Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 30.

Nyomtatás

30.

Robert megpróbált észrevétlenül beosonni a szállodába. A bejárati ajtón még sikerült beosonnia, ám a tulaj ott állt a recepciós pult mögött. Semmi kedve nem volt ismét beszélgetni vele, azt gondolta, most örülhet magában, hogy jól kiszúrtak vele. Mert legszebb öröm a káröröm.

— Már vissza is ért? Gondolom nem sikerült semmiféle megegyezésre jutnia a mostani vezetőséggel. Ne vegye tolakodásnak, az érdeklődésem, én biztosan nem fogom elpletykálni a városban, amit megoszt velem. Halottam magáról egy és mást, elkezdhettem volna már terjeszteni. Nem tettem. Minek? Nekem abból semmi hasznom nem származik, ha valakiről, jót vagy elmarasztalót terjesztek. Csupán a „miheztartás” végett. Nem árt sosem, ha az ember jól informált. Én az Aigleréket(magyarul sas) rendes embereknek tartottam. De tévedhettem. Most nem maga miatt kérdőjelezem meg őket. Sok mindent hallottam róluk. Még nem mesélt maga egy szót sem, de tudom előre, hogy ismét csak elmarasztaló dolgokat fogok hallani. Mióta a szülei kinevezték őket üzletvezetőnek, nagyon fenn hordták az orrukat. Főleg a gyerekük, aki most ezt a filiálét vezeti. Nem vagyok ékszerész, de szerintem még arra is képtelen lenne, hogy a rezet megkülönböztesse az aranytól. Semmi iskolát nem végzett. A szülők szerették volna, ha egyetemet végez, ám uraság módjára él, és a tanulás nem az erőssége. De ne haragudjon, biztosan untatom ezekkel. Foglaljon helyet az étteremben, azonnal intézkedek, hogy készítsenek magának ennivalót.

Azzal beterelte Robertet az étterembe. Pár perc múlva már egy gőzölgő levessel tért vissza.

— Fogjon hozzá bátran. Biztosan megéhezett, hiszen reggel óta nem evett semmit. Ha befejezte, hozom a következő fogást.

Robert nem kérette magát, nekilátott. Mikor elfogyasztotta már kapta is a következő fogást. Valami szárnyas volt, sütve, sok zöldséggel és krumplival körítve. A végén ismét megjelent a tulaj egy korsó sörrel.

— Ne haragudjon, de most nem kívánok alkoholt. Ha hozna nekem egy üveg Eviani ásványvizet.

A tulaj térült fordult és hozta a rendelést. A sört sem hagyta veszendőbe menni, maga kezdte kortyolgatni, miközben leült Robert mellé.

Robert látva, hogy egyhamar nem szabadul tőle, belekezdett a mesélésbe.

— Tehát maga is úgy gondolta, mint a szüleim, hogy az Aiglerék rendes, megbízható emberek. Én Magyarországon voltam, a dolgaim oda kötöttek. Nem sok időm volt a családomra és a szüleimre. Most már hiába bánom. Késő bánat. Anyám és apám, miután abszolút nem törődtem sem velük, sem a családommal, még életükben kitagadtak a családi vagyonból. A feleségemre és a lányomra hagytak mindent. A feleségem az apám halála után mindenről értesített. Előzőleg is levelezésben voltunk, csak én még arra is lusta voltam, hogy válaszoljak, vagy telefonon felhívjam. Úgy gondoltam bőven elég, ha havonta küldök neki pénzt. A szüleimnek is küldtem, hiába utasították vissza mindig… Tehát ott tartottam, hogy a feleségem megállapodott akkor az Aigler családdal, hogy az anyámat ellátják, valamint, havonta elszámolnak neki, illetve a feleségemnek. Rendben ment minden. A feleségem is meg volt elégedve, egészen addig, amig nem maradtak el a rendszeres elszámolások, és tájékoztatók az üzlettel kapcsolatban. Ám úgy gondolta, személyesen kell intézkednie, és várt. Nem kellett volna, mert közben a politika beleszólt mindenbe. Ahogy maga is mondta, Hitler bekebelezte Ausztriát és várható, hogy nem fogja ezzel beérni, hanem másokat is meg fog támadni. Csupán csak idő kérdése. A német hadiipar egyre korszerűbb fegyvereket gyárt, őrült nagy mennyiségben. Nem pusztán a raktáraknak szánja az új harckocsikat és repülőket. Valamikor be fogja vetni őket. Szóval a feleségem kivárt addig, amig végül is kockázatosnak találta az utazást. Nem tudta volna kire bízni a kislányomat. És ekkor kerültem bele ismét a képbe. Még annó Bécsből is érintkezésben voltam vele, aztán már csak akkor, miután ide érkeztem Svájcba. Ma elnézést kért tőlem, hogy nem intézkedett előbb, ahogy kellett volna. Megígérte, hogy az eredeti végrendeletet elküldi nekem ide postán express ajánlva.

