A szomjúhozó 10/4

10.4

  Két er?s karú maninik feltette a kövekkel teli urnát az áldozóoltárra. Tzswen és Chikchan két oldalról odaállt mellé. Ook kalapácsát magasra emelte, kivárt, míg mozdulatlan némaság lett mindenütt, tán még a szél is visszatartotta a maga fújását, amikor Ook lecsapott a cserépedényre. Tzswen és Chikchan megvárta, míg meg áll mozgása a szerteguruló köveknek. Kézreesett mindkett?jüknek a kétkarú mérleg hatalmas serpeny?ivel. Egy fehéret dobott a balba Tzswen, egy feketét vetett a jobb oldaliba Chikchan. A mérleg nyelve pontosan középen megállt. A próba után ütemesen válogatta a két jelölt a szavazatokat. A mérleg mutatója, hol balra, hol jobbra billent. Az emberek fel-felszisszentek a néz?téren, volt, aki helyéb?l felállt, hagy jobban lásson, de lehurrogták a mögötte ül?k, mindenki tudni akarta, hogyan alakul a megmérettetés.

  Zöld leveles borostyán ágakkal integettek itt-ott, ha a fehér súlya lehúzta a mérleg tányérját. Némelyek a borostyán indából koszorút formálva fejük fölé tartották azt, annak hitében, az ? óhajuk szerint d?l majd el a választás.

  Tzswen látta, hogy több a sötét, mint a világos voks. Chikchan is látta. Chikchan magasabbra emelte a kezét, úgy ejtette be a következ? követ, azért, hogy látványosan elmozduljon a mérleg egyensúlya, szinte er?vel dobta oda.

Szuszogott, tömpe orrain kapkodta a leveg?t, félig nyitott szájjal vigyorgott.

  A szavazatszámlálás felügyeletét, Man és családja vállalta. Ott állt a legnépesebb család az összetört urna felett, minden golyót szemmel tartottak, a két megméredzked? minden mozdulatát figyelték.

A legkisebb gyermek elunta a fegyelmezett álldogálást, csúszkálni kezdett a fenekén, a kövön.  Chikchan lábravalói alól piszkálgatta ki kis kezével a csillogó fehér golyókat.

A zsarnok hirtelen mozdulattal, dühösen csapott felé, hogy nyakon üsse a kis leleplez?t, de Man, a nagyapa, ölébe kapta a gyermeket. Higgadtan odalépett, karján az unokájával, a napvilágra került golyók mellé, leguggolt, felszedegette az eddig elrejtett fehér köveket, szó nélkül Chikchan keze ügyébe helyezte.

Minden szavazat megmérettetett.

  A Nap alábukott a hegy mögött, orcáját megmosta a tizedik vízgy?r? selymes, h?s, tiszta vizében is, lenyugodott. A Hold kivillantotta teljes arcát, mintha lepillantott volna, a figyelmes anya gondosságával a Hegyre, megnézni mit tesznek a gyermekei tenmagukkal és felebarátjaikkal.

Most az égitesten a földön él?k és holtak örök heged?se látszott, állához szorított hangszerével, amint muzsikálta a vizeknek a gyász indulóját.

  Fekete leplet vont eléjük a kósza szél, a csillagok koszlott takarók alatt dideregtek. A Nyilas tétován kiszúrta a felh?k párnáját, pár percre látszott a csillagkép végs? csillaga, mégis fénytelen, csillagtalan éjszaka szakadt a megmenekültekre és az elveszettekre.

  A rebbenéstelen légben a fák hegyére t?zött fáklyák pántlikái lankadtan lógtak lefelé, a lobogásnak most nyoma sem látszott. Csupasz, levele vesztett ágak karmoltak az alkonyat égszínébe könyörg?n, vagy parancsolón az új élet lehet?ségért.   A hegy sziklái riantak, mint a jég, hagyta el ?ket, nappali h?, hirtelen érkezett az éj hidege. Felszisszentek fájdalmukban a kövek.

A mérleg csúfolódva öltött nyelvet a szavazókra. A serpeny?t huszaddal húzta lefelé a fekete k?, huszaddal emelte a másik oldalon. Felizzottak a mesterséges fények a szavazók között.

  Manik a fejével intett a maniniknek, el?re! A maninikek katonás rendben meneteltek az oltár felé. Lépteik egyszerre csapódtak, karjukat egyszerre lengették, mind ment, parancsra, ritmusra, de lehajtott fejjel.

  Man családjával az esti megvilágítástól sápadtan, elgyötörten állva várta a váltást.

  Chikchan nem tudta elrejteni tomboló örömét. Minden izma táncolt a hájhurkák alatt, izgett-mozgott, el?re-hátra himbálózott, toporzékolt türelmetlen diadalában.

