Szente Erika Szerző
Vezetéknév
Szente
Keresztnév
Erika
12 év Nincs Komment

Éjszakai zajok
Hajnali zörejek…

Félálomban, halkan figyelek.
Macska sompolyog az ablak alatt
Azt hittem, téged hallottalak.
Bedorombolt kicsit …
„Tudod én is itt lakom” képpel
Követelte a reggelit.
smaragdzöld szemével.
Hízelg?n érvelt ébredésre,
pedig én maradnék még
gondolatban:

Szeretkezésre..
Elém tolta a napsugarakat,
puha mancsa tétován tapogat,
lássam, jogosan kérdi:
„Hol a reggeli falat”…
Muszáj takaróban hagytalak,
elvitt t?lem a macskapillanat.
Szívdobbanásom ringat belül,
míg álmom estére,

megint melléd szenderül.

 

Csakhogy meglegyen a napi törlési limit:-)

—————————————————————————————————————————-

Ha érdekelne, azt írnám, a muszáj takaró lóg ki a képb?l. 🙂

 

12 év 10 komment

 

Nálad minden,

kicsi kincsem.?

Nézek rá…

Kis keze már a kilincsen.

Lába türelmetlenül topog,

Várják már a lépcs?fokok.

Gyerekzsivaj, kacagás

Bent van minden óvodás.

„ Elkések már anyaaaa „

Zsémbel a kis banya.

Szemöldökét húzza,

Gyors puszival enged útra.

Szemem fényes, ahogy nézem

Csúszkálni a tócsa jégen.

Ügyesen az ajtóhoz ér,

Hátrafordul:

„Anya ne félj!” tekintettel,

berobog nagy lendülettel.

Máris fogja, vetk?zteti

nagycsoportos társa, Peti.

Kabát, sapka, kiscsizma

sorban le, s a fogasra.

Aztán futva, önfeledten,

játszik már a rongysz?nyegen.

Könnyem kísérte lépteit,

lopva néztem még kicsit…

 

Azóta ?rzöm e pillanatot:

Óvodás emlékeit.

 

12 év 12 komment

 

Azt hittem a Hold,
egy péké: kifli.
Hogy került fel,
ki tudott ott boltot nyitni?
Fenn keverik és dagasztják,
aztán sütik a masszát,
vagy innen lentr?l
viszik az égre,
mikor kisült
a friss kifli végre!
Ha ez így van,
hogy szállítják?
Péklegények odadobják?
Vagy egy égi szekér,
jövet-menet
– miközben viszi
a hív? lelkeket –
fuvart vállal,
és péksüteménnyel házal
az égbolton,
hogy ne csak csillag
legyen a polcon…
Elmerengtem ezen kicsit,
s közben változások voltak
a Holdon…
Már nem sarlózott
kiflin felém.
Pocakja lett,
ó a szegény!..
Egész keréknyire hízott,
hideg fénnyel világított.
Hogyan lett
a kiflib?l sajt?
Miért dagadt,
ha nem akart?
Ezt csak egy valaki tudja,
aki azt a kiflit gyúrta….

12 év 5 komment

 

 

Az írás megmarad,
mondják.
Mégsem veti papírra
mindenki:
mit szeretne…
inkább azonnal vet rá spongyát…

Mégis hisszük,
hogy
magunk
tovább visszük mással:
ha nem az írással.

Vers helyett kacagás,
egy ?szinte vallomás,
mit még nem hallott más,
egy titok: Varázslat…
Benne laksz, s tovább ad.
Vigyázat!
Fontold meg,
adod e így magad másnak…

Fuvallatként szálló
képek,
festenivalóan szépek…
Félig olvasott könyvben
a jelzés…
Eddig jutottál,
olvasson bele más is,
lássa, hogy érdekelt…
Az utolsó
száz oldalnyi bet?halom,
szemeddel birokra kelt.
De majd folytatod,
egyszer…
Otthagytad magad
a könyvjelz?vel.

