Marthi Anna : Hátratett kézzel

 

 

Most csend van. Talán egy percig is. Kihasználom, porvirágokat nézek az ablakon: napsugár rajzok. Papírból bagoly: szakálla, tolla száraz falevél. Ül a szekrény üvegén. Bent színek szerint összehajtogatott öltözékek. Mikulássapka kilincsen. Maszkok, álarcok, sáros, izzadtságot őrző ruhadarabjaink. Összeszedem a sarkokból, hogy ne legyen szennyes kosár az otthon, és a mosógépet tömöm, hadd lakjon jól, míg hétköznapra vetkőzve didergek. Mit mondjak másképp neked? Megérzem szíves ítéletedet… az lehetetlen, hogy földi dolgokon túl más nem érdekel, zen nevű tea gőze fölött merengve, az érzékszervek terhelt közönyén már hullt a hó… Itt sír, csak hisztizik a kislány, kineveti, zongorát üt a nagyfiú, e csendre zuhanó zajokban elmém, mint hótaposó, a mindennapok lavinái alól szaglójáratod, bundás tenyér illattá melegít ismét, holnapot forgatok tegnapokból.   

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1326 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak