Marthi Anna : Talán a vér

 

 

Talán a vér ragadt meg, míg meditációvá lehetett.

Talán a kisherceg felsebbzett lelkéből áradt szeretet.

Talán egy óvodás ártatlanul szeretethiányos volt vadul.

Talán a depresszió alkotásképtelen mozdulatlanul.

De hiszem, mi állunk szerelmesen a sivatagban.

Lelkünk eggyé olvadt sokezer pirkadatban.

És az ég halványkék-szabad, mint torkom

ablakából az utolsónak kiénekelt szavak.

Neked, ki megérted, és mégsem szúrsz.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1325 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak