerestek telefonon. Na, gyónjál szépen Meggienek…

    – Van egy lányom. Hatéves. Angliában.

    – Ugye, ez valami vicc?

    – Nem.

    – Te biztos vagy ebben? Egy n?, aki még azt se hozta a tudomásodra, hogy terhes maradt t?led, nem hallottál róla hét éve, s most mire fel lett neki olyan fontos, hogy ezt közölje veled? Vagy tán azóta próbál kétségbeesetten a nyomodra akadni, mióta eljöttél Angliából?

    – Nem. Három nap alatt még azt is kiderítette, hogy megözvegyültem.

    – H?ha! Messze elér a keze… Hát ez nem egy proli n? az biztos. Én vigyáznék.

    – Arisztokrata…

    – Véletlenül nem az a lány, aki miatt depresszióba estél? Akit oxfordi tartózkodásod utolsó napjaiban ismertél meg? Aki egy szerelmes éjszaka után elt?nt, mint a kámfor? S most  miért lobbant fel benne hirtelen a nagy szerelem?

    – Nem akar velem találkozni. Még beszélni se hajlandó a múltról. Szikrázik szavaiból az irántam való gy?lölet.

    – S egy n?, aki gy?löl, annak hirtelen fontos lesz, hogy tudd, te vagy a gyermekének az apja? Nem találod ezt furcsának?

    – Én is tele vagyok kétellyel. De haldoklók nem szoktak hazudni!

    – Tesséék?

    – Rákos. Utolsó fázisban. S nem ? közölte velem, én éreztem rá, és rákérdeztem. El?ször tagadni próbálta. Nincs egyetlen él? rokona sem.

    – S azt szeretné, hogy neveld fel a gyermekét.

    – Szóban ezt nem mondta ki, csak azt, hogy a lányom szeretne megismerni. Hirtelen megszakította a beszélgetést, lehet a kislány megjelent, s nem akarta, hogy hallja a beszélgetést. Holnap még felhív.

    – Sok gondolkodási id?t nem kaptál, ami azt illeti. Hívd vissza és…

    – Nem tudom a számát.

    Meggie érezte, hogy le kell ülnie. Csak hosszabb szünet után szólalt meg.

    – S mit akarsz tenni?

    – Nem tudom. Teljes zavarban vagyok. Nagyon örvendek, hogy itt vagy. Bánt a lelkiismeret, mert csúnyán kiabáltam rá.

    – Félsz, ugye? Hogy rossz döntést hozol. Hogy nem tudsz megfelelni.

    – Milyen apja lennék? Egy gyermeknek, akit kiragadtak megszokott környezetéb?l, s kastélyból ?serd?be került? Aki elvesztette az anyját? És a kis barátait. Aki egy szót sem tud az itteniek nyelvén? Aki egy kastélyban n?tt fel, szolgákkal körülvéve, akik mind tenyerükön hordozták, hogy jóba legyenek az úrn?jükkel? Aki életében nem látott? Aki nem tanított meg arra, hogy apa legyek? Akir?l azt sem tudom, hogy mit szeret, és mit nem? Hogy melyek az érzékeny pontjai? Mivel tudnám megbántani, mivel tudnék örömet szerezni neki?

    – Apánk sokat volt távol. Számunkra te voltál a pótapuka. Feln?sz hozzá, nem féltelek!

    – Talán lehet, hogy apa tudnék lenni id?vel, de e leánykának anyja is kellene legyek! Az már végleg meghaladja képességemet.

    – Akkor megfutamodsz inkább? Nem olyannak ismerlek. Mindig szeretted a kihívásokat.

    – Jóból is megárt a sok. Hát még kihívásból. S f?leg, ha nem a magad szakállára teszed, merthogy a kihívás tétje nem te vagy, hanem egy ártatlan gyermek.

    – Nem válaszoltál a kérdésre.

    – Mert nincs válaszom. De Angliába utazom, hogy ismerjem meg. Meg akarom ismerni legalább.

    – Halogatsz… Az a legrosszabb, amit tehetsz. Odamenni, hogy megismerjen, majd elt?nni az életéb?l. Egyszerre fogja elveszteni anyját, és a végre megtalált apját. Ha jól értettem, nem tudja még, hogy az anyja rád talált.

 

    – Sahib, mi van ma magával? Ma egész nap az irodában ücsörgött, pedig ki nem állhatja a papírmunkát – állapította meg kajánul Raj.

