és elpihen benne ártatlanul…
Ma is hajadba bújt üde illatod,
és elpihen benne ártatlanul,
megkerül a szél, majd visszafordul,
hogy kiélvezze a pillanatot;
a hosszú pillanatot, vagy akár percet,
mikor puha tengerként hullámzik,
csendesen suttogó vízesést játszik
– tréfálkozik velünk a képzelet –
a februárba vágyott májusi szell?,
tavaszi tündért varázsol bel?led,
hogy tánccal ébreszd fel az alvó földet,
majd az elfáradt, becsapott télid?
végs?, dacos haragját kiadva
elgyengülve, el?led bujdosson,
és egy álmos, nap-sz?ke hajnalon
fagyjon szikrázó jégcsapokba.
Éjjeled lenne az én nappalom,
s kezem az arcod simító szél;
akkor sz?nik meg az áldatlan tél,
ha hangodat mindenhol hallhatom.
Veled vándorlok, sosem hagylak ott:
Te nem születtél… valaki megálmodott.
2006-02-02
megj.: Az illusztráció Timona (Kurucz Gabriella) munkája
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:28 :: Rácsai Róbert
