Ötös kórterem, ötös ágy… kemény, koppanó szavak. Fásult nővéri tekintet, börtönként záródó falak. Gumihuzat a matracon, lepedőmön négy csomó; párnámban régi sóhajok, cihája fehér, mint a hó. Éjjeliszekrény jobbomon, otthon-emlékek rejteke; bögrém szélén még ott a csók… benne teámnak fele. Ötös kórterem, ötös ágy… félelmet gyöngyöz homlokom; fohászom már az égig ér, repülök angyalszárnyakon.
Puhán ölel a néma csend, fényes érintés szívemen; oxigén gyöngyért esdekel sajgó halántéklebeny. Idő és tér megszűnik, lelkem felhők közt lebeg; agykérgem már gondtalan, hívnak – szó nélkül megyek. A szeretet fénye átölel, ringat lágy égizene, majd visszaútra mutat, a Jóisten keze. Ötös kórterem, ötös ágy… testemben kínzó fájdalom, szabad lelkem bezárva már; új élet súlya vállamon.
Vaskó Ági vagyok. Ötvenháromban születtem.
Gyermekfejjel ontottam a verseket, melyre Padisák Mihály szintén versben válaszolt a Miska bácsi levelesládája című rádióműsorban.
Felnőtt fejjel a versírás már nem mindennapos nálam, de annál nagyobb öröm, ha megtörténik.
Örömeimet kezdetben a Poeton, majd az ARSok a 7torony, az Élő Magyar Líra Csarnoka és A Hetedik
irodalmi portálon osztottam meg.
Szívhajtásaim antológiákban és három saját verseskötetben szöktek szárba. Könyveim címei: Hajnalfényű gondolat, Illanó idő, Csendből fakadt.