Kántás Balázs : T. S. ELIOT: Holtvidék – I. A holtak temetése

A “The Waste Land” c. klasszikus vers els? passzusának újrafordítása

 

I.                   A holtak temetése

 

Április a kegyetlen hónap

Akácot sarjaszt a halott földb?l, egybeolvaszt

Emléket és vágyat, és unott gyökereket

Ajz fel tavaszi es?jével.

Melegen megóvott minket a tél,

Elfedte a földet a felejtés havával,

Kiszáradt gumókkal táplálva egy hajszálnyi életet.

Meglepett a nyár, amint zivatarral

Érkezett a Starnbergersee fölé; az oszlopcsarnokban megálltunk,

Majd napfényben mentünk tovább a Hofgarten felé,

Végül órahosszat beszélgettünk egy kávé mellett.

Bin gar keine Russin, stamm’ aus Litauen, echt deutsch.

Mikor gyermekként ott éltünk unokatestvéremnél,

A f?hercegnél, szánkózni vitt,

Én pedig féltem. Így szólt: Marie,

Marie, kapaszkodj er?sen! És robogtunk, egyre le.

A hegyek között az ember szabadnak érzi magát.

Éjjelenként f?ként olvasok, a télen pedig délre utazom.

 

Milyen gyökerek csavarodnak, milyen ágak

Sarjadnak e k?-szemétb?l? Emberfia,

Nem mondhatod, nem találhatod ki, hiszen csupán

Egy rakás összetört képet ismersz ott, ahol fullaszt a nap,

Nem nyújt menedéket a halott fa, sem megnyugvást a tücsök,

És a száraz k?b?l nem hallatszik vízcsobogás. Csupán

Árnyék van e vörös szikla alatt,

(Jöjj ide, a vörös szikla árnya alá)

Mutatok neked valamit, ami más,

Mint saját, a reggel mögötted elnyújtózó árnyékod

Vagy mint este feltámadó árnyékod, aki találkozni kíván veled,

Eléd tárom hát a félelmet egy maroknyi porban:

                          Frisch weht der Wind,

Der Heimat zu.

Mein Irisch Kind,

Wo weilest du?

„Egy éve adtál nekem el?ször jácintot,

És a jácintos lánynak neveztek el.”

– Mégis, mikor kés?n visszatértünk a jácintos kertb?l,

Karod teli, hajad vizes, én pedig nem tudtam

Megszólalni sem, szemem megvakult, nem voltam

Sem él? sem holt, nem tudtam semmit a világon,

Csak bámultam bele a fény szívébe, a némaságba.

Oed und leer das Meer

 

Madame Sosortis, a híres látnok,

Csúnyán megfázott,  

Ördögi kártyái miatt mégis úgy ismerik,

Mint Európa legbölcsebb asszonyát. Itt van, szólt,

Ez itt a te kártyád, a vízbefúlt Föníciai Tengerész,

(Gyöngyök a szeme helyén, nézd!)

Ez itt pedig Belladonna, a Szilkák Úrn?je,

Az alkalmak asszonya.

Itt van egy ember három pálcával, és itt a Kerék,

Itt pedig a félszem? keresked?, ez a kártya pedig,

Az üres lap, valami, amit a hátán cipel,

Ám hogy meglássam, mi az, tiltva van. Nem találom

Az Akasztott Embert. Tarts a vízbefulladástól.

Embertömegeket látok, amint körben menetelnek.

Köszönöm. Ha találkozol a kedves Mrs. Equitone-nal,

Mondd meg neki, hogy magam viszem majd el a horoszkópját:

Mostanság nem árt az óvatosság.

 

Valótlan Város,

A téli hajnal barna ködje alatt,

Tömeg hömpölygött át a London Bridge-en, oly sokan,

Nem is tudtam, hány embert sodort el a halál.

Rövid, rendszertelen kilégzések kísérte sóhajok,

És minden ember tekintete saját lábaira szegez?dött.

