Kohut Katalin : A porcelánszív

 

      

Úgy döntöttek lerövidítik az esti iskola idejét, s magyar óra helyett egy kávé mellett megismerkednek egymással. Öt különböz? korú asszony. A legid?sebb telt idomú, nagyszájú vezéregyéniség. A legfiatalabb kissé félénk fiatalasszony, csak hosszú rábeszélés után áll kötélnek a többiek biztatására:

– Ennyi szórakozás nekünk is jár, mikor a férjeink állandóan a kocsmákban ülnek!

Végül megegyeznek, elindulnak, majd elhelyezkednek körben egy kávéházi asztal mellett, brandyt és kávét rendelnek. Kezd?dik a terefere.

Anna, a fiatalasszony hirtelen  úgy érzi, mintha egy éget? tekintet parázslana tarkóján. Lopva körülnéz, s pillantása ráesik a prédales? szempárra. Középkorú, kidülledt szem? férfi támaszkodik a pultnál. A látványtól felfordul a gyomra. Arrébb tolja a székét, megpróbál nem foglalkozni vele, közben eszébe jutnak piciny gyermekei.

Ma az apjuk vigyáz  rájuk. Aggódik. Megbízhatatlan ember, semmiben nem lehet rá számítani. Biztosan ott hagyja a kicsiket egy-két üveg sör kedvéért. Erre a gondolatra egyre izgatottabbá válik, szaporán szedi a leveg?t, majd feláll gyorsan s elköszön.

     Az ajtón kilépve szembetalálja magát a nagy szem? fickóval, aki idétlenül vigyorogva csalogatja magához. Az asszony megszaporítja a lépteit… A  f?utca közepén fékcsikorgás üti meg a fülét. A férfi kiugrik a kocsiból, megragadja a karját, s közben azt motyogja:

– Gyere kicsim, nem bánod meg!

Anna kitépi magát a szorításból és futni kezd. Befordul az utcájukba, már szinte összefolyik szeme el?tt a házsor, lihegését?l alig hallja a kocsi hangját, inkább az üldözött vad ösztönével sejti a háta mögött csörtet? veszélyt.  Kiszolgáltatottsága, n?iességét veszélyeztet? bántástól való félelem összeszorítja lelkét.  Végül lihegve eléri a kaput, lenyomja a vaskilincset, amely alig akar engedelmeskedni remeg? kezének. Végigszalad az udvaron, tudatáig nyilall a kocsiajtó csapódása – akárha lövés dörrent volna mögötte. Belép az ajtón, nekizuhan férjének támaszt keresve, aki homlokráncolással, szemrehányóan néz reá:

– Mit rohangálsz, mint egy ?rült?

Anna akadozva, halkan súgja, nehogy a gyerekek meghallják:

– M e g k e r g e t t e k. Egy fér-fi kocsi-val. Kint van.

Férje szinte üvöltve válaszolja:

– Na és! Attól voltál annyira megijedve?  Már nem tett volna benned kárt!

Anna döbbenett?l tágra nyílt szeme üvegesre dermedt, az édes tejt?l duzzadó melléhez kap tenyerével. Ezt a férfit szerette! Ez a férfi gyermekeinek apja!

Legutóbb szerkesztette - Kohut Katalin
Szerző Kohut Katalin 40 Írás
1983. óta foglalkoztam időnként írással, 1991. óta rendszeresen, dalokat, verseket, prózai műveket írtam, s két daljátékot, gyerekverseket, mondókákat, párat megzenésítve. Sokat kell még tanulnom. Több helyen megjelentem, voltam külső munkatárs is Egerben. Betegségem miatt 1995. óta csak egy TV bemutatóm volt.