Király Attila : Kádak és idők szélén

Eszembe jutsz… miért, mikor nem?
Hisz veled teljes a létezésem.
Bár ezt a mostani életet képes vagyok
túlélni egymagam, de ha én itt és te ott,
gondoltam, attól még válthatnánk pár szót.
Tüstént indulok hozzád, már a kabátot veszem,
csengetek, toporgok, mint egy kiskamasz,
a szomszéd azt hiszi, teljesen elment az eszem,
(megles engem, bio térfigyelő kamera, a kis ravasz!)

 

Miért, már megjött volna? Gyanúsan méregetem (magam.)
Ki ő, valami látnok? Szememben különös zsarátnok
az irántad érzett izzó vágy. Nem nyitsz ajtót, de mintha
a fürdőben víztől zubogna a kád, s te épp veszed le a ruhád.

Mintha hallanál, de már belekezdtél, lehunyt
szemmel a forró vízbe ereszkedtél; – ejnye már!
Mindössze ennyivel nyugtázod a kinti neszezést.
Egy darabig még várok, az ajtód előtt állok,
majd sarkon fordulva elcsomagolom
máskorra a neked készített mosolyt,
és búcsúzóul csókot hintek feléd. 

 

…tudod… de úgyis tudod, hisz ismersz,
mint a tenyeredet, lettem volna ma este
a kád szélén imbolygó gyertyaláng.
Lettem volna combodat csiklandó hullám,
lettem volna mindenen túl már,
szádat most is ívelő mosoly,
lettem volna mímelten komoly,
lettem volna megtalált kincsed,
nyakadon legördülő vízcsepp,
tested körvonalát sejtető pára,
ki melletted nem gondol sem holnapra, sem mára,
forróság a vízben, fürdőnek kebledet elrejtő habja,
Lettem volna hidd el, a pillanat örökös rabja.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Király Attila
Szerző Király Attila 83 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.