Pogány Gábor Máté : Utazoo I. fejezet Az első shock

Nyomtatás

Kedves Gábor!

Az írásod hemzseg a hibás, stílustalan fogalmazástól. Az az érzésem, hogy meglehetősen slendriánul álltál hozzá. Az, hogy felsorolsz pár történést vagy látottat, kevés ahhoz, hogy ebből regény legyen.

Sajnálom, de még ha javítod, akkor is kevésnek találom. Nem tartalmaz egy alaposan felépített leírást sem. A későbbiekben lehet, hogy megjelennének a szereplők, jellemrajzok, párbeszédek, de bevezetésnek, ízlelőnek, kedvcsinálónak kevés ez a rész.

A piros részeket — ennek ellenére —figyelmedbe ajánlom, mert a továbbiakban elkerülhetsz majd egy csomó „csapdát” és hibát, amit ebben az írásban nem sikerült.

Tisztelettel:

Ady Ágota

Megérkezni egy ismeretlen kontinensre (A szórend azt követelné, hogy a „leírhatatlan érzéssel kezdődjön a mondat. Az első mondat az írásod névjegykártyája. Legyen mindig frappáns, jól fogalmazott, nem túl hosszú, valamint ébresszen érdeklődést az olvasóban az írás többi része iránt.) leírhatatlan érzés. Kicsit mintha újjá születne az ember. Mindenhol egzotikus emberek, a reptér izzadságtól bűzlik, mindenki rohanna már ki, az ellenőrző kapuk rettenetes őrei pedig félelmetesen (A rettenetesek félelmetesen pásztáznak. Ezt fogalmazd át, kérlek, mert „rettentően félelmetes”.) pásztáznak. Mint egy bio sckenner (szkenner). Izgulni a csomagért, hogy vajon megérkezett (kötőjel)e épségben, hogy hogyan írjon haza az ember a családjának, hogy mindenkivel rendbe van e minden. (Sok a hogy. Sima felsorolás elég lenne.)

Az időeltolódás brutális, de teljes mértékben elviselhető (Ha „brutális”, akkor nem lehet „teljes” mértékben elviselhető. Talán szerencsésebb volna, ha a túlzott jelző helyett konkrétan kiírnád, mennyi is az annyi.), az éghajlat már kevésbé.

Aztán (Aztán nélkül…) több órányi sorban állás után csak kilépünk azon a bizonyos rejtélyes (Mitől rejtélyes egy ajtó? Főleg, hogy előtte megemlíted, hogy „azon a bizonyos” ajtón léptek ki. Ez azt feltételezné, hogy előtte megemlítésre került már egy ajtó. De nem.) ajtón és egy szusszanás…

Amerika.

Mindenkinek megvan a maga „mit tett először” pillanata. Én rágyújtottam.

És csak álltam ott, mint egy birka, néztem az ember tömeget, a hatalmas autókat. (Nem kell új bekezdés, mert felsorolod, hogy rágyújtottál és álltál. A két mondatot vond egybe!)

Igazából semmi különös. (Ez a mondat lóg a levegőben. Kerüld az ilyesfajta töltelékmondatokat, amelyek érdemben nem tesznek hozzá semmit az íráshoz!) Emberek itt, emberek ott, teljesen mindegy, hogy a világ melyik részén szállunk le a repcsiről. Vagy a magas lóról.

De mégis valami más volt. A levegő talán? Vagy ez csak egy odaképzelt hülyeség, fantom? (Esetleg: „Vagy ezt csak képzeltem?”)

Igen, eléggé valószínű, hacsak nem a légszennyezés miatt. (Most akkor azt képzelted, hogy más volt a levegő, vagy valóban szennyezett? Próbáld egyértelműsíteni ezt a részt!)

Sokan azt mondják, hogy nekik a varázslatos pillanat az volt, amikor rányomta a bizonyos securitys emberke (vámos, útlevélellenőr. És ha kérhetném, kicsinyítő képző nélkül.) a pecsétet az útlevelükre, miszerint „Tessék haver, menj, láss világot”.