A fogadós most közbekérdezett:

— Akkor maga már csak itt értesült az édesanyja haláláról? És a felesége sem tudott semmiről? Elég nagy könnyelműség volt maguktól, hogy egyiküknek sem jutott előbb eszébe, hogy meg kellene nézni, mi is van az üzlettel és az édesanyjával. Ne értsen félre, ezzel nem azt akarom mondani, hogy megérdemelték, hogy ezek kihasználták a helyzetet. Mert az elmondottak alapján arra következtetek, hogy kisemmizték magukat. Ám inkább hallgatok holnapig. Ha esetleg jogorvoslatra lesz szüksége, szóljon. Vannak nagyon jó és megbízható jogtudor ismerőseim.

— Előre is köszönöm. Legyen szíves a számlát hozni. Szeretnék kicsit pihenni, elfáradtam.

— Vegye úgy, az ennivaló a ház ajándéka. A szállást meg majd elszámoljuk.

Robert felérve a szobájába elterült az ágyon. Késő éjszaka ébredt fel, akkor vetkőzött le, és megfürdött, utána visszatért az ágyba és reggelig alig aludt. Már nyolckor lement reggelizni. Nem várta meg, amig a tulajdonos köszönti, ő ment oda hozzá.

— Jóreggelt! — köszönt illedelmesen.— Csinálna nekem egy igazi, jó erős kávét? Tudja, olyant, amit az olaszok isznak.

— Természetesen.

— Utána szeretnék magával beszélgetni. Egész éjjel gondolkoztam, mi is történhetett, és tudok-e valamit tenni. Végül arra a megállapításra jutottam, hogy még azelőtt, hogy találkoznák Aiglerrel, beszélek egy ügyvéddel, akit ön ajánl nekem.

Robert helyet foglalt ugyanannál az asztalnál, ahol tegnap ült. Kisidő múlva, hozta a megrendelt kávét a tulaj.

— Innentől nem messze van egy ügyvédi iroda. Az lesz kiírva a réztáblán a kapuban, hogy Dr. Klein. Hivatkozzon rám. A címe: Rue Cornavin 25. Ő majd tanácsot ad önnek, mit tud tenni.

Miután befejezte a reggelit, visszament a szobájába, hogy magához vegyen még pénzt, és elindult, hogy felkeresse Dr. Klein irodáját. Alig kellett mennie pár háztömbött. Meglepetésére, az előszoba tele volt várakozó emberekkel. Egy részükről távolról lerít, hogy menekültek, akik valamilyen tartózkodási engedélyt szeretnének kapni. Mert csak aztán tudnak bármilyen tevékenységbe kezdeni, munkát vállalni, ha megkapják hosszabb időre a tartózkodási engedélyt. Mert a menekült státusz elnyerése is hosszadalmas és komplikált folyamat. Svájc pedig nem egy olcsó ország, és lakni, enni kell mindenkinek. Márpedig ez pénz kérdése. Robert odament a titkárnőhöz, hogy bemutatkozzon, és időpontot egyeztessen.

— Sajnálom uram, de mára nem adhatok önnek időpontot. Az ügyvéd úr egész napja már be van táblázva. Holnap késő délutánra tudok önnek találkozót biztosítani.

— Kedves kisasszony! Hajlandó vagyok itt tölteni az egész napomat, de nekem azonnal beszélnem kell a doktor úrral. Nem tűr halasztást az ügy.

— Annyira nagy bajban van? Rendőrséggel van gondja, ki akarják utasítani az országból?

— Szó sincs ilyenről. Más jellegű ügy. De higgye el, van olyan súlyos, mintha ki akarnának utasítani innen, csak azért mert nem vagyok vagyonos, és olyan a származásom és vallásom, hogy itt nagyobb biztonságban vagyok, mint teszem azt Németországban vagy Ausztriában. A szomszédjuk, a Hotel Alpen tulajdonosa ajánlotta önöket. Sürgős tanácsadásra van szükségem.

