Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 2.

2.

 

Telt múlt az idő. A két ügyes kezű fiatal ékszerészmesterré fejlődött Goldstein mester kezei alatt. A kisfiú a Robert nevet kapta. Szépen cseperedett és mindent megkapott, amire csak szüksége volt, sőt még azon felül is. Goldstein úgy kezelte, mintha saját unokája lenne. Tanította írni, olvasni még mielőtt az iskolába került. Amikor a fiatal szülők úgy gondolták, hogy itt az ideje önállóvá válni, Goldstein segített nekik egy üzlethelyiséget szerezni. Még támogatást is kaptak tőle a kezdéshez, hiába ellenkeztek, hogy már így is éppen elég segítséget kaptak tőle.

— De ugye nem költöztök el egy másik lakásba? Most már van kút is, nem kell kívülről behordani a vizet. Hamarosan még saját kád is lesz, amiben fürödhetünk. Mire megyek én itt egyedül nélkületek?

— Robert majd benéz hozzád naponta, és te fogsz segíteni neki a feladatok megoldásában, ha nehézségei támadnának.

—Jaj az úgy nekem nem jó. Már úgy megszoktam, hogy itt vagytok velem, esténként jókat beszélgetünk.

A rábeszélés nem volt eredménytelen. Végül is úgy döntöttek, maradnak, de azzal a kikötéssel, hogy hozzáadnak havonta a felmerülő költségekhez. Robert elkezdte az iskolát. Nagyon jól ment neki minden tárgy, de igazából a nyelvek és a matematika érdekelte. A többi tantárgyból is jók voltak az eredményei, de épphogy tanulta azokat. Már tíz évesen perfekt elsajátította az angolt és a franciát. Nagy tehetsége volt a nyelvekhez. Amikor elérkezett abba a korba, hogy dönteni kell, tovább tanul —e valamilyen szakmát, vagy a tudományok terén akarja bővíteni ismereteit, váratlan kéréssel fordult a szülőkhöz.

— Utazni szeretnék a világban, megismerni más országokat, embereket.

— És hova szeretnél utazni? Van már valamilyen konkrét terved? — kérdezték a szülei Goldsteinel együtt.

— Elgondolásom már van, de még ki kellene dolgoznom egy pontos útitervet.

— Ha készen leszel vele, akkor mutasd meg nekünk is, és megbeszéljük.

A szülők az évek során kitanulták a drágakőcsiszolást, és szép megtakarítást gyűjtöttek össze. Nem látták akadályát annak, hogy fiúk útra keljen, megismerni a nagyvilágot.

Pár hét elteltével Robert bejelentette az útitervet. Elképzelése szerint első állomása Egyiptom lesz. Itt majd hajóra szál, ami Európába viszi.

— És mégis mennyi időt kívánsz külhonban eltölteni?

— Még nem tudom, de biztosan lesz egy év.

— Egy év? — hitetlenkedtek a szülők. — Nem lesz az kicsit sok? Nem az anyagiak miatt, de nincs semmi szakmád. Legalább az aranyművesség alapjait jó volna, ha kitanulnád. Akkor mindig lesz valami háttered, hogy pénzt csinálj magadnak, ha elfogy. Amíg élünk, természetesen támogatunk, de a saját lábadra kell állnod egyszer. Előbb-utóbb majd családot is akarsz alapítani, és kell hozzá valamilyen szakma, mesterség, amiből a megélhetést fogod biztosítani.

— Ne sértődjetek meg, az aranyművesség nem érdekel. Egyhelyben görnyedni, és egész nap csak üzletelni, az nem nekem van kitalálva. Majd a nyelvtudásomat kamatoztatom. Attól nem kell félnetek, hogy sokáig a ti támogatásotokból akarok élni. Ki fogom találni a módját, hogyan szerezzek pénzt magamnak.

Pár nap alatt összeszedte a holmit, amit magával akart vinni az utazásra. Két nagy utazótáska telt meg a legszükségesebb holmikkal. Még mielőtt útra kelt volna, elment megérdeklődni, hogy a papírjai rendben vannak e. A születése óta nem rendelkezett hivatalos papírokkal. Csupán a szülei után volt mindenütt bejegyezve. Kapott most a saját nevére kiállított úti okmányt, amely érvényes volt a Török Birodalom valamennyi országába, és az egész világba, ha a szükséges beutazási engedélyeket is elintézi hozzá.

— Aztán ne felejts el írni minden állomáshelyről! — figyelmeztették a szülei.