  Tzswen, mindent ért?n mosolygott, fejét csóválta, várta, legyen már vége a hivatalos ceremóniának, mehessen vissza hajlékába, új indulókat komponálni, csendes remetei magányban.

  A kommunikátorok el?rehozták a választási gy?ztesnek kijáró jelképeket. Felruházták vele, hajlongva, bókolva régi-új megbízójukat.

  Chikchan testét halpikkelyt utánzó aranypáncéllal fedték, fejére tollakból sz?tt fejdíszt raktak. Bal kezébe buzogányt formázó aranyrudat, jobb kezébe a mindent nyitó kulcsot tettek. Mozdulni sem tudott a megválasztott vezet?i hatalmának jelképeit?l.

  Manik, fölé állt mindenkori megbízójának, egy pillanatig úgy látszott gy?jti szájában a nyálat, nem tudja, hogy köpjön, vagy nyeljen. Nyelt egyet, majd intett a szállítóknak, vigyék körbe a „varázssz?nyegen” az új népvezért. Az ünnepelt aléltan a gyönyör?ségt?l keresztbe tett kezekkel, lábakkal ült a szállító sz?nyegen, üvegesre meredt szemekkel, kábán bámult, idióta vigyorra húzott ajakakkal. Maga sem remélte, amikor a régi id?kben csalással, szélhámossággal szervezni kezdte saját jósorsát, hogy egyszer, valóban koronázott császár lesz. Fujtatott, prüszkölt, köhécselt, kereste egyensúlyát a párnázott sz?nyegen, megfeledkezve arról, neki most a választóinak kellene köszönetet mondania.

Manik lejjebb húzta az emelvénnyel együtt, odahajolt a megválasztotthoz és a fülébe kiabálta:

– Forgasd a fejed, te idióta barom! Bólogass legalább, te majmok császára!

Chikchan ett?l a méltatlan hangtól azonnal magához tért bódulatából.

– Elfogni! Kivégezni! – ordította hisztériásan arany botjával nehézkesen Manikra mutatva.

Ooknak szeme sem rebbent, fülebotját sem mozdította. Merven menetelt a maninikek élén Manik mellett, mintha mi sem történt volna.

– Elfogni! Kivégezni! – fulladozott a düht?l a zsarnok, most botjával Ookra mutatva, szemével parancsolón Manikre szegezve.

Manik kiintett a test?rök sorából két legényt. Azok megfogták Ook er?s karjait két oldalról, hátrafeszítették, vitték kifelé a stadionból az engedetlen maniniket, Manik parancsára, a verembe. Chikchan elégedett dölyfösséggel, kevélyen hunyorgott. Rángani kezdett az alkarjában az izom, lábai idegszálain végig futottak a görcsök el?futárai, szemei felakadoztak, jött az epilepsziás roham. Manik saját kezével takarta le a fekete vászonnal, aminek leple alatt gyorsan kivitték a stadionból a vezért.

  Fegyelmezetten, csendben vonult ki a tömeg a kapukon, hazaszállingóztak kis házaikba.

  Etz’nab nem ment haza Xocsitl k?bevájt otthonába. Más útja volt még ma éjjel. Benik, Man, Tzswen, Ik’, Itzli a raktár magas k?tornyában találkoztak.

Sötét volt az éj, derekukra er?sített lámpákkal, egyenként haladtak az ujj-jelekkel megbeszélt cél felé.

  Bólongattak a fák az újra feltámadó szélben, seperte szél a komor felh?ket a telehold el?l. Újra letekintett a Hold anya gyermekeire, ezüstfényét vetette az áldozóoltárra, a gondolkodás ravatalára.

  Zöldes-sárga szemek villantak a ritkás bokrok között, láthatatlan testtel, puha talpakon osonva, lappangva kísérték a pumák is a lopakodókat.

Itzli által tervezett titkos lépcs?kön jutottak fel a titkos helyre, a k?szikla legmagasabb pontjára.

– Maradhattunk volna a raktárban is! – mondta Etz’nab köszöntés helyett, bal kezével dübörg? szívét csitítva.

– Meg akartam nektek mutatni, a rejtekhelyet, amit mindenre felkészülve titokban terveztem és építettem ide! – közölte Itzli.

– Hatan vagyunk! – mélázott el az öreg Man.

– Nem! Nem, hatan, heten! – Ook a veremben van, de hozzánk tartozik! – szólt Tzswen.

– Mi a tervünk lényege? Az id? halad! – kérdezte Benik.

– Kivesszük a hallgatás verméb?l Ookot. ?ismeri a járást a szélhámos titkos termeibe, ? el tudja kerülni, hogy Manik embereinek karjaiba fusson.

