Október 22.
Reitter Péter valójában a M?szakira járt, nem a Katonai F?iskolára. A 47-es villamos csikorogva kanyarodott a Szabadság-hídról. El?bb szállt le, mert be kellett mennie a havi ösztöndíjáért, ami 140 forint, és már most hozzá kellett jutnia, valami n?ügy miatt.
– Még csak október 22-ike van – jegyezte meg csodálkozva a gazdaságis hölgy.
– Igen, de szeretném a barátn?met elvinni a Szelistyei asszonyok el?adására. Ez egy olasz film és ma adják utoljára – magyarázta.
– Tudom, hogy a Szelistyei asszonyok olasz film – mondta orrát felhúzva, mintegy értésemre adva, hogy nem minden párttitkár abszolut bunkó.
Nem akart vitába bonyolódni vele, inkább könyörgésre fogta a szót:
– A szerelmem csak tizenöt éves, jöv? hónapban lesz 16, és neki sokat jelent, hogy ezt a filmet megnézheti. Nem hiszem, hogy a népgazdaság összeomlik, ha négy nappal el?bb megkapom a 140 forintomat.
Az asszony nagy leveg?t vett, visszaemlékezett egykori ifjúságára, mosolygó fejcsóválással a páncélszekrényhez lépett és kiszámolta a 140 forintot. Aztán megjegyezte:
– Ne felejtse el, hogy két órakor az aulában fontos gy?lés lesz.
– Mir?l lesz szó? Munkaverseny, felajánlások, békeharc?
– Lengyelországról lesz szó és Poznanról.
A gy?lést maga a DISZ hívta össze abból a célból, hogy az akkor már érzékelhet? politikai erjedést meglovagolják s a reformokat követel? diákság élére állva a helyzetet kézben tartsák s megakadályozzák egy független diákszervezet megalakítását. Mióta megalakult Szegeden a MEFESZ, a DISZ egyszerre elkezdett tör?dni a tagságot foglalkoztató gondokkal. Hirtelen fontos lett nekik a kedvezményes utazási bérletek és olcsóbb tankönyvek ügye, a koszt és a diákszállások min?sége.
Reitter Péter szokás szerint nem szólt hozzá, hagyta ?ket beszélni. Semmivel nem tudnák meglepni, de azért itt volt. Egyszercsak a pódiumra pillantott, ahol tülekedés látszott a mikrofon közelében. Hirtelen csend lett, mindenki dermedten figyelte a szokatlan fejleményt. Egy nyeszlett, szemüveges fiatalember hangját hallotta: – Szegedr?l jöttem, beszélni akarok!
Hihetetlen! Ilyen még nem volt! A leveg?ben szinte pattanásig feszült a légkör. Látni lehetett, amint a DISZ-pingvinek a vékony fiút próbálják eltuszkolni a mikrofon közeléb?l. Diáknak látszott, s egyre beszélt, gesztikulált, de képtelenség volt hallani, mit mond, mert a kékzakós DISZ-esek elsodorták a terem szélére.
Közben Orbánné, a párttitkár ragadta magához a mikrofont és dorgálni kezdte a közönséget:
– A maguk feladata tanulni! – majd majdnem kiabálva folytatta: – Nem kérünk a szegedi MEFESZ-b?l! Nincs szükségünk újabb szegedi gondolatra!
Id?közben bevonultak a terembe a katonai tanszék vezet?i, s helyet foglaltak a pódiumon. Az egyetemen csak nekik volt fegyverük, amit állandóan viseltek. Reitter Péter szegr?l-végr?l oda tartozott volna hozzájuk, némi büszkeség töltötte el. Halálos csönd támadt, mindenki a pódiumot nézte. A szegedi diák tovább próbálkozott az ?t visszatartók gy?r?jéb?l a szónoki emelvény közelébe kerülni. Egyszer csak a hallgatóság soraiból bekiáltott valaki:
– Hagyják beszélni!
Megh?lt a vér Reitter Péter ereiben. Ilyenre nem volt példa, mióta a Vörös Hadsereg „felszabadította” Magyarországot. A merész hang egy magas termet?, sz?ke ötödéves építészhallgatóé volt, aki elszántan nézett szembe az ?t rémülten figyel? kétezer diákkal.
Közben egy másfajta, méltatlankodó moraj futott végig a termen és akkor, néhány sorral Reitter Péter el?tt egyik évfolyamtársa bátortalanul tapsolni kezdett.
Mintha lavina indult volna meg. El?ször négyen-öten, majd tízesével, százasával ugrottak fel és csatlakoztak a futót?zként terjed? tapsviharhoz.
Hihetetlen látvány volt. A székeib?l felemelked? közönség ovációjára az emelvényen helyet foglaló pártemberek zavartan, tanácstalanul és tehetetlenül reagáltak. Még sohasem látták ?ket ilyen elbizonytalanadottnak.
Felborult a rend, totális káosz uralkodott a teremben. A párttitkárn? a telefonhoz rohant. A DISZ-pingvinek halálsápadtan, magukbaroskadtan ültek. A katonai tanszék tisztjei pisztolyaikon tartották kezüket, a DISZ-titkár pedig ordítozott a mikrofonba. A hangzavarban egyszer csak újra hallottuk a korábbi hangot, ezúttal határozottabban és hangosabban:
– A szegedi MEFESZ küldötte vagyok! Engedjenek szóhoz!
Fényképez?gépek villantak, idegenek rohantak a telefonokhoz, filmesek reflektorai világították meg a termet. A szegedi nem tör?dött a sajtó tevékenységével, hanem beszélni kezdett:
– Megint Lengyelország fel?l fúj a szabadság szele. A nálunk tanuló lengyel vendégdiákok támogatásunkat kérik. Az orosz csapatok körülfogták Varsót, de a lengyel csapatok körülfogták az oroszokat. Pozna is szabad, de be van kerítve. Lengyelország mutatja az utat és támogatásunkat kéri. Nem hagyjuk cserben ?ket! Mi, szegedi egyetemisták elhatároztuk, hogy követjük a lengyelek példáját és megalakítjuk a független szervezetünket. Csatlakozzatok ti is hozzánk, alakítsátok meg a saját MEFESZ szervezeteteket.
Ekkor belezavarodott a mondókájába, hangja elcsuklott. Lassan, dallam nélkül dünnyögni kezdte a Himnuszt. El?ször bizonytalanul, majd fokozatosan, egyre er?sebben és határozottabban átvette a teremben összegy?lt kétezer ember. Volt ebben valami dacos, a rendszernek ellentmondó gesztus. A Himnuszt, ha nem is merték hivatalosan betiltani, a kommunisták nem szívelték, s ritkán lehetett nyilvános alkalmakon elénekelni; valahogy összeegyeztethetetlennek t?nt az „Isten” szóval kezd?d? ima a kommunista állam gondolatával. Így f?leg templomban, mise végén énekelték.
Az aula hatalmas csillárja remegett és az ablakok rezegtek, ahogy teli torokból, könnyes szemmel, feszes vigyázzállásban énekelték a nemzeti imát. Mire a végéhez értek, a korábban fél?s, kiszolgáltatott emberek mintha újjászülettek volna. Már nem féltek.
Délután öt óra lehetett, mikor közfelkiáltással megszavazták a M?egyetem MEFESZ csoportjának megalakulását. A pártemberek és a DISZ-pingvinek még mindig a pódiumon voltak, de már a diákságé volt a mikrofon. A fiatalok döntötték el, ki beszélhet, és kit hallgat meg. Ha egyetértettek a szónokkal, megtapsolták, ha nem, kifütyülték.
Az els? felszólalók a diákok gondjaira koncentráltak. Egyikük a nyugati nyelvek oktatását, másik a kötelez? marxizmus-leninizmus oktatás eltörlését szorgalmazta. Közben egyre-másra érkeztek az egyetemek és üzemek küldöttei. Valami csoda folytán, amit máig nem értek, az egész városban híre ment, hogy a M?szakin valami rendkívüli történik. A felszólalások pedig egyre szenvedélyesebbé, a követelések pedig mind radikálisabbá váltak. Reitter Péter eddig nem ismert eufóriától szárnyalt, mintha tüdeje százszorosára n?tt volna, úgy szívta be az aula minden élményét.
– Szilágyi József vagyok, esti tagozatos gépészmérnök-hallgató – szólt egy nagydarab, tekintélyes, mackós, baritonos férfi. – Amit csináltok, az nem törvényellenes! A Népköztársaság alkotmánya biztosítja a szólásszabadságot és a kormányhoz való felterjesztések benyújtásának jogát. Nem csak jogotok, kötelességtek is, hogy kinyilvánítsátok gondjaitokat, a kormányzatnak pedig kötelessége, hogy azokra választ adjon. Amig ti itt üléseztek, vitatkoztok, olyan fölösleges dolgokról fecsegtek, mint az egyetemi autonómia, meg hogy egységes legyen a szervezet, meg hogy hányféle érdekszervezet legyen, ez alatt az id? alatt a szovjet csapatok körülzárták Varsót.
Egy nyakigláb, szélesen gesztikuláló alak következett:
– Kuczka Péter költ? vagyok. Nem értek egyet a párttitkárotokkal. Nem a tanulás a legfontosabb dolgotok ma, annál fontosabb feladatotok van. Poznanban sztrájkolnak a dolgozók. Varsót tankok veszik körül. Ma ki kell mutatnotok szolidaritásotokat a lengyel dolgozókkal, akik mindannyiunkért küzdenek. Kett?s gy?r? van Varsó körül. Az oroszok körülvették tankokkal a várost, és az oroszokat pedig körülvették a lengyelek. A lengyelek ugyanezt akarják, amit mi akarunk, és azt javaslom, mindenképpen fejezzük ki, hogy egyetértünk a lengyelekkel, egyet akarunk. Tehát hogy valamiféle szolidáris megnyilvánulás legyen.
Ekkor már izgatottan valamiféle követeléslistát akartak összeállítani, amúgy 1848 mintájára.
Hét óra lehetett, amikor egy félénk, dadogós diák lépett a mikrofonhoz, alig hallhatóan csak ennyit mondott:
– M-m-mi lenne, ha k-k-kimennének az oroszok?
A hatás leírhatatlan volt. Pillanatnyi halálos csönd után a tömeg egy emberként ugrott fel helyér?l és egetver?, véget nem ér? ovációval fogadta a kijelentést. Hihetetlen volt! Végre valaki ki merte mondani azt, amit mindnyájan gondoltak, de senkinek nem volt bátorsága hangosan kimondani. S ekkor, az üdvrivalgással vegyesen, de végül azt kiszorítva, egyre hangosabban, orkánszer?en harsogott a skandált jelszó: „Ruszkik haza! Ruszkik haza!”
Ekkor a párttitkárn? lépett a mikrofonhoz és ominózus hangnemben fenyegette meg a résztvev?ket. Kijelentette, hogy a gy?lés be van rekesztve, aki nem távozik, az illegális gyülekezésen vesz részt, aminek súlyos következményei lehetnek, beleértve az egyetemr?l való kitiltást. Ezzel fogta magát és kivonult a teremb?l, nyomában a DISZ-esekkel és a pártemberekkel. A sajtó képvisel?i is velük mentek, kivéve egy vöröshajú fiatalembert, a Szabad Ifjúság munkatársát.
A legnagyobb meglepetésre a katonai tanszék tanárai élén parancsnokukkal, Marián Istvánnal a helyükön maradtak. Ugyancsak ottmaradt Cholnoky Tibor rektor és néhány professzor. De talán a legmeglep?bb az volt, hogy a kicsapással való fenyeget?zés ellenére egyetlen diák sem hagyta el a termet.
Most új szónok lépett a mikrofonhoz. Azt javasolta, hogy menjenek a Rádióhoz és olvastassák be a követeléseket. Az egyik tanársegéd, Jankovich István felajánlotta, hogy kis olasz Topolino autójával átviszi a delegációt Pestre. Este 9 óra tájban el is mentek, de hamarosan vissza is érkeztek, eredménytelenül. Mint mondták, a Rádió illetékesei csak úgy lettek volna hajlandók a hírekben leközölni a „Topolino-pontokat”, ha kimaradnak a radikális követelések, tehát a Szovjetunió, Lengyelország, szabad választások, sajtószabadság vagy Nagy Imre említése. Mivel alkudozni nem akartak, így inkább visszajöttek.
