H.Pulai Éva : Volt egy pályázat „Fitó Ica művei” címmel…

„Fitó Ica művei” Ezzel a címmel hirdette meg a fővárosi Kolozsvár Utcai Általános Iskola szépirodalmi pályázatát.

 

 

 

 

 

 

Sokszor azt mondjuk, ma már nem olvas senki verset, kortárs irodalmat. (Legutóbb egy ellenőrző fotóján olvastam, a tanár figyelmeztette a nebulót, mert az „úgynevezett kortárs irodalmat” olvasott. Na jó, gondolom nem a megfelelő órán és alkalomkor…)

De vannak olyan tanárok is szerencsére, akik pályázatot írnak ki a tanulóknak ma élő író-költőről. Azt hiszem, azok a gyerekek nem csak a „klasszikusokat” fogják ezentúl lapozgatni. Tudják, ma is vetnek a papírra (monitorra) szépes szép verseket, prózákat.

Jó visszaemlékezni, amikor én is büszke voltam, hogy az iskolánk halljában Buda Ferenccel beszélgettem, miközben ő valamelyik gyermekére várt, aki szintén ott tanult.

Gratulálok Fitó Icunak, hogy egy pályázat témája lett ő, és az alkotásai.

Gratulálok a fővárosi Kolozsvár Utcai Általános Iskola diákjainak, akik részt vettek a pályázaton. És nem utolsó sorban a tanároknak, akik mernek picit eltérni a az előírt tananyagtól, és kedvet szítanak a gyerekekben a mai alkotások olvasásához. (Öröm volt látni, hogy sok-sok első, második, és harmadik díjat is odaítéltek!)

 

 

Nos, valahogy így történt…

A pályázat kiírása, az eredményhirdetés és a nyertes pályázat bemutatása:

 

 

 

„Fitó Ica művei”

 

Ezzel a címmel hirdette meg a fővárosi Kolozsvár Utcai Általános Iskola azt a szépirodalmi pályázatát a tanulói körében, amelynek témáit a keceli író egy-egy műve adja.

Tóth Lászlóné Filus Ilonát, azaz Fitó Icát számunkra nem kell bemutatni, de viszont most már nevével és írói munkáival a budapesti gyerekek is megismerkedhetnek, hiszen az ő műveiről írtak ki pályázatot 2-8. osztályos diákok számára.

„Karácsony előtt kaptam egy telefont a Kolozsvár Utcai Általános Iskolából, egy könyvtáros pedagógustól, hogy kér egy kötetet tőlem, mert találkozott a verseimmel, az írásaimmal, amelyek nagyon tetszettek neki. Így kezdődött az ismeretség, majd tavasz tájékán kaptam tőle egy email-t, hogy a művek alapján összeállított egy nyári pályázatot a diákok számára 3 korosztályban. Nagyon meglepett a dolog és jól esett, hiszen nem gondoltam, hogy egy iskola is felhasználja az írásaimat.„ – tudtuk meg Icától. A pályázat eredményhirdetése őszre várható.

(KecelMédia)

 

 

 

 

Pályázati felhívás

 

 

 

Iskolánk könyvtára és humán munkaközössége pályázatot hirdet:

Fitó Ica művei címmel

 

Pályázati feltételek:

A beadott munkádon szerepeljen:

              o Neved:

              o Osztályod:

 

A pályázat leadási határideje: 2017. szeptember 8.

A leadás helye: az iskolai könyvtár

 

Aki a pályázati feltételeket és a határidőt nem tartja be, annak a munkáját nem értékeljük.

 

Értékelés korcsoportonként (3-4. oszt., 5-6. oszt., 7-8. oszt.,)

Eredményhirdetés: várhatóan szeptember végén

 

 

Tóth Lászlóné Filus Ilona az Alföldön, a Kiskunságon egy gyönyörű kisvárosban, Kecelen él. Aktív korában pedagógus volt. Már évek óta nyugdíjas. Verseket, prózákat ír Fitó Ica néven.

 

Alkotói hitvallása:

„Az évszázadokon át homokon élt őseim nehéz sorsa, a szívósságuk, ami a megélhetéshez kellett, a „cserzett bőrű” parasztember öröme-bánata, mind-mind megörökítendő tiszteletet érdemel. Versben vagy prózában, de mindenképpen nagy alázattal.”

 

Versei, prózái internetes oldalakon – elsősorban a Héttorony irodalmi portálon jelennek meg. Pályázatok útján kerültek be írásai a Tollinga antológiákba, a Héttorony antológiákba.

 

Kiskőrös és környéki versírók műveiből 2011-ben adtak ki az Ember a versben címmel egy kötetet, melyben több verse, prózája is szerepel. 1998-ban három írótársával közösen megjelent egy verseskötete, Asszonylélek címmel.

 

Aztán kiadásra került az Ilonca című kisregénye. 2013-ban megjelent a Csendhangok című kötete. Erről bővebben olvashatunk a Montázs Magazinban.

 

 

Feladatok

2-3. osztály

 

Fitó Ica: Ősz van

 

Zizzen a nádas,

reccsen az ág,

békahad zengi

őszi dalát.

Pókfonalakkal

telve a táj,

hűvös a hajnal

dér a határ.

Sárguló fűszál

rozsda levél,

szárnyal a szélben

s porba leér.

Álmos az erdő

lassul a vad,

száraz avarban

nyúl se szalad..

Károg a varjú

rög tetején,

táncol a tájon

északi szél.

2007. szept.

 

1. Ki írta a verset? Húzd alá!

 

Nemes Nagy Ágnes

Zelk Zoltán

Kiss Anna

Fitó Ica

 

2. Mely sorok mutatják legjobban, hogy ősz van a versben? Másold le az ide illő sorokat!

 

3. Melyik szó nem szerepel a versben? Húzd alá!

 

zizzen, táj, hajnal, fűszál, bokor, vad, erdő

 

4. Mit jelent az avar szó?

 

5.Készíts a vershez kapcsolódó őszi képet!

 

 

Feladatok

4-5-6. osztály

 

Fitó Ica: A tavasz színei

 

Első színed fehér

éledő természet.

Jeges avar alól

kis hóvirág éled.

Második a sárga.

Mintha néznél napba,

sombokor, kankalin,

virít domboldalban.

Kék szín a harmadik.

Erdők hajlatában

szerény kis ibolya

úszik illatában.

Csak ezután borul

zöldbe a természet,

fák lombjai között

készülnek a fészkek.

 

1. Melyik évszakról szól a vers?

 

2. Milyen virágokról olvastál a versben? Írd le!

 

3. Milyen színekről olvastál a versben? Írd le!

 

4. Írj rövid fogalmazást Várom a tavaszt, vagy Nem várom a tavaszt címmel! Ha a Várom a tavaszt címet választod, írj arról, hogy miért szereted a tavaszt, ha a Nem várom a tavaszt címmel fogalmazol, akkor indokold meg, miért nem szereted ezt az évszakot!

 

5. ÍRD LE A KÖNYV ADATAIT! (Szerzők, cím, kiadás helye kiadás éve)

 

 

Asszonylélek / [Fitó Ica, Matos Maja, Radva Juli, Ruder Jana versei]

[Kecel] : [Magánkiad.], [2008].

132 p. : ill. ; 21 cm

 

 

Feladatok

7-8. osztály

 

 

Fitó Ica: Élni akar

 

Már a tél végén elhatároztam, hogy az idén a terasz előtti keskeny kis virágágyásba tavaszt sürgető és hirdető fácskát állítok fel. Ehhez szükségem lesz egy vastagabb ágra, amit a még alvó kiskert közepében, jó mélyen leásunk a földbe. Stabilan kell majd állnia viharban akkor is, ha díszeibe belekapaszkodik a tomboló szél.

 Elmagyaráztam férjemnek, milyet keressen, ha erdő szélén vezet az útja. Ott most úgyis gallyaznak, sok, frissen levágott ág hever a földön, bőven válogathat. Legyen egyenes, elég hosszú szára, és sokfelé ágazónak kell lennie, hogy fel tudjam aggatni a télen elkészített kerámiavirágokat. Mert azok már türelmetlenül várakoznak egymásba csúsztatva a polcon, hogy végre megmutassák magukat teljes szépségükben.

