Báder Judit : Valaki emléke

Dédike örökre elvitte gyerekkori arcom…*

Dédike hangulata olyan hullámzó volt, mint a tenger Róma partjainál, dagálykor kiöntött, szitkai partra sodortak sérelem csontvázakat, lakottnak hitt bánat csigaházakat, az apály pedig látni engedte lelkének fehér fodrait, csillámait, jellemének kavicsait, miket még a napfény is megsimogatott, mint a vízből csak ilyenkor előbukkanó Néro palotáinak romjait.

Gyermekként még békésen ringatódzónak tűnt minden, akkor még nekem is azt a kedveskedő-pipiskedő hangnemét tartogatta, ami csak kedvenc macskáinak jutott ajándékul. Szép lassan tanítgatott, hogyan kell meggyúrni a tésztát, mikor elég habos már a piskóta, milyen gondoskodást hálál meg lila virágaival a fokföldi ibolya, hogyan lesz a gondosan hurkolt cérnaszálból csipketerítő.

Még mindig érzem a vacsorák ízeit, a gőzölgő orosz teát, a kerti paradicsomét, ami a házi tejfölös kenyér mellé dukált. És a csodás fürdő, hatalmas habbuborékokkal a fenyőillat tetején! Hűvös, szappanszagú dunyha alá bújni, lassan elaludni a zöld macskaszemes rádió zümmögésére. Reggel hosszú hálóingemben futottam a kertbe, hogy harmatot igyak a virágok szirmairól.

Ez zörömböl bennem, miközben törölgetem egyre halványodó testét. Mikor rám néz a felismerés boldogságával, azon a régi hangon mondja:

— Te vagy az én kis Jutikám! — és szemében az örömtől, megannyi szellőrózsa integet.

Milyen jó, emléknek lenni valakiben…

Legutóbb szerkesztette - Báder Judit
Szerző Báder Judit 28 Írás
Vannak szárnyaim. Bátran használom őket. - Zuhanáskor. www.nenezzutanam.blogspot.com