    – Nem láttad a kötszer-rendelést? – kérdezte az állatorvos a papírok közt matatva.

    – Azt a tegnap elintéztük, már úton van. Délután már meg is érkezik. De hát szóltam már…

    – Ellen?rizni akartam, hogy nem felejtettünk ki róla valamit.

    – Ugyan már, ha igen, akkor már úgy se tehetünk semmit. Tán egy fontos telefonhívást vár? A tegnapi angol hölgy? Csinos? – év?dött tovább Raj.

    – Tör?dj a magad dolgával! – mordult rá a f?nöke. Ekkor megszólalt a telefon. Raj, amint látta azt a mozdulatot, ahogyan f?nöke felvette a kagylót, jobbnak látta azonnal kilépni az ajtón.

    – Az els? repül?vel jövök – mondta, amint meghallotta a Mary hangját. – ?szintén, nagyon félek ett?l a…

    – Mondtam már a tegnap, hogy nekünk nincs mit tisztáznunk. Nem akarok találkozni veled. S azt is, hogy nem akarom a nyakadba varrni. A lányod meg akar ismerni, elküldöm hozzád vakációra. A nevel?n?je fogja elkísérni. Ha terhedre van, hazajönnek. ?sszel kell kezdenie az iskolát. Ha találkoznánk, csak feltépnénk a régi sebeket, neki épp csak veszeked? szül?kre nincs szüksége most.

    – De  tegnap még azt sem mondtam, hogy mennyire…

    – S nekem sincs arra szükségem, hogy idegyere sajnálni, vagy magyarázkodni.

    – Tudod, hogy én az ?serd? közepén élek, ahol egy vadállat-kórházat vezetek? Szerény körülmények között élek, nem palotában.

    – Ha nem érzi jól magát, hazajön, Mrs. Scott hazahozza. ? majd mindent elmond, amit jó, ha tudsz róla. Mit eszik meg és mit nem, mit szeret csinálni és mit nem, mire érzékeny, stb.

    – Az nagyon jó lesz.

    – Naponta majd felhívom, hogy ne érezze hiányomat.

    – Erre már gondoltam én is.

    – És nagyon vigyázz rá. 

    – Vigyázni fogok. Várom a találkát, de nagyon félek t?le.                        

 

    Mary Peddington Mrs. Scottra nézett miután letette a kagylót. Mintha t?le várta volna, hogy mondja: “Nehogy megtegye Miss Peddington!” Ám a nevel?n? szavai inkább kételyt ébresztettek benne.

    – Még meggondolhatja magát, Miss Peddington…

    – Ön szerint vigyázni fog Lizzyre? Ugye, azonnal hazahozza, ha nincs biztonságban?

    – Kinek kell vigyáznia rám? – jelent meg az ajtóban Lizzy álmos szemekkel. – S miért nem leszek biztonságban?

    A két n? egymásra nézett. Válaszolni kell, nem vitás. Alea iacta est!* Nincs visszaút!

    – Megtaláltam édesapádat. Az ?serd? közepén lakik, ahol tele van vadállatokkal.

    – Én nagyon szeretem az vadállatokat! A mókust, az ?zikét, a szarvast, a gyíkot, a hollót…

    – De ott veszélyes vadállatok is vannak. Párducok, farkasok, medvék, kígyók…

    – Én szeretem Bagirát, Akelát, Balút és Kát, még a fehér kobrát is.

    Mary Peddington ekkor elátkozta a pillanatot, amikor odaadta a dzsungel könyvét Mrs. Scottnak, hogy inkább azt olvassa, mint a Piroska és a farkast, a Jancsi és Juliskát, a Grimm meséket és az Ezeregyéjszaka meséit. De hát Mrs. Scottnak is lehetett volna több esze, mint hogy azzal helyeseljen, hogy egy kisgyermek nem arra vágyik, hogy az utolsó szavak, amit hall elalvás el?tt azt legyen, hogy “És a farkas nagyra tátotta a száját…”

    – ? kérte, olvassam el hetvennyolcadszor is… – védekezett Mrs. Scott, látva úrn?je vádló tekintetét. Pedig Miss Peddington is azt olvasta Lizzynek elalvás el?tt.

    – És mikor megyünk Indiába, hogy lássam Bagirát, Balút és társait? Ugye elviszel?

    – Mrs. Scott fog elvinni. De el?bb ülj ide az ölembe, hogy beszélgessünk. 

 

 

* A kocka el van vetve!

 

(Folytatás következik)

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 697 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.