Vagyis hát… egy kis idő elteltével én voltam már türelmetlen, lestem, mikor kerül elő a kocsiból a várva várt kellék a virágfámhoz.

Végre megtalálta Zemberem a megfelelő, egyelőre csupaszon meredező ágacskát, ami örülhet, mert tűzifasors helyett a kiskert egyik díszének szánom. Szaladtam is az ásóért, s kis tanakodás után megegyeztünk, hol kell jó mély gödröt ásni, hogy abba beleállítva, beleszorítva esélye se legyen megdőlni, minden körülmények között álljon, mint a cövek!

Méretre vágtuk az oldalra kinyúló gallyacskákat, ezekre kerülnek a virágok.

Izibe fel is raktam, sajnos lecsúszott mind tövig, csalódással tapasztaltam, nem lett olyan szép, mint szerettem volna. Kevés a virág, az is mind a csupaszon meredező gallyacskák tövében kuporog.

Nem mutattak olyan jól, mint szerettem volna. Legszívesebben kihúzattam volna Zemberemmel az ágat, ez így, ugyan nem fogja csalogatni a tavaszt!  De mégis, hátha…  Eszembe jutott, jó lesz ez húsvétra, akkor tojásfa minőségében talán szebbet mutat. Majd ráérünk utána is kirántani a földből, nyáron ne álljon ott száraz kóróként a pompázó virágok között.

Kisunokáimmal kiaggattuk a díszesre festett tojásokat, így a kerámiavirágokkal együtt kicsit jobban öltözött volt.

Egyelőre hát marad, nem visszük hátra a tűzifák közé. Még le is fényképeztem, szeretem képekben is gyűjteni az emléknek valókat.

Közben kitavaszodott, és jócskán megsokasodtak teendőink. A tojásfáról, bár igazán szem előtt van, mégis megfeledkeztünk. Még május elején is a húsvétot hirdette. Közben körülötte beültettem virágokkal az ágyást. Került bele jácint, dália, margaréta, májusi szegfű, őszirózsa, és még két babarózsa fácskát is kaptunk, amit ideültettünk.

Felénk a csapadékos időjárásból kevés jut, ezért, hogy mind megfogja, és fejlődjenek, naponta locsolni kell.

De megérkezett a májusi eső is, és alaposan átáztatta szomjas kertjeinket. Ide a kis ágyásba több is jut, mint máshová, mert a mellette húzódó betonfelületről erre tud menekülni a felgyülemlett víz.

Úgy május elején egész éjszaka csendesen, de kitartóan esett az égi áldás, és reggelre olyan friss, verőfényes napsütésre ébredtünk, hogy kávéscsészével a kezemben egyenesen a teraszra mentem, beszippantani a semmihez nem hasonlítható üde levegőt. Szemem becsuktam, így fogadtam a rám simogató korai napsugarat, s magamban hálát adtam Istennek ezért a gyönyörű reggelért. Még mindenen megültek az esőcseppek, a napsugár egy-egy gyöngyszemmé varázsolta őket. Kiskertem haragos zöldben pompázott már.

Akkor! Akkor a csupasz tojásfára néztem, és nem hittem a szememnek! Ez meg hogy lehet? Ez az eddig élettelennek tűnő ágacska rügyekkel van tele! Szólok Zemberemnek, nézze csak meg, milyen csoda történt! Megeredt az ágacska! Valóban látja ő is, de azt mondja, mégse örüljek, mert előfordul, hogy saját nedvétől kihajt, ám az le fog száradni, hiszen nem gyökeres fácskát hozott ő, csak egy ágat. Kizárt, hogy megfogja!

Az azóta eltelt három hét alatt a rügyecskék szép hajtásokká növekedtek.

Naponta nagyobbak, bizonyítva, hogy ő élni akar! Ha kivágták is, ha levágták is az anyafáról, úgy döntött, nem adja át magát az enyészetnek.

Nagyon vigyázok rá. Már óvatosan leszedtem a tojásokat, a kerámiavirágok is lekerültek üggyel-bajjal, mert egyetlen hajtást sem szerettem volna letörni közben.

