Kavyamitra Maróti György : Számon kívül 2.

Az el?z? részben megismertük a 17. század végi Solymár községet, és annak három lakóját, f?h?seinket: Talát Ali török, Kóhén Efráim zsidó és Fureszkeró Kuru János cigány férfiakat. A folytatásban új szerepl? lép a színre, és utunk Budára vezet.

 

 

A község csak tizennégy mérföldre, alig hatórányi gyalogútra volt Budától; lóháton annyira sem, mégis hírhallásra napok, néha hetek kellettek. Leginkább a községet átszel?, kékvidáman csacsogó patak hozta meg a híreket. Meg a Budán járt magyarok is hozhattak volna éppen, akik sajtot, barackot, édes-mázos sz?l?t vittek a hetivásárra, de hát ?k keveset szóltak, mert szégyellték magukat.

Pedig kedvez? hírek keltek rájuk nézvést Budán: járta, hogy az izmaeliták, meg az izraeliták – Jákob népe -, meg a tzingaroszok: nekik menniük kell. Mert hát, nincsenek ugyan kiebrudalva, de helyzetük lehetetlenné válik elébb vagy utóbb. Kereskedésük fejében akkora adót kellene fizetniük, hogy azt el nem bírhatják. Aztán a területért, ahol élnek szintúgy, meg még úgyabban. Jó hír ez, mert házak ürülnek majd meg, ingyenesen elfogható házak, aztán a kis Anna is épp most megy férjhez a jó nev? Jozsóhoz; mármost házat se egyik, se másik család venni nem tudott még, a családok nem csekély számúak; biz’  jól jönne mai napság egy vagy több megürül? ház, csak hát ezek a derék magyar családok módfelett restellték, hogy ilyféleként jussanak házhoz. Márpedig ha lemaradnak restellkedésük miatt, majd a svábok beköltöztetik családjaikat, hiszen mit is restellenek azok?
Még a nyelvüket sem restellik, pedig az úgy üstökölli a szép magyart, hogy még…

A községi elöljáró nagy gondban f?ttette fejét: a budai uraknak éppen most, nagyhét közepén jutott eszükbe a Várba hívatni ?t. Jó keresztény ilyenkor már nem utazgat, Istennek szenteli napjait, és várja az Úr Jézus Krisztus feltámadásának ünnepét, ami éppen négy nap múlva jön el.
? meg nagycsütörtök reggelén nyergeltethet, aggódhat Budáig az úton, mely mindennek volt mondható, csak biztonságosnak nem, aztán várakozhat a nádori Palotában, eheti ebédre azt a borzalmas, fogadói német étket, majd  – esetleg  – már alkonyati órán fáradtan térhet vissza Solymárra, és már nyakán is a nagypéntek.

Thury Gábor uram tehát ezen lamentált, habár tudta, hogy fölösen emészti magát, mert az utasítás ellen nem lehetett apelláta. Ha hítták, hát másnap menni kell.

 

A Budára utazó – ha jókor hajnalban, napkelte el?tt valamivel – indult, a Budára vezet? utat a Csízmalomnál, a téglavet? mellett érte el, úgy éppen napkeletkor. Kisvártatva az úton poroszkáló jobb fel?l meglátta a Szarvashegyet, azon túl már budai tájék tünedezett el?. Nem egészen egy mérföldnyire balkézr?l idelátszottak Üröm piros cserepei meg zsúptet?i, el?bbre a Péterhegy márgasárgája. Üröm után nem sokkal az újabb Téglavet? már Ó-Buda határában volt; ott meg lehetett állni valamely fogadónál, és még utoljára valami emberit falatozni, mert Budán már csak rác vagy német ételek voltak; azt már csak ebédre kellett hagyni.

Früstök után, a korcsmát elhagyva éles kanyart fogott az út Kiscell felé. Igaz – ha valakinek Pestre vitt az útja  – balkézre is térhetett a Duna és a benne fürd?z? Sziget felé, de Thury Gábornak Budán volt dolga. Kiscell után már a fürd?k következtek, aztán egy kis kaptató a Bécsi kapu felé, és már azon túl a Várban volt az utazó. Igaz, az innens? végén: még át kellett lovagolni az egész Várat, de ez már bizony Buda volt, az ország szíve. Az ország szíve – újra.

 

Béla király a mongolok eltávozása után belátván a Dunának védelmi fontosságát, a menetében emelked?, addig be nem épített dombot a támadások ellen szolgáló várrá alakíttatta át; az ott keletkez? új várat a magyarok Budának, a régi Budát Ó-Budának nevezték el; Budának így lettek külvárosai: Felhévviz és Alhévviz,  Szent-Péter-  és Szent-Jakab-városok; aztán még ott volt Buda várától északra a vár alatt Tótfalu. És a várhegyen keletkezett új városban felépült a Boldogasszony temploma.

Az utolsó Árpád halála után Buda Róbert Károly ellen foglalt állást, seregét szétverte, s ezzel a pápa egyházi átkát zúdította fejére. 1307-ben mégis meghódolt Róbert Károlynak, de a király csak ritkán fordult meg itt, nem kedvelte az ellene lázadó várost, és hatalmát a várkapitány személyesítette meg. A mostani királyi palota helyén az Istvánvárat építtette, s verette Budán az els? aranyforintot.

Nagy Lajos, a lovagkirály uralma jótékony hatással volt a városra; maga gyakran lakott Budán. Anno 1347-ben kiváltságlevelet adott lakóinak, s az árumegállítás jogával ruházta fel. Ó-Budát, az anyakirályn? lakóhelyét, királyi várossá emelte, s egyik részét a  budai káptalan gyámsága alól felmentette.