A pohárnyi színes gyöngy,
fényük szikrázik tükrömön…
A Kis herceg – örök darab-
agyonolvasottan marad….
Mint feslett kabát a fogason.
Ötletszer?en kerül kezedbe,
s hangulatfügg?n teszed le,
vagy öltöd magadra….
Gyámoltalanul várja
vállfára dobva.

Ez is te…!
Utánad, t?led marad mind,
mit szerettél.
Rám köszönnek majd tárgyaid.
Ismer?s illatok…
Tudni fogom,
hogy körülöttem,
mindenben vagy…
Lelked írás nélkül is,
nyomot hagy…

 

 

12 év 3 komment

….kérdés.

 

Szárnyaló gondolataim
az égben…
Nem akadály
kerekes székem.
Mennyek országa!
Vezet hozzád,
Legalább EGY rámpa?

12 év 1 Komment

Szinte mindenki szeretett volna repetát kérni, ami szerencsére nem volt, mert akkor bizony l?ttek; volna a délután sétaúszásnak, ami a környezetük megismerését célozta az öreg Tintahal szerint.

– A sok evés ellustít – szokta mondogatni. Persze a fiatal, fejl?d? szervezeteknek, szükségük van az energiára, hisz töménytelen mennyiségben használják el egy-egy nap alatt. Ã??k szinte észre sem veszik, mert természetes számukra az élénkség és vidámság, ahogy múlatják az id?t.

Így volt ez most is! Pillanatok alatt összerendez?dtek, és igyekeztek kissé lelassulni az öreg mellett. – Nem “metró szerelvény” ez, dohogta, itt látni kell!

Ilyen és efféle dorgálásokkal indultak el a kis kirándulásra. Muréna Mari, már csak szokásból is, mindig lemaradt kicsit, elbújt egy kis résben, és mikor úgy érezte, már elég messze vannak a többiek, kil?tte magát onnan, mint egy rakéta, és szélsebesen csatlakozott hozzájuk. Hiába, a halvér sem válik vízzé. De még kékké sem!

A lényeg, hogy végre elindult a virgonc sereg a felfedez?útra! Tulajdonképpen ismert helyeken jártak, és mégis, mennyi minden volt még ismeretlen számukra! Az öreg irányítására, meg-megálltak egy-egy korallszigetnél, és megbámulták azokat.

– HÁT NEM CSODÁLATOSAK??!! – kérdezte ilyenkor t?lük.

Hamarosan azonban egy szokatlan dolgot láttak. Ismerték ezeket a moszattal, tengeri f?vel meg mindennel ben?tt nagy, sziklaszer? dolgokat, de azt is tudták, hogy ezek nem voltak mindig a tengerben. Az öreg Tintahal körbeúszta komótosan, majd megállt az egyik végénél.

– Ez egy roncs – állapította meg. – Egy hajóroncs. Olyasmi, mint a halászhajók, amik nagyon veszélyesek ránk. Csak ez kicsit nagyobb. Nem tudni, hogy került ide, de már elég régen áll itt, ezen a helyen.

– Nemrégiben még emberhalakat is láttam, hogy körülötte úszkáltak és nézegették – mondta az öreg. Nem is tévedett nagyot, mert a roncs egyik oldalánál, valóban, egy emberhal lebegett a vízben.

Mona közelebb merészkedett az egyik ablakhoz, és besurrant rajta. Odabent elég sötét volt, nem sz?r?dött be a fény fentr?l. Körbenézett, és semmit sem látott. A fal mellé úszott és követte körbe a sötétbe. De nem látta már az ablakot, ahol belibbent. Teljes sötétség és csend borult rá. Nagyon megijedt. A szíve a torkában dobogott. És mintha a víz is hidegebb lett volna, mint a roncson kívül. Már bánta, hogy kíváncsiskodott. Szeretett volna minél hamarabb, kikerülni innen! Aztán hirtelen, valami neszt hallott. Odafordult, és egy hatalmas szájat látott maga el?tt. Egyenesen felé közelített. Mona becsukta a szemét, és azt gondolta, bárcsak ne lenne itt! De ott volt! És a hatalmas száj is, ami egyszer csak megszólalt:

– Hát te hogy kerülsz ide, ahol még egy plankton sem jár?

