Tűz a tanyán -1.

Itt szeretnék köszönetet mondani Pápay Arankának – mindannyiunk Arijának -, aki segítségével ez az írásom megszülethetett! *

 

 

 1.

 

Feketéék tanyája a legtávolabbi tanya volt az egész környéken, az első valamire való falutól jó tíz kilométerre. Az odavezető út is csak egy poros szinte évszázados idők folyamán lejáratott, kikoptatott. A tanyák apáról–fiúra szálltak. De sajnos rengeteg tanya maradt elhagyatottan, mert a fiataloknak már nem tetszett a tanyasi élet, és lassacskán beköltöztek a falukba, városokba. A Fekete porta is ilyen, már a harmadik generáció lakta. A 48–as szabadságharc folyamán vetődtek ide az ősök. Valószínű itt húzhatták meg magukat a harcok és megtorlás elől, aztán itt is maradtak. A történelem viharai annak ellenére, hogy távol estek a világtól, ugyanúgy végigsöpörtek rajtuk. Hol a katonák jöttek rekvirálni, hol a szegénylegények betyárok, aztán mikor már kicsit megnyugodhattak volna akkor maga az éppen hatalmon levő rendszer képviselői. Alig heverték ki az egyik csapást, jött a másik. Ha nem az emberek, akkor a természet szedte tőlük a jussát. Járvány, jégverés hideg. A tanyasi embernek mindig végtelennek tűnő kínlódás volt az élete, távol a világtól. De keményfából faragták őket, mert legtöbbjük nem adta volna a kis „birtokát” a világ minden kincséért sem.

Fekete János apja meghalt a világháborúban. Egyedül maradt anyjával és vitte tovább a gazdaságot. Volt ugyan egy testvérbátyja, de az elhagyta a tanyát is meg a családot is. Valahova nyugatra ment el. Nem volt a családban nagy gyermekáldás, mint az elődöknél. Kesergett is eleget az öreg Fekete, hogy kire marad a gazdaság, kik fojtatják azt, amit ő olyan sokáig végzett a feleségével. A háború után az ifjabb Fekete a szomszédos Magócs tanyáról hozott magának asszonyt. Hatan voltak fiuk, János az egyedüli lánytestvért vette feleségül.

Magócs Erzsi, azaz Erzsók dolgos, tűzrőlpattant menyecske volt. Szinte a semmiből kezdték újra. Volt néhány lábasjószág meg baromfi, de ezek épphogy annyit adtak, amiből magukat el tudták látni. Két család együttes erővel beindította mind a két gazdaságot. Erzsók testvérei mindig be–besegítettek a nagy munkákba.

Úgy látszik, valami átok ülhetett a családon, mert nem nagyon járt a kéményükre a gólya. Már háromszor vetélt el az asszony és a városi orvos is azt mondta, ne kísérletezzenek, mert valószínű nem lehet gyerekük. János ivásra adta a fejét, de nem részegségig, sőt aztán fel is hagyott vele…

– Én leszek itt az utolsó az őseim földjén, és úgy kell majd meghalnom, hogy nem lesz kire hagynom. Igaz Erzsók testvéreinek már vannak gyerekei és voltaképpen azokra is hagyhatnám – gondolta egyszer éppen józan állapotában. De aztán elvetetette az ötletét azzal, hogy márpedig ő nem ad senkinek sem ajándékot. Neki is keményen kellett megdolgozni azért, hogy ennyire jusson.

Történt egyszer, amikor éppen valamelyik sógor járt nála.

– Hallod–e Gergő – kezdte –, van már három gyereketek is, nekem meg egy sincs. Végtére is, egy család vagyunk. Nem akarod az egyik fiút nekünk adni?

Gergő csak bámult rá, mint a borjú az új kapura.

– Hallod–e sógor, eleget ittál már, kicsit abbahagyhatnád!.

– Azt hiszed, hogy részeg vagyok? Komolyan beszélek én… Nekünk úgysem lehet utódunk, aztán ha mink kihalunk úgyis ti öröklitek az egész tanyát. Dolgozzon hát meg egy kicsit az a fiú a jussáért.

– Mit gondolsz, majd az én fiamból fogsz te napszámost, bérest csinálni? Segíteni szívesen átküldöm, hiszen jómagam is át szoktam jönni a testvéreimmel segíteni ebben–abban. De hát azt, hogy én odaadjam bármelyik gyerekemet is neked!?

– Úgy kezelném, mint a saját gyerekemet hidd el. Semmi bántódása nem esne, és egy szájjal kevesebbet kéne tömni otthon.

– Ahol egynek van mit ennie, ott többnek is van. Nem adok egy felet sem punktum!

Ezután, a beszélgetés után, kissé elhidegültek egymástól. Az ötvenes években a téeszesítés ide is elérkezett. János nyakas ember volt nem tudták meggyőzni, hogy lépjen be a csoportba. Pont Gergő volt az egyik agitátor.

– Hát miért nem jó az neked, hogy belépsz a téeszbe és végre nem lesz állandó munkaerő problémád?

– Közös lónak turós (törős) a háta. Én nem osztozok senkivel sem. Ami az enyém, az az enyém. Keservesen dolgozom meg mindenért, de nem kell osztozkodnom sem. Felejtsetek el engemet. Nem kell munkaerő, nem kell közös, nem kell semmi. Tartsatok meg mindent.

Sokat próbálkoztak még vele, hogy beszervezzék, de nem ment. Úgy gondolták, előbb–utóbb úgyis rákényszerül, hogy belépjen, hiszen ketten a feleségével nem tud elég takarmányt termelni, és nem hagyhatja elpusztulni az állatait, na meg gabonát is kell vetni és aratnia. Persze tettek is róla, hogy ezt kényszerítsék. Havi rendszerességgel megjelentek a kötelező beszolgáltatásokért, és vittek mindent. Gergő a sógor persze közbenjárt, hogy Jánoséktól kétszer annyit vigyenek el, mint tőle.

– Minek azoknak annyi, hiszen csak ketten vannak, nekem meg már a negyedik gyerekem fog megszületni.

Zsörtölődött is éppen eleget Erzsók.

– Mit vétettem én ellene, hogy ilyen kegyetlen velünk? Otthon is ő irányít mindenkit, pedig nem ő a legidősebb. Uraskodik az egész családon, mint egy földesúr.

– Hagyjad már asszony – csitította János. – Jön még kutyára dér.

   

Az ötvenes évek „változásai” persze ide is eljutottak. Emberek jöttek, mentek. Volt, akit lecseréltek, volt, akit meghagytak… Gergőt leváltották a téesz elnökségből. Feltételezte, hogy sógora keze van a dologban, pedig annak tiszta volt a keze. De, hogy ne legyen nyugta, gyorsan feljelentette feketézésért.

– Még a neve is az, nézzétek csak meg gyorsan. Másnak nincsen miből kenyeret sütni, bezzeg neki van. Nincs is négy gyereke, mint nekem.

Egy nap rendőrök és más fekete bőrkabátos emberek jöttek, és elvitték Jánost. Csak hetek múlva engedték vissza.

– Mit akartak ezek tőled? – kérdezte a felesége.

– Számon kérték tőlem azt, amivel az Isten nem áldott meg: mért nincsen gyerekünk? Hát miért nincs? Mert nem adott az Isten. De megmondhatod a testvérednek, akkor se lesz ez a lepedőnyi gazdaság az ő kölykeié, ha tótágast is áll itt nekem. Inkább felgyújtom az egészet, úgy ahogy van.

– Csak nem képzeled tényleg megtenni?

– De még mennyire! Akár, hogy mesterkedik, jelentgethet, a Fekete tanya nem lesz az övé!

Teltek az évek. János, ha nehezen is de meg tudott élni a feleségével csendesen. Gergőnek sokszor voltak problémái. Soha nem volt neki elég, amije éppen volt. János titokban ilyenkor valahogy mindég kisegítette. Soha nem tudta, hogy tőle jön a segítség.

Egyszer Jánoséknak be kellett menniük a faluba az asszonnyal. Az utóbbi időben soha nem hagyták a tanyát őrizetlen, de most Jánosnak valami előérzete volt.

– Te asszony nem tudom miért, de tartok a testvéredtől, bennem van a félelem, hogy amíg a faluban leszünk valami történni fog itt.

