dr Bige Szabolcs- : Egy esős este

Laurenţiu Cerneţ elbeszélése. Laurenţiu Cerneţ 1931-be született, és vasúti alkalmazottként kezdte pályáját. 1966-ban jelent meg az „Egymilliós ember” (Omul de un milion) című kötete. Ebből van a jelen írás. Azóta több kötete, regénye látott napvilágot. Az utóbbi években érdeklődése a fantasztikus irodalom felé fordult.*

 

— Az embereket én — szólalt meg Szőke — két csoportba osztom: az egyik, akikben van szenvedély és többiek, akiket egyszerűen és röviden unok. Sőt, mi több: nem is érdekelnek. Mint ahogy tagadom a földigiliszták létét. Mert számomra nem is léteznek.

 Olyan hangosan beszélt, mintha csak egyedül lenne a helyiségben. Átnézett a többi szintén zsúfolt asztalokhoz. A villanyégők fényétől a linóleum csillogott, és úgy érezte — szerintem —, hogy ő és a világ többi része között legalább fényévnyi távolság lehet. S a linóleum a kéklő Tejút.

 — A giliszták aszexuálisak — jegyezte meg Kisasszony, és kávéjából szürcsölve sanda pillantást vetett a Doktor felé. Ez vihogott halkan, mivel szellemesnek találta a megjegyzést.

 — De én komolyan beszélek — kapta fel a fejét Szőke — és kijelenthetem, hogy amikor szenvedélyt mondok, nemes szenvedélyre gondolok, nem olyanra, mint amilyen önöket foglalkoztatja. Az ember le kell győzze atavisztikus közömbösségét.

 — Fals! A közömbösség egy modus vivendi, és történelmileg aránylag fiatal. Kezdetben vala az éhség! — vihogott újra Doktor.

 — És Éva! — tette hozzá Kisasszony.

Az asztalnál ülő negyedik úgy szívta a cigarettáját, hogy észre sem vette, nem is ég. Gépiesen tette miközben arra gondolt: Szőkének igaza van bizonyos fokig. Jó, hogy kérdéseket tégy fel és keress rájuk választ, hogy szenvedéllyel vitatkozz — de mi értelme?… Az elmúlt héten kapott egy „írásbeli megrovást”, de senki sem kérdezte, miért nem érdeki. Közömbös volt minden iránt. Ki-ki magának. Íme, Doktor például boldog, mert sikerült egy nehéz operációja. Nem úgy, mint ő, akinek semmi nem sikerül. A kultúrtervbe is annyi energiát fektetett bele, és meg sem fordult a fejében, hogy hiába, mert egy másik tervet fognak jóváhagyni…

 Doktor élesen nézett rá.

 — Min dolgozol most, Bambino?

 Nem válaszolt. Lehet, nem is hallotta. Doktor nem erőltette a dolgot és újabb konyakot rendelt. Már hét óra volt és mind a négyüknek operajegyük volt. A premierre.

 — Úgy hallottam, Pilu nagyon merész díszletekkel rukkolt ki. Kíváncsi vagyok.

 — Hm… — válaszolt Doktor.

 — Mi az ördög van ma este velünk? — kiáltott fel Szőke. — Egy csöpp kedvűnk sincs.

 — Még nem jött meg a konyak — akart szellemeskedi mindenáron Kisasszonya.

 A cukrászdában állandóan jöttek-mentek. És fújták a füstöt. A fiatalok, biztos egyetemisták zajongtak, hangoskodtak. Kint csendesen esett. Az asztalok közti linóleum benedvesedett a kintről behordott esővíztől. Az egyik lány el is csúszott és leesett. Ottmaradt elnyúlva, szoknyája felcsúszott combközépig. Néhányan fölé hajoltak.

 — Orvost! — kiáltotta valaki.

 — Szépek a lábai — jegyezte meg Szőke.

 Kisasszony boldogan vigyorgott.

 — Szeretek megfigyelni. Szenvedélyes megfigyelő vagyok. Láttátok az arcát, amikor rájött, hogy el fog esni? Nagyon érdekes, de csöppet sem látszott ijedtnek. Inkább szórakozottnak. Az ajkain még egy önkéntelen mosoly is játszott.

 Bambino felállt, de nem látott egyebet, mint egy vállakból és fejekből álló kört. Arra gondolt, hogy a lány nagyon megüthette magát és ezért gyorsan megfordult.

 — Doktor! Mire vársz? Gyere és…

 — Nem értek az ortopédiához — mondta nyugodt, bocsánatkérő hangon és a dobozból egy cigarettát választott magának.

 — Szépek a lábai…

 — Szenvedélyes megfigyelő vagyok…

 — Olyanok ezek a cigaretták, mint valami szegek…

 Csend lett. A lányt felemelték és hátravitték a cukrászlaboratóriumba. Egy sápadt fiatalember a bejáratnál levő telefonba kiabált ijedten:

 — Halló! Mentők!… Mentők?…

 — Nagyon érdekes tanulmányozni az asztaltársak reakcióit egy ilyen banális esettel kapcsolatban — magyarázta Szőke. — Én egyszerűen és röviden…

 — Meggyőződésem, hogy senki sem fogja elhagyni a helyét, amíg…

 — Tudjátok meg, hogy cigarettát fogok cserélni… Ülj már le, Bambino! Nem is mondtad meg, min dolgozol mostanában? Gyere, mindjárt indulunk.

 Bambino elhatározta, nem megy el premierre. A lányra gondolt, akinek szép fehérek a lábai, a félbeszakadt mosolyára, és ahogy igyekezett az egyensúlyát megtartani. Ismerősei Bambinónak szólították, mint ő is azokat csak így: „Doktor”, „Kisasszony”, „Szőke”, anélkül, hogy tudná az igazi nevüket, vagy a rendes foglalkozásukat. Jól emlékszik arra az estére, amikor megismerkedett velük, valamiért halálosan el volt keseredve. Most megmagyarázhatatlan hányinger fogta el, és búcsú nélkül kilépett a cukrászdából. Biztos volt benne, hogy az asztalhoz már nem megy vissza. Kint fog várni az esőben, ameddig megjön a mentő.

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.