Vajon mi lehet a boldogság titka
– én erről semmit sem tudok –
hiszen megláthatni oly’ ritka,
hogy hogyan is csinálják az ebben igazán nagyok,
a valóban sikeresek, az érzelemgazdagok,
a nagymenők és a sztárok,
a csendesen boldog koldusok,
vagy a csak boldogoknak látszók.
S hogy idejében miért nem tanultam
a céljaimért tisztán megküzdve élni,
mielőtt a létem gyújtózsinórja
kezdene teljesen a körmömre égni..?
Én még csak ezt sem sejthetem.
A válaszok nem nálam laknak
– bár néha bemosolyognak lelkemen –
majd felismerve, szívemre ajtót csapnak.
Úgy érzem néha, az élet komiszan meglopott,
pedig jól tudom, hogy én próbáltam megcsalni őt,
a kedvem ( ezért is ) rég, mélyen megkopott,
és nem lelem többé a tegnapi szeretőt:
a figyelmesen kedvest, a vágykeltőt, a játékosan feszes – izmost,
s nem tehetek érte már a világon semmit…
Hallod, Anya, kérlek, egy kicsit hagyj most…
Nem kérek mást, csak ennyit,
mert most csak ezt és ennyit tudok:
álmaimban ölelve egy nem létező senkit.
De látod, a létbe még szerelmes vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.27. @ 11:00 :: Schifter Attila