Aztán az újdonság varázsa egy ideig még nem múlik el, (Innen új mondat) még, még, többet, minél többet akarok látni, érezni, kóstolni, tapintani, mi ez, mi az és így tovább. Ez egy turista lelkivilága, talán, (Szórend… „Talán egy turista lelkivilága ilyen, de…”) de mi ide nem nézelődni, hanem keményen dolgozni jöttünk.

Ez azért (Felesleges az „azért”.) kicsit ront a helyzeten. A hirtelen nagy szabadságérzet után (vessző) egy amolyan a (töltelékszavak) koponya hátsó részében megbúvó kis ördögfióka keletkezik (a koponyában egy kis ördögfióka bukkan fel… A keletkezik csúnya.) , aki nem tud másra gondolni, csak arra, hogy munka, munka („csak a munkára”), itt egy csodás világ, nekünk pedig ott a munka és semmi más (Itt megismétled az előző tagmondatban elmondottakat. Nem kell.). Nem szeretem azt a kis ördögöt. A kis ördögök (Zavaró, hogy az előző mondatodban egy kisördög szerepel, itt pedig több, de javaslom, hogy mindkettőt hagyd ki, és lehetne pl. így: „Nem szeretem őket, de a kisördögök mindenhol…) pedig mindenhol ott vannak, amikor élveznél valamit, például egy jó pohár skotchnál (scotch vagy skót whisky), (nem kell vessző ide) egy jéggel, ott kiabálják, hogy „Basszus, ez irtó drága volt (nem kell „volt”)!”.

Bár furcsa, de én még annak is örültem, hogy láttam egy táblát számomra érthetetlen rövidítésekkel. Mert az is valami új.

Mindenki vágyik az újra, a többre, az ismeretlen megismerésére. Van, aki jobban, van, aki kevésbé, de mégis, kivétel nélkül mindenki. Én a jobban kategóriába (talán az első kategóriába, vagy macskakörmözd a „jobbant”.) tartozom, talán már túlzottan is.

A reptér után irány a munkahely, Nyugat Virginia (kötőjeles), a Winchester nevű (vessző) ténylegesen kicsi városkától fél órára az erdő közepén.

Semmi izgalmas nem történt, egy autóval mentünk az országúton. Fák, autók, aszfalt. De amerikai fák, amerikai autók (böhöm állatok) és amerikai aszfalt. Úgy be voltam sózva (vessző) mintha megnyertem volna a lottó ötöst. Persze amikor városok mellett jöttünk el (vessző) az még izgalmasabb volt, simán viselkedtem úgy (szórend!), mint egy hét éves kislány a barbie szaküzletben (Barbie-bolt, Barbie-szaküzlet, de mindenképp kötőjeles és nagybetűs.). Ott egy ismeretlen gyorsétterem, ott egy nagyon dagadt amcsi,ott egy tehén, ott egy fagylalt árus (egy szó), hotdogos, vajon milyen az amerikai sör, miért nem hallottam soha jót az amerikai borokról (igazából soha nem hallottam semmit az amerikai borokról) és így tovább, (Pont a vessző helyett, mert innen az olvasót szólítod meg.) tudom, ez mind semmiségnek tűnik, de hidd el, ha egyszer ilyen helyzetbe kerülsz, még egy szimpla fodrász szalon (egy szó) is émelyítően (Émelyítően érdekes? Ha gyomorforgatóan érdekest akartál írni, rendben is van, de ha valami érdekes, akkor abban van némi esztétikai szépség is. Ha valami émelyítő, akkor max. borzalmas lehet. A legritkább esetben nevezném az ilyet érdekesnek.) érdekesnek fog hatni.

És megérkeztünk.

Meglepő lehet, de az erdő közepén sok a fa.

Ki gondolta volna?

