Seres László : Utolsó

 

 

 

Utolsó szeretődben 
keresed az elsőt 
ahogy 
szédült pillanatát 
keresi 
az összetört álom 
mikor dér rezdül 
emlékek vészjósló 
hajnalán 

Érzed 
teste csillagillatát 
tüzét hevét 
lángoló felhők közül 
kiszakad 
mint a Nap 
karodban elalél 
s te holttá válsz ott 

Látod 
szeme égkő színét 
ajkát 
ahogy a vágy remeg 
a formát 
mit buja ujjad formál 
hegy-völgyek 
termő ölén 
a mélységeket 
mely elnyel 

Hallod 
a szív zörejét 
orgonáját a tüdőnek 
amint átsiklik 
a hang a húrokon 
és a mennybe visz 
gyöngynevetését 
ahogy 
körbefon kócos 
sóhajjal 

Ünnepre hív 
most a harang 
Istennel perel 
a pillanat 
az öröklétért 

Így fogadod be 
mindkettőt 
utolsóban az elsőt 
pusztító viharba került 
összetört 
lélegzetnyi 
katamaránon 

Keresed 
az elsőt 
mikor már 
az utolsót is 
alig találod 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.