Szám?zetésük óta szüleim 1989. Június elején tértek vissza el?ször Magyarországra. A repül?téren több mint 50 bajtárs és barát várta ?ket. Nagy Imre hozzátartozóinak felkérésére 1989. Június 16.-án a temet?ben Apám és Mérai Tibor búcsúztatták Nagy Imrét.
A temetés után két héttel szüleim visszajöttek Torontóba.
1990.-ben az els? választások után visszatértek Budapestre. A második választások után szüleim teljes rehabilitációban részesültek. Bár a Nagy Imre per rehabilitációs pere precedens érték? volt, amiben a bíróság megszavazta Neki a kiesett évek utáni anyagi kártérítést is, de Apám a rehabilitációs tárgyaláson megszavazott neki járó kártérítést nem vette fel, mert nem akart különb eljárásban részesülni, mint az átlag 56-os bajtársai. Így ?is csak a letöltött börtönévek után járó kárpótlási jegyet kapta. Apám visszakapta rendfokozatát, és rövidesen el?léptették vezér?rnaggyá is. Miután 1975.-?s elmenetelükkor tanácsi lakásukat leadták, most újonnan utaltak ki nekik egy másik lakást, Óbudán, egy új lakótelepen. Lerendezték nyugdíjukat is; teljes jogú állampolgárok lettek. Ekkor döntöttek úgy, hogy az éve felét Budapesten a másik felét Torontóban fogják tölteni.
Egyetlen pártba sem lépett be, minden politikai pártban volt barátja, no meg amúgy sem óhajtott a politikai életben részt venni. Inkább tapasztalatait osztotta meg: bajtársainak rehabilitációjában segített. Szakmai vonalon – a Belügyminiszter felkérésére részt vett a Polgár?rség megalapításában, majd a Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) megalapításában tevékenykedett, elnöke volt az Országos Közbiztonsági és B?nmegel?zési Közalapítványnak.
1990 és 1992 között a Történelmi Igazságtétel Bizottsága katonai szekciójának alelnöke, 1992-t?l a Nagy Imre Társaság alelnöke, 1991 és 1997 között az Országos Polgár?r Szövetség elnökeként tevékenykedett. Komoly szerepe volt a Vértanuk terén álló Nagy Imre-szobor létrehozásában is. De tudatosan kerülte a politikát és a neki járó jogos tiszteletdíjakat sem vette fel.
Munkássága elismeréseként számos kitüntetésben és díjban részesült. 1991.-ben szüleim mindketten megkapják az 1956-os emlékérmet. 1992.-ben Apám megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. Budapestért Díjban 1993.-ban részesült, Demény Pál Emlékérmet kapott 1996.-ban és ugyanebben az évben a f?város III. Kerület díszpolgárrá választották. 1997.-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (katonai tagozata) kitüntetését vehette át.
Több külföldi 56-os társaság is kitüntetésbe részesítette.
2000. tavaszán felvetettem szüleimnek, hogy az évek telnek, és egyikünk sem fiatalodik. Mi lesz, ha akármelyikük beteg lesz, és segítségre szorul? Érthet?, hogy egyetlen gyermekként az els? géppel repülök Pestre. De hát akkor a család megint csak kettészakad. Apám megölelt és azt mondta: „Gyermekem, szégyellem magam. Erre nekem kellett volna gondolnom. A probléma az, hogy mit tegyünk a pesti lakással, ha végleg visszajövünk. Szerettünk volna valamit hagyni Neked örökségbe is.”
„Én meg azt szeretném, ha eladnátok a lakást és a pénzt, amit bel?le kaptok itt, a közelemben költenétek magatokra.”
Szüleim 2000. ?szén adták el a pesti lakást és költöztek vissza Torontóba. Nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó együtt töltött évünk, de valahogy mégiscsak éreztük, mert annyi emléket zsúfoltunk bele, amennyit csak lehetett. Voltak születésnapok, húsvét, házassági évfordulók és karácsony. És voltak szebbnél szebb helyen kirándulások és nyaralás Manitulin Szigetén, eredeti Indián területen.
Éva lányom még bemutatta új udvarlóját, aztán elutazott Costa Ricába tanulmányútra. Mi 2001. március 1.-én mentünk utána egy hétre. Megérkezésünk után még telefonon beszéltünk szüleimmel, Apám mindenre kíváncsi volt és azon gondolkodott, hogy esetleg Ã??k is lejönnek, amíg Éva ott tartózkodik. Boldogan aludtunk el, azzal a tudattal, hogy pár nap múlva találkozunk. Hajnalban a telefon csörgése keltett fel minket a hotelszobában. Éva vette fel, egy darabig hallgatott, majd felénk fordulva mondta: „Papa az éjjel meghalt.”
A kérdés csupán az volt, hogy most hányat temetünk? Aput, anyut és engemet? Sorsunk annyira egybeforrt, hogy lehetetlen volt elképzelni egymás nélkül az életet. Szokás szerint megint Anyu volt az er?sebb. „Neked családod van, akik mindent megtetettek annak érdekében, hogy boldog legyél. Most már értük élj.”
Sürg?sen átcseréltük a jegyeket és az els? géppel jöttünk vissza. El?tte felmentünk a hegyekbe Éva csomagjáért. Úttalan utakon, vízmosásokon, a felh?k fölött, sziklák között vitt az út. Az egyiken egy sólyom ült. Megvárta, amíg odaérünk, aztán felemelkedett és miel?tt tovaszállt, három kört tett meg felettünk. Apám egyik beceneve Sólyomszem volt. Én tudtam, hogy így búcsúzott el t?lünk.
Anyu megvárt az égetéssel. Apámat utoljára a ravatalozóban, egy egyszer? fakoporsóban láttam viszont. Arca sima volt, mintha aludna. Megsimogattam a fejét, és megcsókoltam drága arcát.
Köszönöm, hogy Apám, Barátom, és példaképem voltál, vagy és leszel, amíg élek.
Hamvai torontói lakásukban van elhelyezve. Ahányszor meglátogatjuk, hozzájuk megyünk, megsimogatjuk az urnát. Itt van közöttünk.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: Adminguru