Nem tudjuk, milyen fácska. Nem nyár, nem fűz, nem akác. De mindegy is!

Az, hogy megküzdött az életéért, kötelez bennünket. Ő megmarad itt, s mi hálásak leszünk az árnyékért, amivel megajándékoz bennünket forró nyári napokon.

2014. június 1.

 

1. Miről szól az elbeszélés? Írd le röviden 3-4 mondatban!

 

2. Ki meséli el a történetet?

 

3. Hol játszódik a történet? Melyik évszakban?

 

4. Milyen virágokat ültetett az író a virágágyásba? Sorold fel!

 

5. Milyen csoda történt a tojásfával? Miért volt hihetetlen a csoda?

 

6. Adj más címet az elbeszélésnek!

 

7. Válassz ki az alábbi témák közül egyet, s írj egy fogalmazást! (10-12 mondat).

 

a) Jaj, de szép a húsvéti hímes tojás (leírás)

b) Húsvéti ünnep a családunkban (elbeszélés)

 

 

***

 

 

 

Kedves Gyerekek!

 

Iskolánk könyvtára és humán munkaközössége pályázatot hirdetett Fitó Ica művei címmel.

A pályamunkák értékelése korcsoportonként (3-4. oszt., 5-6. oszt.,  7-8. oszt.,) történt.

Nagyon sok és értékes pályamű érkezett. Voltak olyan gyerekek, akiket inkább a versekben szereplő évszakok színei fogtak meg, mások pedig azt jelenítették meg a rajzokon, hogy milyen állatokról, eseményekről olvastak. A fogalmazások között is voltak különlegesen egyedi munkák, gondosan elkészített művek. Nehéz volt a sok szép munka közül kiemelni a legszebbeket, így több gyermek munkája ért el ugyanolyan helyezést.

 

Szolyka Adrienn most is különleges pályamunkát készített. Ő különdíjat kapott.

 

 

 

 

Eredmények korcsoportok szerint:

Alsó tagozat:

I.              helyezett: Peer Noel 3.a

           Homoki Gábor 3.a

           Bárdos Zsolt 3.a

           Csizi-Német Dorka 3.a

           Farkas Emma 3.a

           Pilinger Boróka 3.z

           Kis Csanád 3.z

           Kovács Anna 3.z

           Tóta Rebeka 3.z

           Kovács Borka 3.z

           Szilágyi Emese 3.z

           Zupkó Kata 3.z

           Kopasz Viktória 3.z

           Papp Dóra 4.z

 

 

II.             helyezett: Kaszás György 3.a

           Forró Bende 3.a

           Galgovszki Boglárka 3.a

           Simó Martin 3.a

           Hulmann Lara 3.a

           Nagy Boglárka 3.a

           Kiss Alina 3.z

           Halupka Dániel 3.z

           Szabó Zille 3.z

           Molnár Dóra 3.z

           Baranyai Alexa 3.z

           Tóth Botond 3.z

           Lajtos Janka 4.z

           Sinkovicz Áron 4.z

           Fazekas Tamara 4.z

           Magos Gyöngyvirág 4.z

           Szűcs Péter 4.a

           Balogh Richárd 4.a

           Molnár Natasa 4.a

Szabó Nikolett 4.

            Uhrin Péter 4.a

            Miklós Bíborka 4.a

 

Felső tagozat: 5-6. osztály:

 

II.             helyezett: Sinkovicz Lili 6.z

 

 

Felső tagozat: 7-8. osztály:

 

I.              helyezett: Zeigler Patrik 7.z

          Csalló Aisa 7.z

          Storozinszki Otília 7.z

 

II.             helyezett:  Kecse Gábor 7.z

          Gyura Bálint 7.z

 

 

III.            helyezett: Kontra Bernadett 7.z

          Radeszky-Geisz Laura 7.z

          Sipaki Vivien 7.z

                       

 

                                               Gratulálunk!

 

 

 

 

 

 

 

 Szolyka Adrienn pályázata:

 

 

 

                   

 

(A nyertes pályázat megtekinthető/olvasható nagyobb méretben is, az ‘egér’ jobb gombját lenyomva: Kép megjelenítésére kattintva.)

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:15 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva