Kovács Henrietta : Himnusz az Éjszakához 2. /Novalis nyomán/

"Mindig vissza kell térjen a reggel? Sosem ér véget földi hatalma? Boldogtalan sürgés-forgás emészti el a szárnyas Éjszaka mennyei jöttét. Sosem fog örökkön égni a Szerelem titkos áldozata? A világossághoz mérték idejét; viszont id?tlen és határtalan az Éjszaka uralma. – Örökké tart az álom. Áldott álom – ne túl kevésszer boldogítsd az Éjnek áldozókat."
                                                                   /Novalis/

Úgy mesélik az elsüllyedt hegyek
a Sz?z Hajnalból bomlott ki az Éj,
s rózsás Éósz keblére szüntelen,
míg csendje zsong, nyugodni visszatér.
Köpenye széle arannyal szegett,
ez ?rzi titkon lehunyott szemed.

Elréved? hangja álomba csal,
de szép csapda ez: kicseket ígér,
smaragd helyett smaragd-szín? dallam,
csillag-kottája reggelig ér.
S hogy e dal ne sz?njön zengni soha,
legyél az Éj szelíd menyasszonya.

Valaha fehér sirályok húzták
a Földre a Szerelem fátyolán,
ma jégcsap-szárnyakkal járja útját,
kísérve létünk b?vös nyomdokát.
Síratja tán a Hold is a Kedvest,
ha a f? reggel harmattól nedves.

S miért hív engem, míg él a Nappal
egy bús vágy vissza, vissza az Éjbe?
Miért nem szólít álomba halkan,
trónusa mellé, sötétl? mélyre?
A világosság csak koldus-arany,
nem énekli báját sehol a lant.

Úgy mesélik az elsüllyedt hegyek,
egy nap a harmat elvész a dallal,
s örökké ölel az Éj kegyelme,
létét áldozza érte a Hajnal.
S szép lesz minden, bár dal nélkül talán:
?is gyászol egy elvesztett anyát.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:00 :: Kovács Henrietta

Szerző Kovács Henrietta 79 Írás
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:) ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb? "Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..." Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :) "Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz." /Paulo Coelho/