— Egy pillanat — vált engedékenyebbé a hölgy. — Azt hiszem, délután kettő felé, tud magára szánni egy fél órát a doktor úr. Szabadna egy nevet kérnem?

— Feinsilber Robert.

A titkárnő tekintete elkerekedett.

— Ön véletlenül nem rokona, a néhai Feinsilber és Feingold ékszerészeknek?

— A gyerekük vagyok.

— Fogadja részvétem. Én és a szüleim szinte állandó vendégei, vásárlói voltunk az üzletnek. Az apám kereskedő volt, és az ön szülei üzletéből vette a csiszolt gyémántot. Jól ismertem őket. Jöjjön vissza az ebédszünet kezdetére, egy óra körül. Addig beszélek a doktor úrral.

Robert megköszönte, hogy kapott lehetőséget találkozni a jogásszal. Hogy elüsse a rengeteg időt, elindult a Genfi tó partján lévő parkba. A tó arról volt híres, hogy magában a tóban volt egy természetes szökőkút, ami időnkint kilövellte a vizet. Pontosan soha sem lehetet meghatározni, hogy mikor tör ki, és ezért mindig sokan vártak a parkban, akik kíváncsiak voltak erre a természetes attrakcióra. Váltott egy jegyet az egyik padra két órás időtartamra. Még egy újságot is vásárolt, hogy az aktuális híreket átlapozza. Amikor delet harangoztak, felállt és elindult vissza az irodába. Ezúttal sem volt szerencséje, mert nem láthatta a természetes szökőkutat, ahogy vizet lövell a magasba. Az irodában csak a kedves, szolgálatkész titkárnő várta.

— Egy kis türelmet, azonnal szólok az ügyvéd úrnak, hogy megérkezett. Ilyenkor ebédidőben pihenni szokott. Csak este megy el valamelyik étterembe vacsorázni. Éveket élt Angliában, lehet, hogy azért maradt meg ez a szokása.

A titkárnő bement a dolgozószobába, majd kiszólt Robertnek, hogy fáradjon beljebb. Az íróasztal mögött egy hatvanas éveiben járó joviális úriember ült.

— Foglaljon helyet — fogadta a belépő Robertet. — Mit parancsol? Valami üdítőt?

— Köszönöm, most semmit.

— Akkor térjünk a tárgyra.

Robert előadta az eddigi ismereteit. A jogtudor hosszan elgondolkozott, majd elkezdett beszélni.

— Tisztelt uram! Sajnos rossz hírt kell közölnöm magával. Az elmondottak alapján az történhetett, hogy még halála előtt rávehették az édesanyját, mint örökhagyót, változtassa meg az eredeti végrendeletet. Természetesen a jog értelmében, erre bármikor volt lehetősége, ha úgy gondolta, változtatni kíván az eredeti szövegen. Nem okvetlen fontos indokolni a közjegyzőnél, hogy miért változtat az előző végakaratán. Ezer egy oka lehet rá. Maga, mint jogos egyenesági örökös nem tud ez ellen semmit sem tenni. Mint ahogy azt sem tudja már bizonyítani, hogy rávették, azaz kikényszerítették az édesanyjából, hogy őket jelölje örököseinek. Erre vonatkozólag nincsen semmiféle bizonyítéka, amit a hatóságok elfogadnának. Nem tud semmit sem tenni. Megpróbálhat egyezkedni velük, de előre megmondom, esélytelen. Az ilyen emberek nem hajlandók utólag osztozkodni. Sajnálom önt, hogy nem tudok segíteni.

— Volna még egy másik kérdésem. Török állampolgár vagyok, és ilyen útiokmánnyal rendelkezem. Menyi ideig tartózkodhatok Svájcban?

— Kilenc hónapot. Van lehetősége hosszabbítani, újabb kilenc hónapra. Ám ez nem jogosítja fel üzleti tevékenységre, illetve nem tudják alkalmazásba venni, ha munkát szeretne vállalni.

— A szüleim után kérelmezhetem az állampolgárságot.

— Kérni kérheti, de nem vagyok benne biztos, hogy kedvező elbírálást kap. Megpróbálni is lehet. Ám, ha hosszabb időt szándékozik itt tölteni, keressen fel újra, és intézkedni fogok.