Mona annyira meg volt rémülve, hogy egyetlen tátogás sem jött ki a száján. Annál is inkább, mert nem látta, kivel áll szemben.

– Talán mégsem fog megenni! – reménykedett egy pillanatig.

A száj, mivel nem kapott választ, összecsukódott és Mona abban a pillanatban emelkedni kezdett. Valami felemelte ?t, egyre feljebb és feljebb, amíg kint nem találta magát a hajóroncs mellett. A többiek, kíváncsiskodva úszkáltak nem messze t?le, mit sem észlelve abból, ami történt. Monának még akkor is hangosan vert a szíve, amikor csatlakozott a társaihoz. Az öreg mellé húzódott, és a továbbiakban el sem mozdult mell?le. Egyre csak azon járt az esze, hogy vajon ki lehetett az, aki ott él a sötét roncs mélyén, és ekkora szája van, amivel ráadásul még be sem kapta ?t! Szerencsésnek érezte magát, hogy megúszta a kíváncsiskodását, de azt is tudta, hogy meg fogja tudni a titokzatos lakó kilétét. Óvatosan, messzir?l szemügyre vette azt a helyet, ahol végül is kiszabadult a roncs belsejéb?l. A roncslakó (mert magában rögtön így nevezte az ismeretlent, bizonyára pontosan tudta, hogy hol kell ?t “kitenni” otthonából.

Páran még körbeúszták a roncs részeit, aztán Tintahal papa köré gyülekeztek. Csapatostul vonultak egyik helyr?l a másikra, s nézték végig a tenger gyönyör?ségeit. Tintahal papa elvitte ?ket a csodálatos korall palotába, amely id?tlen id?k óta ott áll, a tenger mélyén, leny?gözve mindazokat, akik látják. A mérhetetlen csend, az évszázadok nyugalma megérintette a társaságot. A kristálytiszta vízben a hullámok meleg simogatásában lengedeztek a lágy korallok, pompázatos színeikben. Tisztelettel járták körbe a palotát, és figyeltek meg mindent, amit Tintahal papa mutatott nekik. Egyszer majd, az ? ivadékaikat is elhozza valaki ide, erre a helyre és mesél róla nekik. Róluk! Mert akkor, már ?k lesznek a történelem! A porontycsapat útja során, volt néhány érdekes pillanat, amire biztosan emlékezni fognak sokáig.

Nagyon vidám hangulatban voltak egész úton, pláne akkor fickándoztak, amikor a kis “k?fish” (k?hal), megviccelte ?ket az egyik korall sziklánál. Beillesztette magát és szinte k?vé vált.

– Na most találjatok meg tátogta a többiek felé.

Parázs Bandi tágra meredt szemekkel bámulta a sziklát, ahová a kis fis elbújt. De hiába! Még az ? halszeme sem fedezte fel. Pedig megállt mindkett? neki.

Egy delfinraj úszott el mellettük, hangos csattogással. Delficánka utánuk is akart menni, hogy üdvözölje rokonait, de az öreg, nem engedte. Aztán, egy sokak által eddig még sosem látott, fura, nagytest? halfélébe is – belebotlottak. Néha vízbe ugranak CSAK a “mi” uszonyainkkal is, de nem sokáig bírják a „m?kopoltyújuk” nélkül. Szóval, nem teljesen volt hal, csak hasonlított hozzá. Az öreg Tintahal azt mondta, hogy ez az emberhal. Muszáj volt így jellemeznie, mert számukra az, hogy ember, nem jelentett semmit. Mindent, csak a saját szemszögükb?l ítéltek meg, így hát, az ismeretlent is e szerint nézték.

– Ezek azok az emberhalak, akik ugyanolyan ragadozók, mint a Cápák, mert vadásznak a többi halra. Még a cápákra is! Ezért kell velük nagyon vigyázni. Nekik hosszabb páros uszonyuk van alul, amit ?k úgy neveznek, hogy láb. Ugyan ennek, semmi értelme, de ?k tudják! Oldalvást pedig, kézben fejez?dnek be. És mivel nem fejl?dött ki náluk a kopoltyú, ezért mesterséges kopoltyút, vagyis légz? automatát, használnak, magukra er?sítve. Hogy könnyebben tudjanak mozogni a vízben, azzal a csökevénnyel, amit a lábuknak neveznek, hatalmas, természetesen a halaktól ellopott ötlet alapján készített, uszonyokat húznak e végtagjaikra. Elég mulatságosan néznek ki! Valójában nem tudni, hogy miért akarnak úgy kinézni, mint egy hal, pedig egyáltalán nem néznek ki úgy, mint egy hal! Még ügyetlen másolatnak is, nagy jóindulattal mondhatók csak! Ez egészen nevetséges nem? Hol hasonlítanak ?k, egy kecses, áramvonalas halacskára? Hm?

 

Egy szó, mint száz, hasznos séta volt a délutáni. El is fáradtak a pici uszonyosok. Alig várták, hogy visszaérjenek az oviba, ahol már a szül?k többsége várt rájuk. Tintahal papa mosolyogva bámulta, a millió buborékot, ahogy a kis csemeték lelkesen mesélték el útjuk kalandjait. Fárasztó nap volt. Megköszönte a reggeli helyettesítést Monának, majd fogta unokája, Tinta Matyi uszonyát, és a semmibe úsztak..

Mona is összeszedte magát, és lassan megindult hazafelé. Elgondolkodva cikázott a vízben, míg a viaszrózsa ágyához nem ért…

 

12 év 3 komment

A képet Szeglet Jenő festőművész készítette borítónak…:-)

 

Mona pikkelyeit halványan megcsiklandozta egy langyos áramlat. Uszonyaival egy helyben lebegve szunyókált. A sz?rt fény egyre er?sebben tört át a víztükrön, és csillantotta meg fényét a korallszigeten. “Pompázatos látvány”- állapította meg. “Soha sem tudnám megunni”- mosolyogta a szeme, miközben hangosan és ütemesen “lélegzett” kopoltyúival.: ppá ppá ppá. . . .Buborék halmok szálltak játékosan a felszín felé.

“Úristen, még elkések” – nyilallt belé a gondolat, s máris beindította propellereit. Száguldva, cikázva siklott el?re, hogy els?nek érjen oda. Az Óceán-óvoda kapuit kellett kinyitnia, a tenger bulvár öt szám alatt, mire a többiek megérkeznek. Az öreg Tintahal kérte meg ?t, hogy kivételesen helyettesítse, mert kora hajnalban – halászhajó felmérést végzett. Ez azért volt fontos, hogy a halséta nehogy véletlenül is a halpiacon érjen véget a sok rakoncátlan fickándozóval.
Ezért sietett hát Mona, hogy id?ben, a poronty meg?rz?ben legyen.

De akármilyen gyorsan is úszott, a kapuban, már ott méltatlankodott Pikk-Elek. Monát meglátva, hatalmas száját kitátotta, és azt mondta: “Pppáá..pppáá”., felháborító, hogy a kapunyitó, mindig egy úszni nem tudó! – s ezzel hátrahagyva halait, két uszonycsapással, elt?nt a mélyben. A sok kis színes halcsoda pedig, beáramlott Mona után, a csodálatos korall kertbe. A nap már szikrázóan sütött a parton, érezni lehetett közvetlenül a felszín alatt, ahogy melegszik a víz. Sorra érkeztek a halmamák halacskáikkal, s?t, egy anyuka elhozta a halpetéit is, és ?maga vigyázott rájuk. Azt mondta, nem árt már most szoktatni a közösséghez ?ket.