Felhömpölyögtek a dombra, majd le a King William Street-re,

Ott, ahol a Saint Mary Woolnooth harangja

Holt hangján az utolsó kilencet ütötte.

Ott láttam meg egy ismer?s arcot, rákiáltva megállítottam:

              „Stetson

Együtt szolgáltunk Mylae-ben a hajókon!

A hulla, amit tavaly ültettél el a kertedben,

Azóta kihajtott? Hoz idén virágot?

Vagy a hirtelen fagy tán végzett vele?

Kergesd hát el a Kutyát, az ember barátját,

Vagy karmaival újra kikaparja!

„Te! hypocrite lecteur!—mon semblable, — mon frère!”

 

 

EREDTI ANGOL SZÖVEG:

I. THE BURIAL OF THE DEAD

APRIL is the cruellest month, breeding

Lilacs out of the dead land, mixing

Memory and desire, stirring

Dull roots with spring rain.

Winter kept us warm, covering

Earth in forgetful snow, feeding

A little life with dried tubers.

Summer surprised us, coming over the Starnbergersee

With a shower of rain; we stopped in the colonnade,

And went on in sunlight, into the Hofgarten,

And drank coffee, and talked for an hour.

Bin gar keine Russin, stamm’ aus Litauen, echt deutsch.

And when we were children, staying at the archduke’s,

My cousin’s, he took me out on a sled,

And I was frightened. He said, Marie,

Marie, hold on tight. And down we went.

In the mountains, there you feel free.

I read, much of the night, and go south in the winter.

 

What are the roots that clutch, what branches grow

Out of this stony rubbish? Son of man,

You cannot say, or guess, for you know only

A heap of broken images, where the sun beats,

And the dead tree gives no shelter, the cricket no relief,

And the dry stone no sound of water. Only

There is shadow under this red rock,

(Come in under the shadow of this red rock),

And I will show you something different from either

Your shadow at morning striding behind you

Or your shadow at evening rising to meet you;

I will show you fear in a handful of dust.

                Frisch weht der Wind

                Der Heimat zu.

                Mein Irisch Kind,

                Wo weilest du?

‘You gave me hyacinths first a year ago;

‘They called me the hyacinth girl.’

—Yet when we came back, late, from the Hyacinth garden,

Your arms full, and your hair wet, I could not

Speak, and my eyes failed, I was neither

Living nor dead, and I knew nothing,

Looking into the heart of light, the silence.

Od’ und leer das Meer.

 

Madame Sosostris, famous clairvoyante,

Had a bad cold, nevertheless

Is known to be the wisest woman in Europe,

With a wicked pack of cards. Here, said she,

Is your card, the drowned Phoenician Sailor,

(Those are pearls that were his eyes. Look!)

Here is Belladonna, the Lady of the Rocks,

The lady of situations.

Here is the man with three staves, and here the Wheel,

And here is the one-eyed merchant, and this card,

Which is blank, is something he carries on his back,

Which I am forbidden to see. I do not find

The Hanged Man. Fear death by water.

I see crowds of people, walking round in a ring.

Thank you. If you see dear Mrs. Equitone,

Tell her I bring the horoscope myself:

One must be so careful these days.

 

Unreal City,

Under the brown fog of a winter dawn,

A crowd flowed over London Bridge, so many,

I had not thought death had undone so many.

Sighs, short and infrequent, were exhaled,

And each man fixed his eyes before his feet.

Flowed up the hill and down King William Street,

To where Saint Mary Woolnoth kept the hours

With a dead sound on the final stroke of nine.

There I saw one I knew, and stopped him, crying ‘Stetson!

‘You who were with me in the ships at Mylae!

‘That corpse you planted last year in your garden,

‘Has it begun to sprout? Will it bloom this year?

‘Or has the sudden frost disturbed its bed?

‘Oh keep the Dog far hence, that’s friend to men,

‘Or with his nails he’ll dig it up again!

‘You! hypocrite lecteur!—mon semblable,—mon frère!’

