A fürdés után sétáltak még egy darabig a folyóparton, Klára félmeztelenül, mosolygott és észveszejtően szép volt. Valamit mondott is neki, valami nagyon fontosat, de a következő percben azután minden eltűnt. Felébredt, pedig de álmodta volna tovább!
Felgyújtotta a kislámpát, az óra fél hármat mutatott.
Elmerengett rajta milyen valóságosnak is tűnt az egész, a napsütés, a folyópart, Klára fiatalon és szépen, az összetartozás.
Hát ez már nem fog visszajönni, Klárát fél éve temette el, a több éves szenvedés még halálában is kiült az arcára, bár hajdani szépségéből még 74 éves korára is megőrződött valamennyi. Gyerekük sosem volt, a temetés után végképp egyedül maradt a nagy házban, amit szinte egész életükben építettek. Eleinte maguknak, hiszen semmilyük sem volt, amikor összekerültek, azután a jövendő gyerekeknek, és amikor kiderült, hogy gyerekük nem lehet, már megszokásból bővítették tovább.
Most itt a nagy ház de csak két helyiségét lakja, a felesége szobájában a temetés óta nem volt, az emeletre nagyon ritkán botorkál fel a rossz lábaival.
A kert sem érdekli mostanában, Klára rengeteg szép virága kipusztult, az almafákat kivágta, csupán a ház előtt nyírja a füvet, hogy a szomszédok ne szólják meg.
Meg sem próbált visszaaludni, évek óta végig kínlódta az éjszakát, egész délután, este álmos volt, azután éjszaka meg nem volt képes 3-4 óránál többet alvással tölteni. Feküdt egy darabig még, azután felkecmergett, odasántikált a kályhához, volt még benne egy kevés parázs, dobott rá pár darab fát.
Nem használta már a központi fűtést, felesleges is lett volna fűteni az egész házat, a nyugdíjából meg egyébként sem telt rá. Az egyik szomszéd sokszor kapacitálta, cseréljenek házat, költözzön kisebbe, de semmi kedve nem volt hozzá, itt minden követ ismert, ide kapcsolódtak az emlékei is. Hát majd lesz sokkal kisebb Klára mellett, addig már nem változtat.
A kályha bemelegítette a kis szuterént és kis híján elindult a Buksinak enni adni, ezen mosolygott egy keveset, hiszen a kutya is elpusztult pár hónapja.
Kint még éjszaka volt, nem tudta mit kezdjen magával, végül is elővette a gyógyszeres dobozát. Tizenkét külön fajta gyógyszert kellett szednie, lassan már azt sem tudta, hogy melyik van a vérnyomására, melyik a szívére, melyik az izületeire. A nővér egy cédulára felírta, hogy melyikből mennyit és mikor vegyen be, felvette az olvasószemüvegét és az utasítás szerint egyenként lenyelte valamennyit.
Jó volt üldögélni a meleg kályha mellett, hátát a falnak támasztotta és egy kicsit elszunyókált.
Megint Klárával álmodott, a konyhában üldögéltek, mint sokszor az ötven év alatt, fojtóan meleg volt és valami nyomasztó fenyegetés érződött a levegőben. Rossz előérzete támadt, Klárára nézett, aki egyszer csak eltűnt, helyette a sötét sarokból feléje nyúlt valami, a levegő szinte elviselhetetlenül meleg lett, pánik fogta el, félelmében felüvöltött, aztán felébredt.
Akkor vette észre, hogy a forróság valóságos volt, a könyöke hozzáért a kályha oldalához, jó darabon megégette. Bekente valami kenőccsel és bekapcsolta a TV-t.
Reklám ment, azúr tengerparton szép fiatal lányok, fiúk táncoltak és nagyon boldogok voltak, mert valami sárga löttyöt ittak közben, ami a szöveg szerint mindenkit jókedvre derít.
Odabicegett a kávéfőzőhöz, bekészített egy adagot, feltette. Közben megint eszébe jutott Klára, elhatározta, hogy kilátogat hozzá. Meglátogatja. Köhögés közben ezen megint mosolygott, az jutott eszébe, hogy most akkor ők külön élnek … micsoda marhaság, inkább külön halnak.
Kinézett az ablakon, hajnalodott, felvette a kabátot, elindult.
Csípős hideg volt kint, igyekezett ahogy tőle kitelt, a síron meggyújtott egy gyertyát, szokása szerint letörölte a szöveget a kövön: itt nyugszik Darvas Klára, élt 74 évet.
Mikor hazaért már kelt fel a nap, kihúzta a bekapcsolva felejtett kávéfőzőt, leült az ágy szélére és azon spekulált, hogy most mihez kezdjen, de semmi sem jutott eszébe.
Csak nézett, nézett maga elé.
Legutóbbi módosítás: 2007.11.30. @ 22:44 :: Torjay Attila