Zatykó Zoltán : Az idomár lánya

Ez a vándorló élet már csecsem? kora óta beleívódott mélyen a szöveteibe, és már annyira várta a következ? állomást, mintha valami életment? dologért kellett volna sorban állnia. Apja egyedül nevelte már több mint tizennégy éve, és eléggé t?rhet?en jöttek ki egymással. Na, nem volt az az ideális gyerek-szül? kapcsolat, mert voltaképp az egész életük nem volt ideális típus, de azért többnyire szót értettek egymással. Már ötéves kora óta dolgozik az apja mellett, és párszor szerepet is kapott a bohócok m?sorszámában, amit roppant mulatságosnak tartott, mert imádott nevettetni, és szeretett kellemes perceket szerezni az embereknek. Az apja azért ezt nem tartotta olyan mulatságos dolognak, mert idomárt szeretett volna faragni a lányából is, azt szerette volna, hogy ? is olyan legyen, mint az anyja volt egykoron, aki gyönyör?, izmos alakjával nem csupán az oroszlánok között teremtett rendet egy szemvillanás alatt, de a közönséget – és nem utolsósorban az ? szívét is – megidomította ostorcsapásaival.

   Amikor elhagyta ?ket, akkor Terka még csak három volt, így nemigen emlékezett az anyjára, aki több id?t töltött az álltai között, mint a saját gyermekével. De hiába is beszélgettek akkor olyan sokat err?l, az asszony dühös volt, mert néhány hónapra kiesett a m?sorból a terhessége miatt, amit igyekezett f?z?kkel takargatni, de a végén már az igazgató tiltotta el a fellépésekt?l egy id?re. Persze így a gázsijuk is kevesebb volt, ezért az asszony a szülés után két héttel újra a rivaldafénybe állt. A gyerek érkezése házasságukra is rányomta a bélyegét, így valamelyik reggel az asszony összepakolt, és elszökött az egyik vendégfellép?vel, azóta sem kaptak hírt fel?le.

    A kislányból nagylány lett, aki csillogó ruhában lép fel apjával együtt, és olyan ügyesen pattogtatja az ostort, mint annak el?tte anyja is tette. Csinos alakja nem árulta el korát, fejlett n?iessége sokkal id?sebbnek mutatta, mint amilyen volt valójában. Az artisták közül néhányan udvarolni igyekeztek neki, de csak titokban merték ezt tenni, mert féltek az apja haragjától. Úgy védte a lányát, mintha egy ártatlan csóktól is teherbe lehetne esni. Terka hiába is nyugtatgatta szül?jét, hogy tud vigyázni magára, az nem engedett szigorú elveib?l, és hosszasan prédikált arról, hogy milyen következményekkel is járhat, ha terhes lesz valamelyik csavargótól. Az artistákról egyébként is rossz véleménye volt, azóta, amióta a neje is egy „ilyennel” lépett le, és örökösen attól rettegett, hogy valamelyik a lányát is elveszi t?le.

     Terka persze nem bírt a vágyainak ellenállni, és mellbimbója körül és az ágyékában furcsa bizsergést érzett, amikor az egyik magas, sz?ke fiú a fülébe suttogta a válogatott malacságokat. Aznap este nem lépett porondra az apjával, er?s fejfájásra hivatkozva egy egyszemélyes m?sorszámot adott el? az öreg. Akkor dobta oda magát a fiúnak, ott, a szalmakazalban, amib?l az elefántok komótosan gy?rögették be az eledelt ormányuk segítségével. Izzadt és félig levetk?zött testük ónként forrt egybe, Terka vágyai pedig fájdalmasan elégültek ki. Csodálkozva nézte véres pihéit, és amíg a fiú felkapkodta ruháit, összegörnyedten ült a szalmakupac szélén.

– Neked is jó volt? – kérdezte a fiú, miközben a porond felé indult.

 – Aha, nagyon. – súgta halványan a lány, de nem nézett fel, szégyellte könnyeit.

Hát ennyi lenne a nagy, misztikus szex? Ez az, amir?l pironkodva sutyorognak a lányok, a fiúk pedig idétlenül vigyorogva mesélik egymásnak skalp sztorijaikat? Bumm bele és kész? Az artista olyan huszárosan végzett az egésszel, hogy id? sem volt felocsúdni a hirtelen fájdalomból. Sz?z volt még, és ezt senkinek nem árulta el, mert restellte. Most egyszerre sajnálni kezdte, de nem sejtette el?re, hogy nem lesz valami nagy szám. Csalódottan keresgélte bugyiját, és apjára gondolt, hogy most biztosan megölné, ha látná mit tett. Talán neki volt igaza. Elindult, hogy rendbeszedje magát.

   A f?z? valóban jó találmány volt. Remekül el lehetett vele tüntetni a felesleges idomulásokat, az itt-ott domboruló párnácskákat, és persze a pocakot is. Ha a tükörben nézte magát, már felfedezni vélte az izmos hasfal mögötti csírát, ami azon az estén fogant meg benne. Nem tudott szólni a fiúnak, aki egyébként már másik társulathoz csatlakozott egy vita miatt az igazgatóval, de egyébként sem búcsúzott el az alkalmi szeret?jét?l. Esténként tornázott, és alaposan ügyelt az étrendjére, mert nem volt szabad felszednie egyetlen dekát sem. Az apja mit sem vett észre az egészb?l, és elképzelése sem volt arról, miként is mondja meg neki. Rettegett ett?l a nagyhangú embert?l, aki azóta sokkal távolabb került t?le érzelmileg, és egyre ritkábban beszélgettek egymással, azt is csak felszínes dolgokkal töltötték meg.

    Az id? azonban egyre haladt el?re, az öklendezéseit egyre ritkábban tudta titokban tartani, és valamilyen ételre mindig hivatkozott, hogy biztosan azzal csapta el a hasát. Az apja ilyenkor gyanakodva nézett rá, de egy mosollyal elhessegette magától rémálmait, mert tudta, hogy nem hiába beszélt az ? kislányával, aki értelmes, és tud magára vigyázni.

    A kis utazótáskát az egyik bohóctól kérte kölcsön pár napra, és egy remek indokot talált ki arra, hogy mire is kell, mert nem akarta, hogy találgatások induljanak el. Amíg apja békésen hortyogott, óvatosan összeszedte holmiját, de ügyelt arra, hogy ne t?njön fel semmi a készül?désb?l reggelre. A másnap ugyanúgy kezd?dött. Elindult, hogy megetesse az állatokat, köszönt mindenkinek, és a kávéját is egyhangúan szürcsölgette a kasszás bódénál. Délel?tt elkéredzkedett a városba, valami anyagot venni az esti fellép? ruhához kiegészítésként. Az apja a lelkére kötötte, hogy igyekezzen vissza, mert még egyszer el kell próbálniuk az új számot. Ekkor egy kis lelkiismeret furdalást érzett, de gy?lölte már ezt az egészet. Meg akarta szülni a gyermekét. A vasútállomásról visszafelé tényleg bement egy rövidáru üzletbe, de csak egy kis apróságot vett, mert annyi pénze maradt csak a jegyvásárlás után.

    Az emberek özönlöttek, és a pénztárnál hatalmas sor kígyózott. A gyerekek vattacukrot eszegettek, és türelmetlenül pillantgattak befelé a hatalmas sátorba, ahol a sejtelmes fények titkokat rebesgettek aznap estére. Terka már tíz perce egy darab papír el?tt üldögélt, de nem jutott eszébe semmi okos gondolat. Végül csak egy sort írt le remeg? kezekkel, és az asztalon hagyta.

    Hamarosan az oroszlánok következtek, és az apa aggódni kezdett, hogy még nem jött a lánya a porond mellé, ahol mindig is találkozni szoktak fellépés el?tt. Aztán hatalmasat nyilallt belé valami furcsa, de mégis ismer?s érzés. Elindult a lány öltöz?kabinja felé, és kopogás nélkül berontott. Az asztalon egy megviselt f?z? hevert, amire azonnal ráismert. A felesége hordta terhesen. A fehérnem?n egy cédula volt, rajta Terka macskakaparásával:

„Bocsáss meg, apa.”

A keze ökölbe szorult, és egy mozdulattal felborította a rozoga bútordarabot.

– Átkozottak…átkozottak! – sziszegte félhangosan, majd kimért lépésekkel indult el az oroszlánokat követel?, ütemesen tapsoló közönség színe elé.

Legutóbb szerkesztette - Zatykó Zoltán
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája