Minden apró kocka mosolyodat rejti.
Meglátlak, és ezredszer is beleremeg
ott, a gyomortájéki vágyóideg.
Ha két szemöldököm morcolom,
csukott szájam ordítást visszafojtva
lekonyul, tudnod kell – téged bámul
lámpaoszlopom. Moccanatlan test
ébreszti a kitárt kezű végtelent, fáj
hozzád érnem, mert magányom
megperzselem. Tüzeim bújtatnám, de
mint a tej kifut, éjsötét szemem villám
hárítójaként gyúlnak ki a csillagok.
Rád esküszik a legszentebb pillanat,
mikor alig érezhetően közelít feléd,
de mielőtt belehalna – visszariad.
Legutóbbi módosítás: 2012.01.27. @ 12:25 :: Marthi Anna