T?rt adunk a kezébe, amelyet Chikchan testében hagy majd. Visszatér a verembe, reggelig. Megtesszük Twzsent vezérünknek, szövetséget kötünk a Fehérló csoport elnökével. Élünk békében, csendben, amíg lehet. – Man elfulladva elhallgatott.

– Hiszen a nép, megválasztotta, felruházta a hatalom jelképeivel! – érvelt Etz’nab a terv hallatán.

– A nép, a gyermek nép, akik csak testben élnek és testüknek remélnek több cifraságot, elhomályosítja elméjüket a hamis csillogás, a hamis meggy?zés. Csorda, amit a marhapásztorok arra hajtanak, amerre akarnak.

– Joguk a választásra semmit sem jelent? – bámult Etz’nab Manra, döbbenten elgondolkodva.

– Ha betegek az emberek, megválaszthatják-e gyógymódjukat? Szavazhatnak-e arról, mivel gyógyíts meg ?ket, mivel mentsd meg ?ket a haláltól, a pusztulástól?

Most, hogy megmételyezték ?ket, hamis ígéretekkel, megétették ?ket a földi gyönyörök mérgeivel, most, hogy kábán és megütve saját életükben sem tudnak rendet tenni, hogyan kérdezhetjük ?ket, mit akarnak a társadalmunkban, hogyan legyen az újra életképes? – érvelt Man. – A mi felel?sségünk, a miénk, tudósoké, közgondolkodóké, a mi felel?sségünk, hogy utat mutassunk, ha kell, pálcával tereljük a nyájat a jó lelegel?re!

– Az id? halad! Ha elmulasztjuk a megfelel? percet, elmulasztjuk a lehet?séget is! – szólt Benik.

– Ne pusztíts! Ez a béke és boldogság kulcsa! – vetette ellen Etz’nab.

– Az oktalan pusztítás b?n, mely visszaszáll az elkövet?re! Ám ki kell húzni a gazt, hogy növekedni tudjon az igaz!

A Teremt? isten er?s testeket és gyenge testeket teremtett, hogy a gyenge táplálja az er?st. Nézd az erd?k, a mez?k vadjait, milyen békében élnek egymás mellett, ha beteljesült sorsuk szerint élnek. Ha éhes az oroszlán kölyke, visz neki az anyja elejtett, gyenge gazellát. Ha éhes a gazella gida, elvezeti az anyja, zsenge füvet legelni. Ha szomjas a f?, mélyebbre nyújtja gyökereit a tehetetlen földbe, kiszívja maradék nedvességét. Ha szomjas a föld, repedéseket támaszt magán, hogy mohóbban tudja majd nyelni a felh?kb?l hulló vizet. Ha er?tlen a felh?, felszívja, eloszlatja azt, az er?s Nap forrósága. Ez a rend. Ez az élet és a halál rendje. Ez a halandók élettörvénye, ha test szerint, az anyag törvénye szerint élnek. A kevés elpusztul, enyészetéb?l a több, több lesz. Ez az er? rendje. Kezdetben Isten lelke lebegett a vizek felett. Isten lelket adott a lelketlennek, hogy a test lélekkel éljen.

Ha a lélek törvényei szerint élünk mi emberek, az er?s táplálja a gyengét. Az er?s lélek a tisztaságtól több, nagyobb, mint a gyenge, így a nagy lélek erejéb?l ad az er?tleneknek. Ha meg?rzöd gyermeki lelked tisztaságát, megmaradsz nagylelk?nek, akit nem piszkíthat be az élet földi pora. Eddig az anyag, a test rendje szerint éltünk, mint az állatok. Tegyünk pontot a végére ennek test szerinti életnek azzal, hogy utat nyitunk a lélek szerint való élethez, mint amint az embert illet!  Az er?sebb ad lelkierejéb?l a gyengébbnek, így a kevésnek több lesz, a gyenge er?sebb lesz, nem fogyatkozik az, aki a másiknak ad, hanem ? maga is többé lesz ez által.  A szeretet és a tudás, e két Istent?l kapott emberi kincs az, amelyet mennél többfelé osztasz szét, annál több lészen! Adj a magadéból, ezáltal több lesz magadnak is! Ez a lélek szerinti élet törvénye. Ha egyet osztasz harminckét felé, harminchárman kapnak bel?le. Ez a lélek matematikája. Ne pusztíts, építs! Ez Isten parancsolatja. Éljünk hát a Teremt? Isten áldása szerint!

Man már csak elfúlón tudott beszélni, testi ereje fogytán volt.

– Gyerünk, most eljött az alkalmas id? Ook kiszabadítására! – szólt Benik.

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About SV 59 Articles
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria