Mona pikkelyeit halványan megcsiklandozta egy langyos áramlat. Uszonyaival egy helyben lebegve szunyókált. A sz?rt fény egyre er?sebben tört át a víztükrön, és csillantotta meg fényét a korallszigeten. „Pompázatos látvány”- állapította meg. „Soha sem tudnám megunni”- mosolyogta a szeme, miközben hangosan és ütemesen „lélegzett” kopoltyúival.: ppá ppá ppá. . . .Buborék halmok szálltak játékosan a felszín felé.
„Úristen, még elkések” – nyilallt belé a gondolat, s máris beindította propellereit. Száguldva, cikázva siklott el?re, hogy els?nek érjen oda. Az Óceán-óvoda kapuit kellett kinyitnia, a tenger bulvár öt szám alatt, mire a többiek megérkeznek. Az öreg Tintahal kérte meg ?t, hogy kivételesen helyettesítse, mert kora hajnalban – halászhajó felmérést végzett. Ez azért volt fontos, hogy a halséta nehogy véletlenül is a halpiacon érjen véget a sok rakoncátlan fickándozóval.
Ezért sietett hát Mona, hogy id?ben, a poronty meg?rz?ben legyen.
De akármilyen gyorsan is úszott, a kapuban, már ott méltatlankodott Pikk-Elek. Monát meglátva, hatalmas száját kitátotta, és azt mondta: „Pppáá..pppáá”., felháborító, hogy a kapunyitó, mindig egy úszni nem tudó! – s ezzel hátrahagyva halait, két uszonycsapással, elt?nt a mélyben. A sok kis színes halcsoda pedig, beáramlott Mona után, a csodálatos korall kertbe. A nap már szikrázóan sütött a parton, érezni lehetett közvetlenül a felszín alatt, ahogy melegszik a víz. Sorra érkeztek a halmamák halacskáikkal, s?t, egy anyuka elhozta a halpetéit is, és ?maga vigyázott rájuk. Azt mondta, nem árt már most szoktatni a közösséghez ?ket.
A tenger számos él?lénye ismerte és szerette az Óceán ovit.
Minden nap, népes csapat gy?lt össze a korall kertben lév? viaszvirágok között, hogy megismerkedjenek azokkal a fontos dolgokkal, amiket feltétlenül tudniuk kell, mire feln?tt hallá válnak. A reggeli órákban, az öreg Tintahal mesélt nekik, majd kedvencük, a bújócskázás következett. Közben a konyhán, készítették a friss fishburgereket tízóraira. A mai nap kicsit csúszott, mert a Tintahal késve érkezett. De megtudta, amit akart! Aprólékosan felrajzolta az egyik sziklafalra az útvonal térképet, bejelölve azokat a helyeket, amelyeket kerülniük kell. Addigra már teljes volt a káosz az oviban, mert szinte mindenki megérkezett és vidáman kerget?dztek egymással, és egymás körül. Az öreg majd beleszédült a látványba. Muréna Marit és Tinta Matyit – aki az ? unokája volt, kérte meg arra, hogy terelje össze a többieket a viaszvirágokhoz.
Els?ként a Sárga b?röndhal ivadék: Sárgika indult el a gyülekez? hely felé, de máris követte ?t az ifjú Napóleon, nyomában a Kecskerákkal. A kék rák is sietve oldalazott, megel?zvén a Kaurikat! A csókos szájú puffancshal Panni pedig, uszonyt öltött a légiesen gyönyör? levélhal lánnyal, Fisch Lilivel.
Ki gyorsabban, ki lassabban, de végül is, hamarosan, a viaszrózsákon ültek. Tinta Matyi végignézett rajtuk, és átadta helyét az öreg Tintahalnak, aki túltátogva a többieket – részletesen beszámolt hajnali útjáról, és kiosztotta a közben elkészült, vázlatos útvonaltérképet a délutáni sétához. Felhívta az izgága hal-hallgatóság figyelmét, hogy milyen veszélyeket rejt magában, egy halászhajó megközelítése. Elmondta azt is, hogy ha valaki horogra, illetve hálóba kerül, az a legritkább esetben menekül meg onnan. Ezért hát, fokozottan figyeljenek egymásra és az útra is. Csak a kijelölt területeket „járják” be, és a megengedett sziklafalig úszhatnak el. Mindenki izgatottan nézegette a térképet és uszonyaikkal mutogatták a veszélyes pontokat egymásnak. Pillanatokon belül olyan keveredést rendeztek, hogy csak úgy örvénylett a víz körülöttük. Ezután az öreg elengedte ?ket hancúrozni kicsit, hogy a tízórai idejére lenyugodjanak.
Csakhamar csoportokat alkotva, kiszámolták halmondókával, hogy ki lesz a rejt?z?, és ki a keres?:
„Busa, cápa, Muréna, te leszel a hunyó ma!”
Miután megvoltak a csoportok, Polip Peti és Varangyalka számolt ki:
”Egy pikkely…két pikkely…három pikkely…ki most bújik, induljon el!”
És megindult az ?rült cikázás. Valóságos karneváli sokadalom volt a korall kertben és környékén. Mindenki igyekezett a legjobb búvóhelyet megtalálni magának. A kis sárga halcsapat máris beférk?zött egy pink – korall alá. Bohóc Berta és Borcsa meg talált magának egy új viaszrózsa bokrot, és jól beúsztak ágaskodó leveleihez. A t?zhal fiúcska, Parázs Bandi – nagyon egyszer?en álcázta magát egy bemélyedésben. Még ? maga sem tudta, hogy tulajdonképpen mennyire veszélyes halacska, de ez most játék volt. Lepény Hanna a homokba fúrta magát, Csikó Panni meg, a szellemt?hal Tina, együtt bújt egy vízililiom oltalmazó bokrába. Szinte teljesen eggyé váltak vele. Hal legyen az uszonyán, aki meglátja ?ket!
Mona a keres? csoport tagja lett. Tág szemekkel leste a kis ficánkákat. Lassan körbeúszott, majd minden hajladozó levél alá bekukkantott. Nézegette a vízililiomokat is, – de nem vette észre Csikó Pankát és Tinát! – azok nagy örömére. Épp Lepény Hanna fölött hezitált, hogy vajon merre menjen tovább, amikor Hanna megmozdult, és felkavarta maga alatt a homokot. Ez lett a veszte! Mona azonnal megtalálta és kihúzta a homok alól. Hanna nem igen akart kijönni rejtekéb?l, mert amúgy is szeretett a homokban feküdni, de az er?teljes noszogatásra, csak kiúszott.
Természetesen nem mindenkit találtak meg, azok egy id? után, amikor már unták a várakozást, el?jöttek a búvóhelyeikr?l. Hamar elrepült az id?, és máris a tízóraira kordult gyomruk. Szépen, sorban uszonyt mostak, vízililiomokkal megtörölköztek, és katonásan behömpölyögtek a halétkezdébe. Mindenki a moszattányérjára kapta a fishburgert. Igen finom illata volt, nem is nézegették sokáig, hanem gyors csipegetésbe kezdtek mindannyian………folyt.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.28. @ 08:12 :: Adminguru