A tenger számos él?lénye ismerte és szerette az Óceán ovit.
Minden nap, népes csapat gy?lt össze a korall kertben lév? viaszvirágok között, hogy megismerkedjenek azokkal a fontos dolgokkal, amiket feltétlenül tudniuk kell, mire feln?tt hallá válnak. A reggeli órákban, az öreg Tintahal mesélt nekik, majd kedvencük, a bújócskázás következett. Közben a konyhán, készítették a friss fishburgereket tízóraira. A mai nap kicsit csúszott, mert a Tintahal késve érkezett. De megtudta, amit akart! Aprólékosan felrajzolta az egyik sziklafalra az útvonal térképet, bejelölve azokat a helyeket, amelyeket kerülniük kell. Addigra már teljes volt a káosz az oviban, mert szinte mindenki megérkezett és vidáman kerget?dztek egymással, és egymás körül. Az öreg majd beleszédült a látványba. Muréna Marit és Tinta Matyit – aki az ? unokája volt, kérte meg arra, hogy terelje össze a többieket a viaszvirágokhoz.

Els?ként a Sárga b?röndhal ivadék: Sárgika indult el a gyülekez? hely felé, de máris követte ?t az ifjú Napóleon, nyomában a Kecskerákkal. A kék rák is sietve oldalazott, megel?zvén a Kaurikat! A csókos szájú puffancshal Panni pedig, uszonyt öltött a légiesen gyönyör? levélhal lánnyal, Fisch Lilivel.

Ki gyorsabban, ki lassabban, de végül is, hamarosan, a viaszrózsákon ültek. Tinta Matyi végignézett rajtuk, és átadta helyét az öreg Tintahalnak, aki túltátogva a többieket – részletesen beszámolt hajnali útjáról, és kiosztotta a közben elkészült, vázlatos útvonaltérképet a délutáni sétához. Felhívta az izgága hal-hallgatóság figyelmét, hogy milyen veszélyeket rejt magában, egy halászhajó megközelítése. Elmondta azt is, hogy ha valaki horogra, illetve hálóba kerül, az a legritkább esetben menekül meg onnan. Ezért hát, fokozottan figyeljenek egymásra és az útra is. Csak a kijelölt területeket “járják” be, és a megengedett sziklafalig úszhatnak el. Mindenki izgatottan nézegette a térképet és uszonyaikkal mutogatták a veszélyes pontokat egymásnak. Pillanatokon belül olyan keveredést rendeztek, hogy csak úgy örvénylett a víz körülöttük. Ezután az öreg elengedte ?ket hancúrozni kicsit, hogy a tízórai idejére lenyugodjanak.

Csakhamar csoportokat alkotva, kiszámolták halmondókával, hogy ki lesz a rejt?z?, és ki a keres?:

“Busa, cápa, Muréna, te leszel a hunyó ma!”

Miután megvoltak a csoportok, Polip Peti és Varangyalka számolt ki:

”Egy pikkely…két pikkely…három pikkely…ki most bújik,  induljon el!”

És megindult az ?rült cikázás. Valóságos karneváli sokadalom volt a korall kertben és környékén. Mindenki igyekezett a legjobb búvóhelyet megtalálni magának. A kis sárga halcsapat máris beférk?zött egy pink – korall alá. Bohóc Berta és Borcsa meg talált magának egy új viaszrózsa bokrot, és jól beúsztak ágaskodó leveleihez. A t?zhal fiúcska, Parázs Bandi – nagyon egyszer?en álcázta magát egy bemélyedésben. Még ? maga sem tudta, hogy tulajdonképpen mennyire veszélyes halacska, de ez most játék volt. Lepény Hanna a homokba fúrta magát, Csikó Panni meg, a szellemt?hal Tina, együtt bújt egy vízililiom oltalmazó bokrába. Szinte teljesen eggyé váltak vele. Hal legyen az uszonyán, aki meglátja ?ket!

