George Tumpeck : Kisvakond

*

 

 

A tavaszi napsugár erőlködve tört utat a hajnali pára sűrűjében, ügyesen árnyékot rajzolva a fák mögé. A madarak boldog csicsergéssel fogadják a régen várt vendéget, a közeli csermely is levetette jégpáncélját és örömteljes csilingeléssel, csobogva rohan végzete, a nagy folyó felé.

A napocska kíváncsian kukucskál be a nyitott ablakokon, a madárdal és a tavasz csodálatos hangjai utat törnek maguknak városi hangzavarban. A csermely szivárvány szoknyájában illegeti magát, és az első rügyekből kipattant levelek boldogan tapsolnak neki. A Kisvakond álmosan nyújtózkodik, majd felveszi a zsebes nadrágját és elindul körülnézni. Fehér botocskájával vidáman kopogtatja a jólismert folyosó falait, és mint tyúkanyó a kiscsibéket, keresgéli a friss tavaszi zsenge hernyókat.

János gazda a Kisvakondot keresgélte vadonatúj kapával, amit külön csak neki vásárolt. Esténként kiült a veranda lépcsőjére, rágyújtott a csibukra és csendesen várakozott. A Kisvakond is csendesen várakozott, mert a nehéz pipafüst beszivárgott a földalatti alagútba. Tudta, ilyenkor nem tanácsos kinézni. Tavaly megjárta egyszer, és ha nem tetette volna halottnak magát, most tényleg az volna. Ez kettőjük társasjátékává vált. Olyan esti randevúféle. Napközben a vakond is jóllakott és csak János gazda bosszantására csinált egy-két vakondtúrást, azt is csak olyan helyen, ahol biztosan látja. Például a rózsaágyásban. János gazda ilyenkor kicsit bosszankodva taposta el a túrásokat.

János gazda unokája, Pistike már régóta szeretett volna találkozni a vakonddal, mert ő csak a rajzfilmekben látott olyat. A Kisvakond viszont nem szerette volna látni Pistikét meg rajzfilm formában sem. Pistike, a rafinált vadász egy vájlingot ásott a kertbe, úgy, hogy a karimája a föld alatt volt kb. tíz centire. Még egy kis tányérkában cukrozott tejet is tett be neki, ha már egyszer belezsupsz, akkor legalább lakjon jól. Úgy okoskodott, hogy majd jön a Kisvakond, beleesik, és ő majd jól kiszabadítja. Örök barátok lesznek. Kisvakond ezt is másképp gondolta. Fejét csóválva kopogtatta meg a vájling oldalát.

— Jó békebeli vájling — mondta. — Majd kikap Pistike, ha a nagymama észreveszi.

Másnap reggelre csak két sünkutya volt a vájlingban, Pistike ugyan örült nekik, de ő a vakondra vágyott, így futni hagyta őket.

— Nagypapa mesélj nekem róla — faggatta az öreget, de az csak sejtelmesen mosolygott. Valahogy nem akarta elveszíteni a Kisvakondot. A szívéhez nőtt a napi bosszúsággal együtt.  Nagypapa Pistikével szépen felásatta az egész kertet. Nap, mint nap újabb mesét talált ki, hogy az éjjel merre látta a Kisvakondot kisásóval a vállán.

János gazda-nagyapa álvakondtúrásokat készített a kert olyan részeiben, ahol éppen veteményezni szeretett volna. Pistike lelkesedése a nyár végére teljesen elmúlt és már nem is annyira szerette volna látni a Kisvakondot, hiába rajzoltak neki turcsi orrot és zsebes nadrágot. Ellenben János gazda naponta foglalta áldásos imába, sőt már azt a pár veteményt sem bánta, amit néha kitúrt.

Lassan beköszöntött az ősz, a fák aranysárga leveleiket hullatták, a napocska is egyre laposabbakat pislogott a szürke felhők mögül. A csermely csevely is elhalkult, majd egy hűvös reggelen megdermedt. A tiszta égbolton az esti csillagok fázósan összebújtak. A Kisvakond is téli álomra szenderült, magára húzva néhány falevelet. Csak Janos gazda ült ki a tornác lépcsőjére a csibukkal, és aggódva figyelte a fagyott vakondtúrásokat.

Szép álmokat Kisvakond. A viszont látásra.

 

Legutóbb szerkesztette - George Tumpeck
Szerző George Tumpeck 301 Írás
BemutatkozásTumpeck György vagyok, 1953 nov. 14-én születtem Budapesten. 1985 óta élek Canadában, először Torontoban, majd az utóbbi pár évben Niagara Fallson. Hobbim a horgászás, szeretem a csendet, az egyedüllétet. Fotózással is foglakozom, és természetesen írok is. Társaságom szerint, jókedéjü, vidám emberke vagyok, én ezt inkább egy bohóc álarcának érzem