Nagy Lajos után zavaros id?k jöttek; a zavaros id?kben Buda is sokat szenvedett, s e szenvedésekhez hozzájárult még, hogy Zsigmondot pénzzavarából Pest városa segítvén ki, ez azt a jogot nyerte t?le, hogy a bírót és a hat esküdtet ne többé Buda adja a városnak, hanem a polgárság saját kebléb?l választhassa. Ugyanakkor Zsigmond korában francia épít?mesterek által újjáépült a királyi vár, s Buda a német császárrá el?állt Zsigmond székhelye lett.

Halála után aztán – igen természetesen a soknemzetiség?vé vált városban – nemzetiségi viszályok törtek ki, minek az volt a következménye, hogy ezentúl évenkint felváltva magyar és német bírót, meg hat magyar és hat német esküdtet választottak.

Jobbra ott a Szent György tér, ahol Hunyadi Lászlót 1457. március 16-án kivégezték.

Ezután már Mátyás király következett, alatta Buda és Pest virágzásának indult. Buda városát falakkal er?síttette meg, Buda vára fejedelmi székhellyé vált, melynek pazar fényér?l mesés leírásokat közöltek ama kor történetírói. Az országgy?lések és a királyi udvar fénye sok f?urat vonzott Budára, s egymás után épültek ott a f?urak és f?papok palotái. Mátyás anno 1478-ban a Zsigmond korabeli ó-budai f?iskola helyébe Budán új f?iskolát állított föl, tudósok, írók csoportosultak körülötte, könyvnyomda létesült, s a királyi könyvtár párját ritkította, de még a kereskedelem és kézm?vesség is nagy lendületet vett, s általában ekkor élte Buda fénykorát.

De az igazságos, nagy király halála után Buda hanyatlásnak indult. Ötven év után a székely Dózsa lázadó hadai fosztogatták Buda külvárosait, és Pestet is ostrom alá vették. Anno 1526-ban volt az utolsó országgy?lés errefelé, aztán eljött a mohácsi tragédia, melynek hallatára az özvegy királyné odahagyta Buda várát, a német és a magyar polgárság meg éj idején megfutamodott.
Így esett, hogy Szolimán szultán akadálytalanul foglalhatta el Budát.

A királyi várat minden kincsét?l megfosztották a rabló török hordák. Három szörny? napon át égett akkor a város, és utána üszkös romhalmaz állott a hajdani királyi székváros helyén.

A törökök elvonulása után János király megszállta ugyan Budát, de Ferdinánd császár hadserege el?l már kénytelen volt elvonulni. Két évvel ezután a szultán ismét elfoglalt a szép várost, és János királynak adta át, aki Pestet is elfoglalta, ám nem sokra rá meghalt. Így eshetett, hogy Ferdinánd hadai ellenállás nélkül elfoglalták a várost.

Fra’ Martinuzzi meg – jobban tartván Bécst?l, mint a pogánytól – behívta a török hadakat, avval a céllal, hogy Pestet is magáénak tudhassa.

Persze a császár, még a török odaérte el?tt igencsak igyekezett, de a fráter h?siesen védte Ferdinánd ellenében a várat, mindösszesen 2400 fegyveressel; csakhogy a beállott éhínség arra késztette a polgárságot, hogy a várat titokban feladja.
A terv nem sikerült ugyan, az összeesküdt polgárok elmenekültek, többeket  Fra’ Martinuzzi kivégeztetett s vagyonukat lefoglalta, ám kevéssel rá megérkezett a török hadsereg, tönkretette a Pestre menekül? német sereget, és Pestet elfoglalta.

 

Aztán elérkezett 1541. augusztus huszonkilencedik napja, amikor a török csellel megszállta Buda várát, melyet a magyarok h?sies elszántsággal az ? számára védelmeztek volt, és ahogy szultánhoz illik, egyetlen ígéretét sem tartotta meg.

A lakosság módosabbjainak, meg a keresztény f?papoknak egy hét alatt ki kellett a várból takarodniok.

Így került Buda a törökök kezére.

Ez után Buda és Pest fejl?dése teljesen megakadt. El?kel? és vagyonos lakossága ki?zetett vagy kivándorolt, kereskedelme teljesen megsz?nt, m?vel?désének minden nyoma elpusztult.

A visszafoglalásra intézett támadások alatt a szép város nagy része rombad?lt, ami megmaradt, azt a gyakori t?zvészek és l?porrobbanások pusztították el. Kilencven évvel azel?tt sikerült a keresztényeknek Pestet bevenni ugyan, de két év múlva ismét török kézre került.

Végre Lotharingiai Károly  kilenc évvel ezel?tt  visszahódította Buda várát. A lakosság lassan visszaszivárgott, a romokat kezdték eltakarítani, építkezések indultak.
Csakhát…

 

A Városon meglátszott az évszázados pusztulás meg az ostrom: romok és üszkök mindenfelé, és – noha éledezett már az élet- még gémberedett, hideg végtagokkal nyújtózott Buda. Templomai, melyek száznegyvenöt évig csak dzsámikként szolgáltak, már újra keresztet kaptak csúcsaikra, de törökségük még abban érz?dött, hogy csak kevésben szólalhatott meg a harang. Harangöntésre alig-alig tellett a budai polgároknak, így csak a leggazdagabb környékek templomaiban kondultak harangok.

No, meg az utcák forgalmán is látszott, hogy Buda vérkeringése megdermedt: egy-két századdal el?bb ilyen húsvét el?tti napokban már nyüzsgött a forgalom a tereken, utcákon. Ma meg – noha az id? múltával inkább fejl?dés lett volna várható – alig lézengtek az egykor szép utcákon.

 

folytatódik

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.