Városi ember vagyok, nem igazán tudtam magam elképzelni a természet lágy ölén hosszabb időn keresztül (Szórend ismét: „Városi ember vagyok. Nem tudnám magam elképzelni hosszabb időn át a természet lágy ölén.). De itt nem volt semmi probléma, (Nemrég volt „semmi izgalmas” és a két volt és a két érdekes — ami szintén volt már — nagyon lerontja ezt a mondatot. Fogalmazd át!) mert mindenfelé érdekes állatok voltak, érdekes növények és kígyók…

Utálom a kígyókat!

Annyi tisztesség sincs bennük, hogy legyen egy pár (az kettő, és jobban is hangzik) lábuk, ráadásul tényleg mindenhol ott vannak. Az ágy alatt (még le is fotóztam!) a szennyes kosárban, a mosott edények között, a sarokba hajított alsónadrág alatt (És természetesen sietni kell (vessző) és sehol egy másik. Bár bizonyítékom még nincs rá, de szerintem a kígyók lopkodják őket.), az úszómedencében, a szivardoboz alatt (ez végképp kihúzta a gyufát) (Sok a zárójeles rész. Vagy kihagyod, vagy jobban kidolgozva a szöveg részévé teszed ezeket a mondatokat.). Elvileg utálják az ánizst. Ez rendben is volna, de az ánizs semmit nem ér, ha az ember azt cukorka formájában helyezi el az adott területen és a lakótársa felzabálja… Kígyók- Magyarok 1:0

Sokszor hallani a mondást: az USA- ban minden nagyobb.

Ez száz százalékig igaz. Az emberek kimondottan nagyobbak, a legtöbbnek szó szerint nincs nyaka, csak egy fej és egy test egybeolvadva, de nagyobb a mosolyuk is, a biztonságérzetük.

Ezt azért irigylem. (Idáig is, de amint látom, innen lefele is rengeteg „ez”, „ezt”, „egy” szerepel a mondataidban. Nagyon nincs „ez” jól.) Már a mosoly részét a dolgoknak. Nem tudom hogyan, vagy miért, de mindennek, vagy legalábbis szinte mindennek a pozitív oldalát látják. Sohasem tudtam elképzelni, hogy ilyen ember tényleg létezik, és lám, nem is egy. Hanem sok- sok millió. Ez számomra egy hatalmas csoda. Mosolyogj s a világ veled mosolyog, de legalábbis (megint?) pár duci amcsi mindenképp.

Nagyobbak az étel adagok, (nem kell vessző a felsorolásban) és nagyobbak az épületek, a városok, nagyobbak (sok a három „nagyobb”.) az egók és az állatok. (Bullfrog: az USA bizonyos területein teljesen átlagosnak számító- mint otthon egy varangyos- béka faj, ami körülbelül akkora mint egy fej saláta, vagy egy kisebb tök, és olyan hangot ad ki, mintha Volt fesztiválon 30 ember egyszerre hányna és kemény rockot hörögne. Erre a hasonlatra most büszke vagyok.) (Zárójel-mentesítést!)

És nagyobb a hold is, nagyobb maga az égbolt. (hatalmasabb,méretesebb, termetesebb, tágasabb, gigászibb… A temérdek „nagy” és „nagyobb” szegényes szókincsre vagy fantáziára utal. Figyelj oda jobban!)

Gyönyörűek a csillagok, a hold hatalmas és fényes, mint egy kissé sznob úri leány, aki élvezi, hogy ott van, ahol van és minél jobban látható szeretne lenni.

Mindehhez párosul a szentjános bogarak (egybe írandó) rajzása, ami itt több millió világító kis bogárkát jelent (az előző vesszőtől a zárójel utániig töltelékmondat) , amiktől az egész erdő úgy néz ki, mintha tündérek laknák.

Talán lakják is.

Pici tündérek, akik kis szárnyaikkal repdesnek ide-oda, élvezik az életet és sajtburgert kajálnak reggel, este, délben (khm… reggel, délben, este. Még a bolygó túlsó felén is ez a sorrend…).

Istenem, fele királyságom egy jó bablevesért…