Már nem kell a csókjaim zamata senkinek,
többé nem ébresztek sóvár lángú vágyakat,
nem vár egy kecsegtető mennyben felhősziget
– csak (el)hullok az időben lassan, álmatag,
és nem érek anyaföldet, se vad poklot én
– vándorlásom a nemlét kínja elől örök –
tegnap dráma voltam ( holnap tán egy jó poén )
de ma: hajnali fénypollenekkel flörtölök.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.01. @ 12:00 :: Schifter Attila
