Reménytelenül
Koosán Ildikó
messzi útról tér meg így a gyermek
akit a gondok végül hazavernek
tán jut kenyér neki ott, fél adag
és beszélhet a máskor hallgatag
nevesincs szegény
aki agonizál már a lét peremén
többre vinni tudja nincs remény
akit mint oszlopot földbe vernek
akinek világnyi dolgok mennek
át eres kezén
asztala, széke otthon, meg ágya
nyithatna ajtót a tisztaszobába
álmában, mikor az Édes tűnik elé
cipót szel mint régen hatfelé
bár nincs kinek
álmodozhat, az albérletsarok
magányát hogy megossza ott
s képzeletben úgy szökik haza
mint kit cinkosa, a zajgó éjszaka
küld lopni új hitet
Legutóbbi módosítás: 2014.09.18. @ 08:54 :: Koosán Ildikó
