– Óh, be szép ez a napsütéses völgy, csillámló kristálytiszta tavával, amott zord, sötét sziklaorom, balra a Niagara zuhog ijesztő dörgéssel.
Épp kikötni készül gondoláján a világszép királykisasszony.
– Segíthetek neked, világszép királykisasszony?
– Ó, minő boldog vagyok, szép szőke herceg, teljes életemen át reád vártam s emitt megleltelek. Már hogyne segíthetnél!
– Add hát kacsódat, jer ki ladikodból!
– Nem ladik ez, hanem gondola, a velencei lagúnák riksája. Amott hátul a gondolás!
– Egy szempillantás alatt beléd szerettem világszép királykisasszony, leszel a feleségem?
– Már hogyne lennék szép szőke herceg, náladnál daliásabbat el sem tudok képzelni!
– Imitt, a fűzöld erdő belsejéből a vadász jön éppen, még messze van, két méterre tőlünk… ló van alatta!
– Valóban hatalmas ez a tó, mint egy teniszpálya! Úgy melengeti a szívemet a delfinek csodás játéka s nézd királyleány, a túloldalon, az abrosz nagyságú sivatagban, a tevék egy beduinnal.
Mind tikkadtak szegények…
– Igen, igen, de a legszebb ott lent az a szikla zátony…
– Arról a kőkupacról beszélsz?
– Igen, igen, a pingvinekkel és körülöttük a fókákkal.
– Valóban szép!
– Szép szőke herceg, parancsold meg a vadásznak, hogy a tőlünk igen távol, másfél méterre levő őzikék mögött nyesse meg a bokrot.
– Vadász, szólj a lovadnak, hogy menjen ki alólad és tedd, amit a királykisasszony mond!
– Én tenném is, szép szőke herceg, csak tudnám, hogy mi értelme. Az őzek meg nem láthatnak, hisz nagyon messze vannak, tőlük még a bokor is vagy 20 cm-re van, meg nem zavarnám őket, de az erdei bokor nem puszpáng buxus, azt nem szokás nyírni.
– Engedetlen alattvaló, tedd, amit parancsolt!
– Ó, de szép a zord orom, ott fent a soktornyú a kastéllyal!
– Valóban az enyém, ott fogunk élni mi ketten, Te meg én, bár még soha nem voltam benne, egyszer, valahogy talán majd csak feljutok.
– Srácok! Csendet, valaki jön!
Nyílik az ajtó.
– Nos fiatalember, ez lenne a kiadó szoba, azt rendez át benne, amit akar. Megfelel?
– Tökéletesen! Azt az ocsmány, giccses falvédőt levehetem a falról?
– Akár ki is dobhatja, mi sem szeretjük. Javallom, vonuljunk vissza, esteledik!
Szép álmokat, majd még beszélünk.
Az ifjú levette a falvédőt a falról, összetekerte, előbb úgy gondolta, miután, miután kissé fázott, hogy felvágva azt, befűt egy kicsit magának, ám a hóna alatt elkezdett a falvédő fickándozni, különös hangok jöttek ki belőle, rettenetesen megijedt!
– Mi lehet itt?
Lerohant vele az első szemetes kukáig, neki döntötte, majd megkönnyebbülve visszarohant a szobájába. Felsóhajtott, végigdobta magát a matracon és édesdeden elaludt. Reggel nem értette, hogy ez az egész szokatlan történés, miért nem rémítette meg. Annyi mindent látott már, legyintett egyet!
Közben lent, a kukának döntött falvédőn megelevenedett az élet.
– Elmúlt a veszély srácok, lehet folytatni! Valaki majd csak elvisz minket innen és felrak a falra, akkor majd éljük tovább vidám életünket szép szőke herceg, királynőcske, vadász, pingvinek, fókák, delfinek, teve, beduin, erdő, zord hegyormon kastély, Niagara és teniszpályányi csuda nagy tó békésen együtt.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.06. @ 11:40 :: Boér Péter Pál
