Thököly Vajk : Hogy a kenyér áldás legyen

 

 

Oly kevés már az a porta,

Ahol füstöl a kemence,

Kell ahhoz munka és ember,

Meg az Úristen kegyelme.

 

Parasztzsákban jó vetőmag,

Mellé véka és tarisznya,

Előkészített termőföld,

Mely a magot befogadja.

 

Reménnyel indul minden szem,

Bejárva ősszel a határt,

Eső, napfény, egy-egy ima,

Ami megtartja a kalászt.

 

Kasza, erő, kérges tenyér,

Nap alatt aranyat arat,

Lovak, öblös faszekérben,

Hazahúzzák áldásukat.

 

Huzatos csűr, ott ím szikkad,

Nyári szellő megcsókolja,

Gabonás, egy száraz hombár,

Hol téli álmát alussza.

 

Sebes patak, malomkerék,

Kövei között morzsolja,

Áldozatot hoz érettem,

Így válik liszté a búza.

 

Kovász, só, teknő, kemence,

Melyben feltámad az élet,

Bevetőlapát, türelem,

És a tészta kenyérré lesz.

 

Ropogós hajában lelkem,

Testem puha belsejében,

Ez kell ahhoz, tán még több is,

Hogy a kenyér áldás legyen. 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Thököly Vajk