– Ugyan már mi történne? És estére vissza is érünk. Ha hajnalban ellátjuk a jószágot, nem lesz semmi bajuk. Miért kell neked mindenkiben ellenséget látnod? Az lehet, hogy valamiért nem szívlel minket Gergő, de nem fog arra vetemedni, hogy direkt kárt tegyen nekünk.

– Hallottam én ezt–azt. Hiába nem ő a legidősebb, még is ő vezeti a gazdaságot. Két testvéred elment ugyan, de akik ottmaradtak azok neki gazsulálnak.

– Mindig ilyen volt. Ha egy mód volt rá, mindig elérte, hogy ő legyen a vezérkos.

Már jókor hajnalban nekiálltak, hogy megetessék az állatokat, és ellássanak minden teendőt, ami a házkörül adódott. Még napfelkelte előtt nekiindultak gyalogosan, hogy minél előbb kiérjenek az aszfaltútra, jó hat kilométerre a tanyától. Volt ugyan egy kis homokfutó bricska meg ló is elébe, de János csak gyalog járt mindenhová, ha elintézni való volt a faluban.

– Nem vagyok én földesúr. Spórolni kell a lovak erejével a rosszabb időkre.

Pedig hányszor ment volna szívesebben kocsival. Esőben, hóban, szélben.

– Azt a hat kilométert, ha nem bírom már megtenni, akkor már most lehet szólni a papnak, hogy keressen meg. Neki sem lehet könnyebb, igaz ő biciklivel jár.

Ha az ember fia legyalogolta azt a hat kilométert, és kiért az aszfaltútra, akkor már ettől nyert ügye volt. Innét már könnyebb a vándornak, mert reggel mindég van forgalom, és mindig akadt, aki bevitte a gyalogjáró embert a legközelebbi faluba. Most is így történt. Már fél nyolcra bent voltak a faluházán, holott ott csak nyolc órakor volt nyitás. Jövetelüknek, több oka is volt. Legelsősorban újra ki kellett méretni a tanyát, mert anno ’56 után jelentősen lekerekítették födjüket. Amit a Fekete tanyából kisajátítottak, azt a Magócs birtokhoz csatolták. János ezért jött be a faluba, hogy most talán már más idők járnak, és azt a területet visszakaphatják.

– Mondja Fekete – kezdte a jegyző –, miért fontos magának hogy azt a hatszáz négyszögölt visszakapja? Hisz családban marad. Magócs a sógora nem?

– Na látja, pont azért. Sohasem szívlelt, sőt feljelentett, amiért nem voltam hajlandó a téeszbe bevinni azt a keveset. De arról még nem tett sehol sem feljelentést, hogy amikor az eső elverte a lábon álló búzáját, akkor én adtam nekik lisztet. Igaz nem tudhatta meg, hogy tőlem van.  Ne firtassa az úr miért, megvan az okom rá.  Még a sírban sem leszek nyugodt, ha rámaradna a földem. De nem is fog.

– Nézze, én a maguk családi dolgaiba nem tudok beleszólni, nem rám tartozik. Ilyennel forduljon bírósághoz, ügyvédhez. Én itt csak a földterületeket jegyzem be. Hogy hogyan kerülhetett a birtokukba még  a maguk földjéből ennyi, az sajnos nem rám tartozik. Ilyennel csak a bíróság foglalkozik.

– Akkor megyek a bíróságra.

– Nem mész te sehová, csitította le Erzsók. Nem azért, mert a testvéremet védem. Többe kerülne nekünk a leves, mint a hús. Mire bebizonyítanánk az igazunkat, szakállam nőne nekem is. Minket mindenki csak leírni szeretne, mivel csak ketten vagyunk. Gyere menjünk, vár minket a munka.

Ahogy mentek ki a faluházáról Jánosnak megakadt a szeme egy felhíváson,

Egy gyermekváros felépítéséhez kerestek segítséget, ahova majd árva, állami gondozott gyerekeket akartak elhelyezni.

– Látod ezt Erzsók? – fordult a feleségéhez. – Megtaláltam azt, amit nem is kerestem. Most magától jött elénk. Gyere, kérdezzük csak meg ezt a dolgot!

– Mit akarsz megkérdezni ezen? Pénzt szeretnének összegyűjteni az építkezésre. Vagy mehet ingyen dolgozni az építkezésre, aki akar.                                                                     

János gyorsan megnézte a felhíváson, hogy hol található a szervezet és már vette is arra az irányt.

