Catullus, Caius Valerius (Kr. e. 87-57) Római költő.
Számos hatás mellett költészetét Lesbiához főződő szerelme befolyásolta leginkább. Nem zavartalan idill uralja Lesbia-ciklusát, hanem gyűlölet és lángoló szerelem (Győlölök és szeretek) közt hullámzó érzelmek, hangulatok keveréke. Költeményei három egységre oszlanak: változatos mértékű versek, carmina docta (’tudós versek’), disztichonos epigrammák. Catullus politikától, társadalomtól független szellem, az életélvezet természetes közvetlensége hatja át műveit. A neoterikusok irányzatának képviselője, tudós költő.
(enciklopedia.fazekas.hu)
Catullus: Szerelem és gyűlölet – Odi et amo (85.epigramma)
„Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris.
Nescio, sed fieri sentio et excrucior.”
„Gyűlölök és szeretek. Mért? Nem tudom én se, de érzem:
így van ez, és a szivem élve keresztre feszít.”
(Szabó Lőrinc fordítása)
A fiatal, de „gyűlölve szerető” szerelmes versei révén máris elismert Catullust makacs szenvedély főzi Clodiához, a villogó szemű fekete szépséghez, jóllehet nemcsak a nő féltékeny férje áll közöttük, hanem szeretőinek arctalan hada is. Catullus számtalanszor megalázta magát, ácsorgott kapualjban, mellette élt és várt rá, vádolta és szánta, utána utazott és visszautazott, Clodia pedig, aki mindenki vágyának tárgya és „mindenki szomorúsága”, hiába várta, hogy Catullus kitépje és elvigye őt innen. Nem tudni, mióta tart ez az egymást gyötrő, mégis kivételesen gyengéd összetartozás, hányszor várta Clodia, hogy Catullus elrabolja, feleségül vegye, hányszor vélte Catullus, hogy Clodia kegyetlenségből vagy határozatlanságból, de váratja őt, és nem tudni, mire vált volna, ha bármelyikük egyszer valóban elszánja magát.
(Koltay M. Gábor jegyzetei Füst Milán: Catullusához)
Radnóti Miklós (1909-1944) Költő, műfordító.
Első verseskötetei (Pogány köszöntő, 1930; Újmódi pásztorok éneke, 1931) a pogány életörömöt és a természetélményt tükrözik. Már a Kortárs útlevelére (a Járkálj csak, halálraítélt! kötetben, 1936) versében jelzi a választás lehetőségét: vagy megalkuvók leszünk, megbújunk, vagy vállaljuk sorsunkat. Radnóti ez utóbbi utat választotta, s lett az emberi helytállás és kitartás erkölcsi, irodalmi példája. Többszöri munkaszolgálatosként mindvégig megmaradtak költészetében a természet és a szerelem képei (Nem tudhatom), ám ezt is elpusztítja a háború (Erőltetett menet, Razglednicák, a Bori noteszben, 1944), s csupán az élni akarás viszi tovább az elgyötört lelket, testet. Eszméi, értékei kifejezésére leginkább a vergiliusi ecloga forma felelt meg (Hetedik ecloga).
(enciklopedia.fazekas.hu)
Radnóti Miklós-Szerelmi ciklus (1927-28-ból)
7.
Szakítottunk.
Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után ugy-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyarat
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csunya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.
Ady Endre (1877-1919) Költő, publicista.
A Nyugat első nemzedékének meghatározó alakja. Költészetére nagy hatást gyakoroltak a századforduló stílusirányzatai, gondolatrendszerei, elsősorban a szimbolizmus (A Tisza-parton; A magyar Messiások-ciklus), a dekadencia (A Halál rokona-ciklus); számos motívumkört teremtett a magyar irodalomban. A társadalom elmaradottsága ellen lázadó költeményei az Új versek (1906) és a Vér és arany (1907) kötetek híres versei. Én-költészete szimbolikája sokszor burkolt lázadás (Góg és Magóg fia vagyok én; A Muszáj Herkules-ciklus, A napisten papja), a magyar elmaradottság ostorozása (A magyar ugaron-ciklus). Formabontó, olykor meg nem értett lírikus, aki elsősorban költőként ismert, pedig önmagát mindvégig publicistának tartotta, amit az is jelez, hogy a költészetében megjelent motívumok mindegyike megtalálható cikkeiben, így nem lehet szétválasztani verseitől, melyeket főleg a Nyugat, a Nagyváradi Napló, a Figyelő, a Huszadik Század közölt.
(enciklopedia.fazekas.hu)
Ady szerelmével, ahogy verseiben megjelent, nem a boldogság, a beteljesülés, az intimitás képzetei voltak rokonságban, hanem a nyugtalan örök szomjazás, a soha be nem teljesülés, a mámoros exaltáció. A szerelemnek szomszédos képzete a halál, kín és gyűlölet; víziói: félig csókolt csókok, szerelmi máglya, a vár fehér asszonya, a beszennyezett nő, tüzes sajgó seb, a szirttetőn meredten álló szerelmesek és más hasonlók. Különös világ ez, minden fel van benne nagyítva, az idegek pattanásig feszült állapota elváltoztatja a dolgok arányait, minden vízióvá lesz és minden, különösen a szerelem minden mozzanata, tragikus színt kap, zord komorság és valami kegyetlen vonás torzítja el a költő arcát. Mintha önkínzó örömet szerezne neki az ijesztő képek felidézése s mintha a szerelmesek mögött mindig ott állna a halál. Örök viaskodás ez a szerelemmel, a nővel, a teljes egyesülés soha be nem teljesülő vágya, a nemek kettészakadásának örök tragédiája. Érezni benne az érzékek csillapíthatatlan szomjúságát, a rájuk mért korlátok szüntelen döngetését, a nagy kielégületlenséget, a zsarnoki vágyat, az élet csúcsaira gyötrődve kapaszkodó ember minduntalan visszahullását.
Schöpflin Aladár: Ady Endre
Meg akarlak tartani (részletek)
…
Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.
Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kívánlak.
Testedet, a kéjekre gyúltat,
Hadd lássam mindig hódítón,
Illatos vánkosán a múltnak.
….
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.
Örök harc és nász
Én asszonyom, be jó, ha bántlak:
Meakulpázok, megtörök, sírok,
Várlak, kívánlak.
Én asszonyom, be jó, ha rossz vagy,
Szivemben százszor, százszor megöllek,
Űzlek, gyűlöllek.
Én asszonyom, ugye, hogy így lesző
Örök lesz a mi nagy csatázásunk
S örök a nászunk.
Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
A gyűlölet és szerelem egy tőről fakad, olyan, mint egy rózsatő, melyen együtt van a szirmait bontó szépséges, illatos virág – vele a szeretet, szerelem csodálata – és a szúrós, mély sebet ejtő, de sok esetben a virágért élő, védő tövis is.
A szerelmi gyűlölet, nem azonos a gyűlölködéssel, mivel az előbbit leginkább a vigyázó oltalom, az érted haragszom nem ellened érzése vezérli.
Duális világunkban nem létezik sötétség, világosság nélkül, jó a rossz nélkül, férfi a nő nélkül (ő), szerelem gyűlölet nélkül.
Csak azt tudod rettentően gyűlölni, akit igazán szeretsz!
De míg a szeretet/szerelem jellemet épít, érzéseket gazdagít, addig a gyűlölet pusztít, kiöli az igazi érzéseket, magányossá tesz.
E három költő néhány versén keresztül – nem a teljesség igényével – próbáltam felvillantani ezt az embert próbáló, jellemformáló, ambivalens érzést.
szerkesztette: Koczeth László – 2008. május 3., szombat, 19:40
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:51 :: Koczeth László
