Avi Ben Giora. : Egy anya tragédiája 34.

Nyomtatás

34.

Margit a rendelés megkezdése előtt fél órával érkezett, Ágnes őt megelőzve készült a rendelő kinyitására. Kölcsönösen üdvözölték egymást. Pár percük maradt csak beszélgetni, mert már megjelent az első álláskereső a hirdetésre, egy húsz egynehány éves lány. Első ránézésre ennyinek saccolta volna bárki. Csak a beszélgetés során derült ki, túl van a harmincon. Felkészülten jött, mappát hozott magával, amiben benne volt a diploma, képzettség, szakmai gyakorlat, referencia előző munkahelyekről. Margitra nagyon jó benyomást tett.

— Előjegyzésbe veszem, hölgyem, mivel biztosan lesz még jelentkező. Telefonon fogom értesíteni, akkor is természetesen, ha másra esik a választás. Nem szeretek senkit sem feltartani a munkakeresésben, én is voltam álláskereső, tudom milyen ez.

Még hatan jelentkeztek ezután. Nehéz helyzetbe került. Az első volt a legszimpatikusabb számára, de nem akart egyedül dönteni. Meg fogja beszélni Jánossal. Ám a kíváncsiság fúrta az odalát, miért ment el csak úgy, szó nélkül az előző asszisztens, Beatrix. Elég hosszú ideje dolgozott már náluk. Ha csak anyagi háttere lenne a felmondásnak, azt meg lehetett volna oldani valahogy. Ám nem ez állhatott a történések hátterében. Pláne, hogy még végkielégítésre sem tartott igényt. Ez az, ami nagyon foglalkoztatta Margitot. Nem volt egy féltékeny természet, de mint nő, az motoszkált a „kisagyában”, nem kezdett e ki a doktor úrral, és az erre kitette a szűrét. Vagy? Valamilyen indokkal majd rá kell terelni a beszélgetés fonalát erre.

Este hétig egyfolytában jöttek a betegek. Amit végzett a jelentkezőkkel, beállt segíteni Ágnesnek, így tudott foglalkozni a betegekkel, kötéseket cserélt ki. A rendelés végére rendesen kifáradt, de nem panaszkodott, mert azt gondolta, amolyan bemelegítőnek nem is volt rossz, hiszen holnaptól már neki is munkanapja van. 

Amint az utolsó beteget is ellátták, Margit kedvező alkalomnak találta, hogy Ágnesnél tapogatózzon.

— Mondja, Ágnes, nem tud valamit Beatrixról? Jó barátnők voltak, úgy tudom, hiszen együtt is jöttek ide az iskolából, ahol én is tanultam. Mi történt, hogy egyszerre csak elment?

— Barátnők voltunk! Múlt időben! Nem akarom kibeszélni, nem is biztos, hogy érdekli. Férfi ügy, amiért összevesztünk.

— Folytassa, Ágnes, mert érdekel!

— Alig egy éve megismerkedett egy fiúval. Az a fiú nekem is megtetszett, de láttam, csapja a szelet Beának, többé nem érdekelt különösebben. Történt aztán, hogy Bea rám támadott: el akarom csábítani a fiúját! Kikértem magamnak a gyanúsítgatást. Javasoltam egy közös találkozást hármasban, hogy tisztázhassuk… Ez nem jött össze. Hogy miatta, vagy a fiúja miatt, nem tudom. A barátságunk lassan, de biztosan kezdett elhidegülni, maradt a sima kolleganői kapcsolat. Megszűnt köztünk a bizalom. Míg egy nap minden különösebb figyelmeztetés nélkül itt hagyta a munkahelyet.

— Köszönöm, hogy elmesélte ezt nekem.

— Ugye nem hibáztat ezért engem?

— Miért hibáztatnám? Miért lenne hibás azért, hogy ő, mint egy hülye fruska, megsértődik és elmegy a jó munkahelyéről. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

Hazafelé a kocsiban Jánossal erről nem beszélgettek. Nem akarta elvonni a figyelmét a vezetéstől. Még élénken emlékezett, amikor Jánosnak a kocsival balesete történt, és elindult a lavina. Majd vacsora közben, vagy utána, gondolta magában.

Beugrottak Éváért a nagyszülőkhöz. Éva anyja, miután a lánya és unokája elutazott, egyre gyakrabban járt el János szüleihez. Együtt mentek színházba, moziba, vagy nagy kártyacsatákat vívtak náluk. Ekkor is együtt voltak, hiába invitálták a fiatalokat pár falatra, elhárították.

— Szeretnénk minél előbb otthon lenni. Margit már holnap dolgozik. Ma este az első alkalom, mióta megjöttek, hogy beszélgessünk mindenről.

Éva kicsit hisztizett, mikor Margit ágyba parancsolta.

— Még nincs is iskola, miért kell korán lefeküdni? Én is szeretnék mesélni apunak.

— Holnap is van nap. Nem az utazásról, fogunk beszélni. Azt holnapra halasztjuk. Egészen másról lesz szó, amihez nem tudsz hozzászólni semmit. Apa munkájával kapcsolatos dolgok.

— De rossz orvosnak lenni! Minden idejét elrabolja apának, sőt még problémája is van mindig, amiket anyának kell megoldania. Nem leszek orvos soha, és férjnek sem fogok orvost választani.

Csalódottan kívánt jóéjszakát szüleinek és vonult el a szobájába.

— Végre! — dőlt hátra a foteljében János, egy nagy sóhajtás közepette. — Azt gondoltam, már soha sem lesz alkalmam leülni és kicsit kifújni magamat.

— Rengeteget dolgozol mostanában. Lazítanod kéne a tempón. Fogadj kevesebb beteget a privát rendelésen. Ne csak a pénzt nézzed. Az egészséged többet ér minden pénznél. Ez a feszített munkatempó előbb-utóbb megbosszulhatja magát.

— Már én is gondoltam erre! Ki kell találni valamit, érzem, nem megy így tovább. Milyenek voltak a jelentkezők? Találtál megfelelőt?

— Természetesen! Majdnem döntöttem is, de úgy gondoltam, mégiscsak te vagy a főnök!

— Szóltam, hogy szabad kezed van.

— Jó, tudom, de…

— Ne kerülgesd, mint macska a forró kását. Szóval?

— Lenne egy nagyon kedves hölgy. Sokkal fiatalabbnak néz ki a koránál. Harmincra se becsültem, de pár évvel még több is.

— Holnap hívd fel, mondd meg: fel van véve!

— Ágnes mesélt Beatrixról. Elég érdekes.

— Nem érdekel! Két hülye fruska. Legalábbis Beatrix biztosan az.

— Ezt miért mondod?

— Jaj, ne szekálj ilyenekkel! Vannak sokkal fontosabb dolgok is, semhogy ilyenekkel törődjek.

Margitot zavarta János felindultsága.

Mégis igazak lennének a megsejtéseim? — gondolkozott el magában. Hangosan csak annyit mondott:

— Igazad van! Sokkal fontosabb gondjaink vannak. Beszélned kellene a kórházban a röntgenes főorvossal. Egy CT vizsgálatra volna szükség Évának.

János hirtelen halotthalvánnyá vált.

— Megint vannak panaszai?

— Szerencsére nincsenek, de ma az iskolában figyelmeztettek, nem árt megcsináltatni.

— Vagy úgy! Beszélni fogok vele.

— Minél előbb! Már régebben is ajánlották, hogy csináltassuk meg. Sajnos elódáztuk, és most nem szeretném, ha ismét ez történne.