A 2007-es év végén jelent meg a Siketek és Nagyothallók Szövetsége (továbbiakban: SINOSZ) kiadásában, a SINOSZ fennállásának 100. évfordulójára a hallássérült költ?k antológiája, MADÁRHARC címmel. A kötet el?szavát, a szerkesztési munkákat, illusztrációkat Dudás Sándor végezte.
Részletek az El?szóból.
„Ennek a költészetnek vajon hol van a helye a magyar irodalomban?
A siketoktatás alig több mint kétszáz évre nyúlik vissza: 1802-ben jött létre Cházár András kezdeményezésére a váci Siketnémák Intézete. A feln?tt siketek helyzete még mostohább: Oros Kálmán eszméje 1907-ben öltött testet. Szövetségünk, a SINOSZ, a kezdeti, egymás iránti szolidarításból fejl?dve, ma már jogvédelmi alapokon álló, kiemelked?en közhasznú szervezet.Ebben a történelmileg igen rövid id?ben éltek ezek a szerz?k, születtek ezek az alkotások.
Ezen antológia megjelenésével – vélhet?en – többek megismerkednek majd a hallásában korlátozott emberek sorsával, életével.
A litera m?fajában alkotók jól tudják, az írás?vek között a költészet – Királyn?. Roppant nehéz ?t meghódítani.
Akik tollat ragadnak, s nekivágnak az alkotás olykor felemel?, de többnyire keserves útjának – elmenekülnek a bels? hangok felé. Szerz?ink ilyenformán teljes életet éltek-élnek, hiszen egy-egy remekm?ben, megalkotásukban elmerülve átélik az írás-olvasás egyetemes élményét.”
BÁNHIDI (BORBÁS) LAJOS
1936-2007. Bánhidán született. Iskoláit Bánhidán és Budapesten végezte. 1954-ben vasesztergályos szakmát szerzett. 1960-ban Budapestre költözik, a Ganz-Mávagban dolgozott szakmájában, rokkantnyugdíjazásáig. 1964-ben megn?sült. Két lánya született. 1945-ben az utolsó Tatabányára ledobott bombarobbanástól légnyomást kapott, és elvesztette hallását. Vídiaszilánkok cím? verskötetét a Magvet? adta ki, 1981-ben. Pontos, szigorú versmértékben írt.
HÁRFÁS LÁNY
(Medgyessy Ferenc szobra)
K?padkán ül tölgyfák h?vösében,
k?szemmel igéz.
Mint istenn?, hárfát tart ölében,
nagyon messze néz.
K?hangokat játszadozva pendít
vésett k?húron.
Nyitott ajka k?dallamra zendít,
nem hallom, tudom.
Volt kedvesét hívja könyörögve,
aki visszatér.
K?hajából hulldogál a földre
k?b?l font babér.
ÖRÖK TAVASZ
(Rodin szobra)
Érzéketlen hangulatra bontják
vésett arcukat.
Mégis élnek és egymásra fonják
márványkarjukat.
Ünnepélyes csend feszül a hangra,
testük összen?.
Szikráztatja fénysugár patakja,
s lélegzik a k?.
Törhetetlen porszemekre bontás,
acélos hideg
nyugalmukat külvilági rontás
nem zavarja meg.
Márványszívük sziklát görget földig,
arcuk sem konok.
Boldogok: mert id?tlen id?kig
halhatatlanok.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: dudás sándor