 

Legutóbb szerkesztette - Kántás Balázs
Szerző Kántás Balázs 334 Írás
Fiatal költő, műfordító 1987. szeptember 7., Budapest. 2009-ben diplomáztam az ELTE BTK-n, BA-anglisztika szakon, ha igaz, nem sokára irodalom- és kultúratudomány szakos posztgraduális ("mesterszakos") hallgató leszek, vagy rosszabb esetben frissdiplomás munkanélküli... Körülbelül négy éve írok verseket, komolyabban másfél-két éve, és kissé több mint két éve kísérletezem a versfordítással. Az ELTE-n szerencsére még tanulmányaim elején úgymond kézbe vett Géher István professzor, az egyik legelismertebb élő magyar műfordító. Mióta űzöm, kissé több mint ezerötszáz, persze változó terjedelmű és színvonalú versfordítás került ki a kezem alól, meggyaláztam sok nagy költő sírját és kortárs, élő költőket is ferdítettem. :) Megítélni nem akarom magamat, azt tegye, aki olvassa fordításaim... ÃÅjabban saját verseket is publikálok a 7toronynál, és bár a saját őrültségeimet a fordításhoz képest ezidáig másodlagosnak tartottam Talán egyszer még KLTŐ is lesz belőlem, nemcsak (pénz)költő... Idáig publikáltam a Kaláka, Kalligram, Kolozsvári Helikon, a Prae, a Búvópatak, a Napút, az ÃÅj Forrás és a Kalejdoszkóp, illetve elvileg fogok a Nagyvilág, Napsziget, , a Szkholion, Spanyolnátha és a Zempléni Múzsa folyóiratokban, azonban maradok továbbra is a 7torony egyik hű szerzője. Költőként főként a rövid, letisztult, minimalista líra érdekel, koncepcióm szerint próbálok minél kisebb terjedelemben minél többet elmondani, minél több interpretációs lehetőséget nyújtva az olvasónak. Első két verseskötetem, Az ablaküvegek közötti tér (Búvópatak Kiadó) és az ngyulladás (Napkút Kiadó) 2008 decemberében jelent meg szinte párhuzamosan, egy harmadik, kétnyelvű kötet (magyar angol) Éntelen ének (Búvópatak Kiadó) 2009 márciusában. Első, bár igencsak vékonyka fordításkötetem, immár szinte biztosan, bár 2009 közepén jelenik meg a Napút Kiadó Káva Téka sorozatában, az eredeti terv szerinti kortárs amerikai költők versei helyett TED HUGHES, FERNANDO PESSOA, PAUL CELAN, CHARLES BAUDELAIRE és SYLVIA PLATH verseiből válogatva... 2008. júniusától tagja vagyok a József Attila Körnek, az ÃÂrószövetség és a Szépírok Társasága után az ország talán harmadik legkomolyabb írószervezetének, Schein Gábor, Szabó T. Anna és Szlukovényi Katalin ajánlásával. A 7toronynál 2008. december-januárban dolgoztam versszerkesztőként. IRODALMI DÃÂJAK, ELISMERÉSEK: - Cédrus Művészeti Alapítvány / Napkút Kiadó - kortárs irodalmi alkotások pályázatának díja 2008 (ennek következménye a készülő fordításkötet) - Accordia Kiadó irodalmi pályázatának díja - 2008 (antológia 2008 végén) - Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2008-as műfordítás-pályázatának különdíja (ebből is készült antológia a Napút Folyóirat Káva Téka sorozatában) ÃÂrószervezeti tagságok: Magyar ÃÂrószövetség József Attila Kör Fiatal ÃÂrók Szövetsége Magyar Műfordítók Egyesülete Magyar Irodalomtörténeti Társaság Kis önreklám: VERSEK MAGYARRA FORDÃÂTÃÂSÃÂT ANGOL, NÉMET, OLASZ, ESETLEG FRANCIA, SPANYOL ÉS PORTUGÃÂL NYELVEKBŐL FELKÉRÉSRE VÃÂLLALOM.