Vandra Attila : Jártunk a világ végén

Új-Zéland, maori nevén Aotearoa, vagyis a Nagy Fehér Felhő Országa, a tőlünk a legtávolabb fekvő ország. (Távolabbi pont van, de az óceán közepén.) Négy évvel ezelőtt jártam ott először, az idén másodszor.

Jártam a világ végén

Aotearoa-Új-Zéland turista szemmel

 

Új-Zéland, maori nevén Aotearoa, vagyis a Nagy Fehér Felhő Országa, tőlünk a legtávolabb fekvő ország. (Távolabbi pont van, de az az óceán közepén található.) Négy évvel ezelőtt jártunk ott először, az idén másodszor. Az akkor írt cikksorozatom, mely négy országban is megjelent, az ottani, kelet-európai szemmel hihetetlen, fordított világról szólt. A turista számára ott nemcsak a déli féltekére jellemző fordítottság (például a Nap északon delel) és a bal oldali közlekedés furcsa, szokatlan a növény és állatvilág, hanem hihetetlenül mások az emberi viszonyok is. Ezúttal inkább arról mesélek, hogy mit láthat ott az odatévedő turista.

 

Egy kis történelem

 

A szigetcsoport két nagy (Északi- és Déli-) és a hozzájuk tartozó kisebb szigetekből (Stewart, Chatham, stb) áll. Zeelandia, a nagyjából fél Ausztrália méretű kiskontinens nyolcvan-kilencven millió évvel ezelőtt vált le a Gondswana őskontinensről, azóta nagy része tenger alá került. Körülbelül 1280-ig ember nem tette ide a lábát. A maori néphagyomány szerint többnapos utazás után az első ide érkezők először egy nagy fehér felhőt pillantottak meg a szigetek felett. Így találták meg új országukat, amelyet ezért a Nagy Fehér Felhő Országának neveztek el. (Aotearoa). A szigetek, amelyeket Abel Tasman fedezett fel 1642-ben, mai nevüket Zeeland holland tartományról kapták. A maorik oly „meleg” fogadtatásban részesítették őket (a legénység négy tagját megölték és megették), hogy 1769-ig, James Cook polinéziai útjáig ide fehér ember nem tette lábát. Az 1840. február 6-án aláírt Waitangi Szerződéssel jött létre Új-Zéland, először angol gyarmatként. 1907-ben dominiummá vált, végül 1947-től független állam lett a Commonwealth keretében, továbbra is elismervén az angol királynőt. 1975-ben megalakult a Waitangi Törvényszék, melynek szerepe a be nem tartott Waitangi szerződés és az idők során 15%-os kisebbséggé zsugorodott maorik történelmi sérelmeinek felülvizsgálata. Ma az ország hivatalos neve Aotearoa-Új-Zéland. Két hivatalos nyelve van (angol és maori), két egyenjogú himnusza: A God Save the Queen, és a Te Ihowa Atua – God Defend New Zealand. Az utóbbi sportrendezvényeken először maori nyelven hangzik el, csak utána angolul.

 

Aotearoa-Új-Zéland fővárosa, Wellington, kikötőként kezdte pályafutását Port Nicholson, becenevén Port Nick néven. Ez a kikötő nőtte ki magát a mai fővárossá. A 393000 lakosú Wellington városi zóna a 200000 lakosú Wellington City mellett még három hozzánőtt kisvárost, (Porirua, Lower Hutt és Upper Hutt) is magában foglalja. Már tárgyalnak a tényleges egyesítésről, amely után megszűnik a három mellékvároska önkormányzata.

 

A főváros mai nevét 1840-ben kapta, Arthur Wellesley, Wellington első hercegének, Waterloo győztesének tiszteletére, Új-Zéland gyarmatosításának támogatásában szerzett érdemei elismeréseként. (Wellington egy Sommerset tartományi kisváros.). A városnak három maori neve is van: Poneke (Port Nick maori transzkripciója), Te Whanga-nui-a-Tara melynek jelentése Tara nagy kikötője (Great Harbour of Tara), a harmadik név a maori mitológiában gyökerezik: Te Upoko-o-te-Ika-a-Māui, vagyik Māui halának a feje. A maori mitológia szerint Māui félisten halászta ki a tengerből Aotearoát. Az Északi-sziget kis fantáziával hal alakú, melynek „szájában” található Wellington, a Déli-sziget pedig Maui wakája (csónakja). A város csúfneve Windy Welly (Szeles Welly), mert a hajósok körében rosszhírű Cook-szorosban, az északi sziget déli csücskében található város éghajlata erősen szeles, a szélsebesség időnként a 160km/h-t is eléri.

 

Az ország Parlamentje először ideiglenesen Aucklandben, az ország legnagyobb városában ülésezett 1862-ben. 1863 novemberében Alfred Donett miniszterelnök javasolta, hogy a fővárost egy Cook-szoros közelében található városba helyezzék át, hogy megelőzzék az akkoriban még népesebb Déli-sziget leválását… Így esett a választás Wellingtonra, amelynek akkoriban 4900 lakosa volt. A Parlament először 1865. július 26-án ülésezett itt.

 

Wellington érdekessége, hogy az 1855-ös 8,2 fokos wairarapai földrengés megváltoztatta a város geológiai arculatát, két-három méterrel megemelve a talaj szintjét. Az egykori Lambton Quay (rakpart) ma a város főútja, kétszáz méterre van a tengerparttól, és felhőkarcolók veszik körül.

 

Bár Wellington Citynek kevesebb lakosa van, mint Brassónak (Wellingtonnak, a mellékvárosokkal együtt több), a távolságok igen nagyok. Grenada Village negyed, ahol laktunk, tizenöt kilométerre található a központtól. Két legtávolabbi pontja egymástól ötven kilométerre esik. A város hegyes vidéken, egy keskeny sávban terül el a Wellingtoni öböl szélén. A külvárosi részeken a lakott területeket kopár dombok és regenerálódó esőerdő (őserdő) szakítja meg.

 

Az országban nincsenek európai értelemben vett autópályák, csak Wellingtonban és Aucklandben van hatsávos „motorway”, amelyen 100km/h a sebességkorlát. Ami számunkra meglepő, hogy ezt be is tartják… Kétszeri ott-tartózkodásunk alatt egyetlen sebességmániással vagy kanyarban előző őrülttel sem találkoztunk.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.02.07. @ 18:39 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.