Mona a keres? csoport tagja lett. Tág szemekkel leste a kis ficánkákat. Lassan körbeúszott, majd minden hajladozó levél alá bekukkantott. Nézegette a vízililiomokat is, – de nem vette észre Csikó Pankát és Tinát! – azok nagy örömére. Épp Lepény Hanna fölött hezitált, hogy vajon merre menjen tovább, amikor Hanna megmozdult, és felkavarta maga alatt a homokot. Ez lett a veszte! Mona azonnal megtalálta és kihúzta a homok alól. Hanna nem igen akart kijönni rejtekéb?l, mert amúgy is szeretett a homokban feküdni, de az er?teljes noszogatásra, csak kiúszott.

Természetesen nem mindenkit találtak meg, azok egy id? után, amikor már unták a várakozást, el?jöttek a búvóhelyeikr?l. Hamar elrepült az id?, és máris a tízóraira kordult gyomruk. Szépen, sorban uszonyt mostak, vízililiomokkal megtörölköztek, és katonásan behömpölyögtek a halétkezdébe. Mindenki a moszattányérjára kapta a fishburgert. Igen finom illata volt, nem is nézegették sokáig, hanem gyors csipegetésbe kezdtek mindannyian………folyt.

 

12 év 10 komment

 

93 éves.

Hajlottan szikár.

B?re pergamen.

Arca millió red?it

púderrel takarja,

mint a n?k!

Szép legyen,

azt akarja.

Nadrágkosztümjéhez

könnyü sálat libbent

h?vösen a szél,

bölcs mosollyal,

kedvesen beszél.

 

Szeme vidáman,

érdekl?dve csillog.

Sok év tükre…

Hangosan,

múlt id?kr?l mesél

kedvünkrel

közben pogácsát kér…

Vékony és kacér.

Igazi n?!

Nem fog rajta az id?…

Megmássza az emeletet,

hogy fentr?l lássa a hegyet.

 

Naponta dolgozik.

Ingeket varr,

délt?l hatig.

Büszke az urakra,

kikt?le rendelnek tucatra.

Mi lesz velük?

Ha Lili egyszer

a t?it szögre akasztja?

 

 

12 év 5 komment

 

 

 

Mi az a titok, amely hívott,

titkon taszított, feléd?

 

A szó nem elég,

valami más,

zakatolás a szívben,

a vágy kúszik itt, benn.

Érzem:

Belémfészkeltél egészen…

Miért, nem kérdem.

Tudod a választ régen,

Mert a perc egy örökkévalóság,

mióta a hajnal itt talált egyszer,

beszélgetésben, veled.

Múlt az éjszaka nagy része

tétova kérdez?désben…

Tapogatódzva,

szavakban mértem az id?t,

mely megállt felettem.

Megmérgez?dtem…

B?vös csáber?ben veszett el lelkem,

mikor a tollat el?ször kezembe vettem,

hogy leírjam a titkot:

Mi idevezetett…

 

Nézem a papírt, szemem ír toll helyett…

Te pontosan tudod, mit írok neked….

 

12 év 10 komment

 

 

Szerethetnélek.
Hogy mégsem teszem:
Csak Te érted!
Szavak helyett
szemem beszél:
Könnycseppbe rejtve,
miért.

Fáj az élet…

Úgy szeretnélek.
Ingedbe bújnék,
kísérnélek.
Simulnék hozzád,
ölelnélek…
Ha tehetném:
Elvesznék benned.
Testemmel védeném
hidegt?l tested,
kabátod lennék!
Sál nyakadban,
csók arcodon.
Ármyékoddá válnék…

De nem tehetem!
Tudja az eszem.

Fáj az élet…

Ez jutott nekem:
Gondolat
lehetsz csak,
szomorú szívemen.

 

Szente Erika Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.