Tavasz jön, és én arra gondolok,
a tulipánok árván is boldogok?
Anyám kertjében nyílnak-e még
– lépteire vágyón – sárgák, pirosak?
Tavasz jön megint, és a napmeleg
átsimogatja az alvó kerteket…
Anyámhoz bújnék… – mintha mondaná:
nyíljatok, árváim, nélkülem, ezután…!
Tél elől bújók, büszkék, dacosak!
Ki fényesíti majd szelíd szirmotokat?
Táncol-e napsugár a ház tövében?
Anyámra vágyom, fénytelen éjben…
Tavasz jön mégis, és a napmeleg
átmelegíti a vacogó lelkeket.
Ha anyámért sírok, édes, jó apám
óvó lelke ölel majd takarót reám.
Tavasz jön, – nélkülük, és mégis velük,
letekint az árvult kertre fény-szemük.
Csillaggyermekem már eléjük szaladt,
vigyázzák egymást s a tulipánokat.
Legutóbbi módosítás: 2015.02.01. @ 10:20 :: Gősi Vali
