Pásztor Attila - Atyla : Egerekhez, emberekhez

Nyomtatás

 

 

Vörös vagyok! Szűz… Boszorkány!

Csendestársam kéjenc hiúz,

vérengző dög: törp-oroszlán,

karma közt lapulsz vagy kimúlsz!

Bajszán lélek illeg-billeg –  

Szellem nem hullhat le porba,

megtarthatod – téged illet,

s lesz más’ élet sava-borsa.

 

Ember-voltom: elrendelés…

Vagyok sárból, salétromból.
S háborgó időm ha kevés,

helyettem pár atom tombol,

bokámon míg öldök-zsinór

jelez – „Hív más kötelesség!”‒

s búcsúzni kell csapdáimtól…

Macskát illet csak a restség!

 

Kerülj csapdát, friss limlomot,

hol csatornák bűze legyez,

s így megszentelt altemplomok

felkoszlott egere lehetsz.

S bújni ha vágysz rokonokhoz? 

Fogak elől nincs menekvés:

alvadt vér csak gyilkot fokoz,

mit fel nem old lúg, se lelkész.

 

Kin nem fog e macska-karma?

…Sarkokon, ki lyukat talál,

s téridőkben azt kutatja,

kit ér szalonnabőr-halál?

Sajt helyett ma kockacukor,

édes élet a csalétek,

s tárul a múlt, lelki bugyor

– abban, kit Hero-in éltet.

Agyat mos a mikrohullám,

sejtelmünk’ is tele fonja,

s mint ólommal átszőtt turbán,

örök hitünk’ elorozza.

Nevetség-tárgy: Látszat-világ!

Mit tud, aki Látni sem mer?

Ki tussolhat el önhibát,

gerince míg ép: Sors-tengely!