Eközben teherautószámra érkeztek a budapesti gyárak küldöttségei és az aulában a szónoklatok hangvétele egyre radikálisabb lett, már valóságos forradalmi hangulat kezdett úrrá lenni a teremben.
Egy újabb szónok azt ajánlotta, hogy vonuljanak testületileg a Rádióhoz.
A háromtagú delegációnkat elutasították, majd meglátjuk, mit szólnak egy háromezer tagú delegációhoz?
Az ováció, ami ezt a felvetést fogadta, fölöslegessé tette a további vitát. Mindenki szedel?dzködni kezdett, s a tömeg megindult kifelé, amikor a katonai tanszék tanárai, akikr?l eddig megfeledkeztek, megindultak a mikrofon felé. A mozgás leállt, s minden szem a tanszék vezet?je, Marián István felé fordult.
Marián harmincöt év körüli, alacsony, sötéthajú ember volt. Természetesen párttag volt, ráadásul zsidó is, mint számos fontos beosztású ember azokban az id?kben. Bár kommunista volt, nem a fanatikus, sztálinista fajtából, inkább a Nagy Imre-féle reformkommunistákhoz tartozott. Erdélyi származása folytán olyan környezetben n?tt fel, ahol nem volt különbség zsidó és nem zsidó között, magyaroknak vallották magukat felekezetre való tekintet nélkül.
A mikrofonhoz lépett:
– Fiaim! – kezdte. – A ti életetek ugyanolyan értékes, mint az enyém. Én is ugyanolyan magyar vagyok mint ti, minden egyéb szempont másodlagos. De id?sebb vagyok nálatok és jobban ismerem a rendszert. Nem engedhetlek az ÁVO karmaiba éjnek idején. De holnap, fényes nappal, hivatalos engedéllyel fogunk felvonulni. Semmi törvénytelenséget nem fogunk elkövetni. S ha jól végezzük a dolgunkat, holnap velünk lesz az egész város. Én az els? sorban megyek veletek.
Végtelen megkönnyebbülést éreztek Marián szavait hallgatva. Erre volt szükségük, egy tapasztalt ember józan tanácsaira, olyan valakire, akiben megbízhatnak, akit nyugodtan követhetnek.
Tizenegy óra után eljuttatták a követeléseket Sándor Ivánhoz, a Jöv? Mérnöke f?szerkeszt?jéhez, aki bizonyára megtalálja a módját, hogy másnap reggelre kinyomtassa a listát. Utána a rektorhoz, Cholnoky Tiborhoz fordultak, hogy engedje meg, hogy az egyetem stencilgépén a 14 pont sokszorosítását, amely végül 16-ra növekedett. ?az engedélyt megtagadta, nem mervén vállalni az ezzel járó felel?sséget. Végül éjfélre mégis elkészült a röplap és a pontok sokszorosítása, amelyet az éjszaka folyamán már terjeszteni is kezdtek. Csepelre, a gödöll?i Agráregyetemre motorral szállították, fölhasználták Reitter Péterék kis zöld Topolinóját is.
A m?egyetemisták 16 pontja 1956. október 22.
Másold le és terjeszd a magyar dolgozók között!
A MEFESZ épít?ip. m?szaki egyetemi diáknagygy?lés határozatának f?bb politikai, gazdasági és eszmei pontjai:
- Az összes szovjet csapatoknak azonnali kivonását követeljük Magyarországról a békeszerz?dés határozatai alapján.
- A Magyar Dolgozók Pártjában alulról felfelé, titkos alapon új alap-, közép-, és központi vezet?k választását követeljük, ezek a legrövidebb id?n belül hívják össze a pártkongresszust és válasszanak új Központi Vezet?séget.
- A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével, a sztálinista Rákosi–korszak minden b?nös vezet?jét azonnal váltsák le.
- Nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai b?nügyében. Rákosi Mátyást, aki els? fokon felel?s a közelmúlt minden b?néért és az ország tönkretételéért, hozzák haza és állítsák a nép ítél?széke elé.
- Általános, egyenl? és titkos választásokat követelünk az országban több párt részvételével, új nemzetgy?lés megválasztása céljából. Követeljük a munkásság sztrájkjogának biztosítását.