– Elmondanád nekem is, hogy mi született meg a fejedben?

– Figyelj rám! Ketten vagyunk kint a tanyán. Van ott hely nem egynek, hanem még legalább ötnek. Felajánlanám, hogy amíg nincsen kész az új otthon, magunkhoz veszünk annyi gyereket, amennyi csak elfér. Megtanulhatnák az állatgondozástól kezdve a növénytermesztésig minden csínját–bínját a gazdálkodásnak, és nem lennénk egyedül. Az irigy Gergő testvéredet akkor legalább joggal ütné a laposguta, hogyha nem is Isten meg a természet ajándékozott meg gyerekkel, de nekem is lesz legalább annyi, amennyi neki van.

– Ugyan már, hogy gondolod, hogy csak odamész egy ilyen ötlettel, és azt meg is tudod valósítani?

– Éppen ezért megyünk most oda, hogy megtudjuk!

Az iroda, amit kerestek a falu másik felében volt. Egy kicsi, egyszintes házban rendezkedett be a bizottság. Nem voltak sokan az iroda előtt, így először azt hitték, rossz helyen járnak.

– Mi járatban vannak? – fordult hozzájuk egy férfi udvariasan.

– Az irányban szeretnék érdeklődni, amit a faluháza előtt láttunk hirdetni.

– Adni szeretnének a gyermekfalu javára, vagy társadalmi munkát vállalnának?

– Szerintem mindegyiket, de másképp.

– Jöjjenek be velem az irodába, ott kényelmesen megbeszélhetjük.

János előadta a tervét. Nagy meglepetést okozott, mert a férfi csak nézte, hallgatta, és nem tudta eldönteni, hogy ez az ember normális–e és komolyan gondolja–e, amit mond.

– Bátyám, most akkor maga örökbe fogadna gyerekeket, hogy ingyen segítséget kapjon, vagy mit szeretne tulajdonképpen?

– Ahogy elmondtam! Nekünk az asszonnyal van egy tanyánk. Abban a házban elférhetne négy vagy öt gyerek. Tanítanánk őket az állatokkal való bánásra és minden másra, ami egy ilyen tanyán adódik. Nem lenne kárukra, mert azt, amit megtanulnak majd, azt az életben tudják kamatoztatni. Én csak ennyit akarok. Ketten vagyunk, nem lehetettek gyerekeink, és miért ne segítenék, ha tudok? Az egy más kérdés, hogyha esetleg egy–egy megszeret minket és fordítva, akkor nem fogadnánk–e örökbe.

– Ez egy szép elgondolás. De van sok „hátulütője” ám. Mert az emberek beszélni fognak, hogy na mi van, a Feketének adtak ingyen munkaerőket? Hiába lenne más az igazság, azzal az emberek nem törődnének.

– Mit érdekelne engem, mit beszélnek a népek a hátam megett? Mindig is beszéltek, sőt legjobban a tulajdon sógorom.

– Kérem, jöjjenek velem. Ennek hivatalos útja van, amit meg kell beszélni az igazgató elvtárssal. Várjanak rám itt.

Alig öt perc múlva a férfi egy nagydarab, testes férfivel tért vissza.

A kölcsönös bemutatkozás után a testes úr, aki az igazgató volt, bele kezdett a mondókájába.

– Fekete elvtárs, nagyon, nagyon köszönjük a segítségét.

– Nem vagyok én elvtárs fiam. Szólítson Jánosnak vagy Feketének. Nem értem ezeket a megszólításokat, én tanyasi ember vagyok.

Szó szót követett, és megbeszélték, hogy az igazgató kilátogat a tanyára, aztán a tervet továbbítja a feletteseinek.

– Fekete, vagyis János bátyám! Itt van a szervezet autója. Kiviszem magukat egészen hazáig, és akkor legalább meglátom a tanyát, na meg hamarabb tudok intézkedni is.

Kiszólt a titkárnőjének, hogy keressék elő a sofőrt, készüljön fel egy kiszállásra.

El is indultak. Jánost a sofőr mellé ültették, hogy könnyebben tudja mutatni majd az utat.

– Jó rázós ez az út – mondta a sofőr, miután rákanyarodtak a poros, a szelek és az idő kialakította útra.

– Na igen – hagyta jóvá János. – Itt a világ végén senki sem jár rajtunk kívül, csak a szomszéd. És mi is többnyire gyalog. Igaz vannak lovaim meg egy kis szekér is, de nem fárasztom az állatokat. Ahogy maga félti ezt a gépmasinát, ugyanúgy féltem én a lovaimat. Elég azoknak az ekét húzni, ha szántani megyek velük.

– Itt télen bizony nehéz lehet az élet! Nem nagyon tudnak innét akkor sem gyalog, sem, szekérrel a faluba menni!

– Nem is megyünk, ha nem muszáj. Mindenünk megvan már, ami csak kell. Van villanyunk, vizünk, sőt fürdőszoba is van káddal, amiért kuláknak könyveltek el minket az asszonnyal. Csatorna az, ami nincsen, csak emésztőgödör, így rá vagyok szorulva a falura, hogy kiküldjék a szippantós kocsit. De hát, ha megfizetem, márpedig megfizetem, jönnek azok hívás nélkül is. Télen nehezebb a dolguk az biztos, amikor minden be van fagyva és jéggé dermedt minden. De keményen fűtünk, hiszen az állatok sem, na meg mi sem lehetünk hidegben. Még nyaranta hozatok három–négy teherautónyi fát, elég drágává vált ez mára, gondolkodok is más megoldáson, ami olcsóbb. Látja? – mutatott előre János –, az már ott a tanyánk.

   

– János bátyám nagyon köszönjük a szíves vendéglátást. Igyekezni fogok elintézni a felsőbb szerveknél, hogy támogassák az ötletét, és az minél hamarabb megvalósításra kerülhessen. Rajtam igazán nem fog múlni.

– Köszönöm magának előre is. Higgye el, én jót akarok majd a fiataloknak nem elvenni tőlük.

Amikor elmentek a vendégek, János és Erzsók kiültek az eresz alá.

– Remélem, megvalósul az, amit kigondoltam. Csak három vagy négy gyereket tudjunk ide venni. Rögtön fogom tudni, hogy nem hiába dolgoztunk.

– János, János te egy örök álmodozó vagy. Bár sikerülne tényleg, de én nem adok ennek sok esélyt. Te magad is jól tudod milyenek a népek. Majd elkezdenek összesúgni–búgni, ahogy mondtad!

– Tőlem akkor annyit súghatnak, búghatnak, amennyit csak akarnak. Eddig még csak–csak érdekelt, de ezután már nem fog.

– Csak attól a nyomorult sógoromtól tartok. Mert, hogy megpróbál majd nekünk mindenben keresztbe tenni, az biztos. Csak egyet magyarázz meg Erzsók: Mi haszna van belőle? Én sokszor segíteni akartam neki, sőt segítettem is anélkül, hogy megtudta volna, ki az, akitől kapta. Csupán csak egy kis szeretetett akartam volna cserébe, hogy legalább az egyik gyerekét hadd nevelhessük. Még csak nem is akartam volna elrabolni tőle. Mert elengedtem volna, amikor akarja, hogy ugyanúgy vele legyen. Erre még azt mondta nekem, hogy én cselédet bérest akarok az ő gyerekéből. Én mondom neked, a kapzsiságába már kezd belebolondulni. Hát nem elég neki soha sem, amilye van?

– Nem érted te ezt János! Más fából van ő faragva. Az összes testvéremet elüldözte. Jó, hogy elmentek, mihelyt megnősültek. Annyi dudás egy csárdában nehezen fért meg. És mindég vezérbika akart lenni már gyerekkorom óta. A saját tulajdon apánk nem bírt el vele. Igaz ez anyámnak is a hibája, neki ő volt a kedvence. Ha mi valami rossz fát tettünk a tűzre, hamar kiosztott minket. Gergővel mindég kivételt tett. Vissza is élt vele nagyon, és most itt az eredménye. Mind a hat testvér lemondott az ő javára és neki ez sem elég. Imádja a hatalmat, ha valaki az ő alárendeltje.

Az ég kárpitjára kezdtek felballagni a csillagok.

– Talán beljebb mehetnénk már egy kicsit, nem?

– Én még kint maradok, ellátom a jószágokat.

 

 

 

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

Szerző Avi Ben Giora. 453 írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.