— Ha anyagiak terén, gondjaid támadnának, akkor szívesen állok rendelkezésedre bármikor — szólt közbe Goldstein úr is. — Ne szégyelld magadat, elvégre félig-meddig az unokám vagy. Bármiben bármikor a segítségedre leszek, ha tudok. Csak írd meg, miről van szó, és melyik városba küldjem a segítséget.

 

Első állomása Port Szuez volt. Megcsodálta a már majdnem kész Szuezi csatornát, ami közvetlen kapcsolatot fog biztosítani a Földközi tengerről a Vörös tengerhez, és onnét ki az Indiai óceánra. Gondolta, megváltoztatja az eredeti tervét, és lehajózik az Indiai óceánra az elsők közt, akik kipróbálhatják majd a csatorna nyújtotta lehetőséget. De hamar lemondott róla. Egyrészt az anyagiak miatt, másrészről teljesen át kellene írnia az előzetes terveit.

Inkább elutazott Alexandriába, hogy innen folytassa útját az európai kontinens felé. Ám előzőleg megtekintett minden látnivalót. A híres könyvtárat és a világítótorony romjait. A piramisokat és a híres Királyok völgyét későbbre halasztotta. Inkább Európa érdekelte, hiszen a Közel-keleten nőt fel, noha Jaffóról nem igen jutottak el sehova sem. Kivétel pár jeruzsálemi látogatás az Óvárosban.

Alexandriában nagy volt a hajóforgalom. Mivel már nagyobbrészt gőzmeghajtású hajókat közlekedtettek, gyorsabb lett az utazás, mint az ódivatú vitorlásokkal.

Robert a Loloyd cég egyik hajójára, a Britániára szerzett jegyet. Még újnak volt mondható, alig öt éve bocsátották vízre. Miután bejelentkezett, és elintézte a formaságokat, egy matróz a kabinjába kísérte a két kofferját cipelve.

— Parancsoljon, uram! Ez az ön kabinja. Helyezze magát kényelembe. Ha szüksége van valamire, csengessen, és akkor valaki jön a személyzet tagjai közül, hogy segítsenek. Előre láthatólag egy óra körül fogunk kifutni. Első állomásunk, ahol megállunk Ciprus szigete. Ha esetleg éhes, az étteremben igyekszünk kielégíteni az igényeit. Vacsora este hétórától.

— Köszönöm az információt. Ez pedig az öné — nyújtott át egy bankót a matróznak.

Lassan elkezdett kipakolni a kofferjából, de egyelőre csak a piperecikkeket. Mikor ezzel végzett, leheveredett a kényelmes ágyra. Csak kipróbálni akarta, de elnyomta az állom. Arra ébredt, hogy kissé ringatózik vele az ágy. Kint jártak már a nyílt tengeren és a lenyugvó Nap csodálatos vörös színűre festette a látóhatárt. Rápillantott a zsebórájára.

— Jól elaludtam! — korholta önmagát. — Lassan fél nyolc lesz. Ideje lemenni az étterembe — gondolta.  Gyorsan letusolt a zuhanyozó helyiségben, aztán komótosan felöltözködött. Megindult a fedélzet felé, ahol az éttermet sejtette. Nem kellett hosszasan keresgélni, mert egyszerűen csak a többi utast követte. Az étterem már telve volt. Udvarias pincér sietett eléje.

— Szabadna elkérnem a beszálló kártyáját uram?

— Azt hiszem azzal kis gond lesz most. Szerintem a kabinban hagytam.

— Ne fáradjon, mondja csak meg a nevét és kabinja számát.

— A 335-ös kabin az enyém. 

A pincér egy listát vett elő és elkezdte tanulmányozni.

— Itt is van: Robert…

— Igen, az volnék — biccentett a pincérnek.

— Szíveskedjék követni.

Elindultak az asztalok közt, majd egy hatszemélyes asztalhoz vezette Robertet. Az asztalnál már három hölgy foglalt helyet. Éppen a levesüket kanalazták.

— Foglaljon helyet, uram — tolta alá a kényelmes széket a pincér. — Ez lesz az ön helye egészen az utazás végéig. Hozom azonnal az étlapot is, hogy tudjon választani.

Robert a hölgyekhez fordult és bemutatkozott. Anya és lánya volt, a harmadik egy egyedülálló hölgy. Olyan harmincöt évesnek saccolta Robert. Pillanatok alatt kellemes társalgás alakult ki közöttük. Aztán megjelent egy idősebb házaspár is, akiknek szintén ide szólt a jegyük. Miután túl voltak a kölcsönös bemutatkozáson, belemerültek az étlap tanulmányozásába. Pár perc után két pincér is jött, hogy felvegye a rendeléseket.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.27. @ 15:51 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.