- Követeljük a magyar–szovjet és magyar–jugoszláv politikai, gazdasági és szellemi kapcsolatok felülvizsgálatát és új rendezését a politikai és gazdasági teljes egyenrangúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján.
- Követeljük az egész magyar gazdasági élet átszervezését szakembereink bevonásával. Vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló egész gazdasági rendszerünket, a hazai adottságoknak és magyar népünk létérdekeinek szem el?tt tartásával.
- Hozzuk nyilvánosságra külkereskedelmi szerz?déseinket és a soha ki nem fizethet? jóvátételek tényleges adatait. Nyílt és ?szinte tájékoztatást követelünk az ország uránérckészleteir?l, kiaknázásáról, az orosz koncesszióról. Követeljük, hogy az uránércet világpiaci áron, nemes valutáért Magyarország szabadon értékesíthesse.
- Követeljük az iparban alkalmazott normák teljes revízióját, a munkások és értelmiség bérköveteléseinek sürg?s és alapvet? rendezését. Kérjük a munkások létminimumának megállapítását.
- Követeljük a beszolgáltatási rendszer új alapokra fektetését és a termények okszer? felhasználását. Követeljük az egyénileg gazdálkodó parasztok egyenrangú támogatását.
- Követeljük az összes politikai és gazdasági pereknek független bíróságon való felülvizsgálatát, az ártatlanul elítéltek szabadon bocsátását, rehabilitálását. Követeljük a Szovjetunióba kihurcolt hadifoglyok és polgári személyek azonnali hazaszállítását, beleértve a határon kívül elítélt foglyokat is.
- Teljes vélemény-, szólás- és sajtószabadságot, szabad rádiót követelünk és a MEFESZ-szervezet számára nagy példányszámú új napilapot. Követeljük a meglév? káderanyag nyilvánosságra hozatalát és megsemmisítését.
- Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot a leggyorsabban bontsák le, és helyébe az 1848–49-es szabadságharc h?seinek és mártírjainak méltó emlékm?vet emeljenek.
- A meglév?, magyar népnek idegen címer helyett kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását. A magyar honvédségnek a nemzeti hagyományokhoz méltó új egyenruhát követelünk. Követeljük, hogy március 15. és október 6. nemzeti ünnep és munkaszüneti nap legyen.
- A Budapesti M?szaki Egyetem ifjúsága egyhangú lelkesedéssel nyilvánította ki teljes szolidaritását a lengyel és varsói munkásság és fiatalság felé a lengyel nemzeti, függetlenségi mozgalommal kapcsolatban.
- Az Épít?ipari M?szaki Egyetem diáksága a leggyorsabban felállítja a MEFESZ helyi szervezeteit és elhatározta, hogy folyó hó 27-re (szombat) Budapesten Ifjúsági Parlamentet hív össze, melyen küldöttségekkel részt vesz az ország egész ifjúsága. Holnap, folyó hó 23-án délután. fél három órakor a m?szaki és egyéb egyetemek ifjúsága a M?egyetem el?tti téren gyülekezik, onnan a Pálffy térre (Bem tér) a Bem-szoborhoz vonul, és megkoszorúzásával fejezi ki együttérzését a lengyel szabadságmozgalommal. E felvonuláshoz az üzemek dolgozói szabadon csatlakozhatnak.
Fenti határozat teljes, bet? szerinti közlését ma este a rádió is, a magyar sajtó is visszautasította, a Szabad Ifjúság csak részleges közlését ígérte meg, f?leg az els? pont miatt. A határozat szövegének stencilen való azonnali sokszorosítását viharosan követeltük, de az arra vonatkozó utasítást Cholnoky rektor nem merte megadni. A nagygy?lés kb. 2000 résztvev?jének spontán felvonulása még ma este folyamán az egyik nyomda elé és a határozat azonnali kinyomtatása – a résztvev?k viharos lelkesedése ellenére a megmozdulásnak nem kívánatos eltorzítása, illetve az esetleges összecsapás miatt – elmaradt. Javaslatunkra a határozat végleges szövegét a plénum el?tt mikrofonba diktálták, a résztvev?k lejegyezték és egyel?re kézi-gépi másolását a f?város széles rétegeiben hólabda-rendszerrel fogják terjeszteni.
A magyar sajtóban való teljes közlést?l nem tágítunk.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: Adminguru
