Most csend van. Talán egy percig is. Kihasználom, porvirágokat nézek az ablakon: napsugár rajzok. Papírból bagoly: szakálla, tolla száraz falevél. Ül a szekrény üvegén. Bent színek szerint összehajtogatott öltözékek. Mikulássapka kilincsen. Maszkok, álarcok, sáros, izzadtságot őrző ruhadarabjaink. Összeszedem a sarkokból, hogy ne legyen szennyes kosár az otthon, és a mosógépet tömöm, hadd lakjon jól, míg hétköznapra vetkőzve didergek. Mit mondjak másképp neked? Megérzem szíves ítéletedet… az lehetetlen, hogy földi dolgokon túl más nem érdekel, zen nevű tea gőze fölött merengve, az érzékszervek terhelt közönyén már hullt a hó… Itt sír, csak hisztizik a kislány, kineveti, zongorát üt a nagyfiú, e csendre zuhanó zajokban elmém, mint hótaposó, a mindennapok lavinái alól szaglójáratod, bundás tenyér illattá melegít ismét, holnapot forgatok tegnapokból.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.03. @ 10:37 :: Marthi Anna