Magyar Csaba : A rovar

Találkozás egy rovarral.

Érdekl?dve néztem, ahogy az apró, kissé hosszúkás fekete rovar nagy igyekezettel haladt el?re. Úgy ítéltem meg, hogy nem kell tartani t?le,  nem csíp?s fajta.

 

Miközben a lábait szedte elmerengtem, hogy egy ilyen egyszer?nek tetsz? kis rovar valójában milyen bonyolult, tökéletes alkotás. Az oly nagyra tartott mérnöki technológiánkkal sem tudunk hasonló gépezetet létrehozni. Valójában talán nem is az emberi faj áll az evolúciós fejl?dés csúcsán, hanem a sokkal primitívebbnek vélt rovarok. Hiszen ezek többszázmillió évvel a homo sapiens el?tt jelentek meg és könnyen lehet, hogy messze túl is fognak élni bennünket. Így például minden bizonnyal átvészelnének egy atomháborút is. Jól t?rik a széls?séges körülményeket és az óceánok kivételével, ahova ember képes betenni a lábát, ott rovar is van b?ven. Valójában nagyságrendekkel több mint bel?lünk. Közelebbr?l szemügyre véve méginkább leny?gözött az el?ttem evickél? lény tökéletessége. Nem csupán a hibátlan mechanizmusról van szó, de az apró test magában hordozza az élet mindmáig megfejthetetlen titkát is.  Érzékel és mozog, táplálkozik és tulajdonságait képes továbbörökíteni. Szinte hihetetlen, hogy az életnek nevezett megfoghatatlan valami belefér egy ilyen parányi konstruktumba.

 

Csak néztem a fényes kis rovarkát, ahogy a sima felületen rendíthetetlenül közelített a perem felé. Vajon mi mozgatja, mi hajtja? Mi készteti arra, hogy nap mint nap táplálékot keressen, hogy utódot nemzzen, hogy a fény felé törjön? Hogy minden nap újra elinduljon? Kétségkívül van valami hasonlóság közöttünk, gondoltam.

 

Aztán mégiscsak rányitottam a csapvizet.

Legutóbb szerkesztette - Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.