Sonkoly Éva : Őszbe tévedő

 

 

Őszbe tévedő nappalok lábnyomán

szél szalad, bogáncsot futtat, hullott

levél, megannyi álom-temető. Utak

messze-messze szemhatár felett a

szürke égből szitál a köd. Valamikor

erre jártam, emlékszel, mennyi ősz

múlt, te hagytad, én sem mondtam

semmi fontosat. Neked így jó, s én

lapozom a napokat, mintha minden

csak álomban történne velem. Nézd

rajtam a megszokás, hallgatás, régi

pecsétje van, szorosra zárja ajkam.

Odakint reggel köd szitál a városra.

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"