Nagy L Éva : Fájó szilánkok törmeléke

Nyomtatás

Alkony nászából születik a holnap,

minden éjem tövisverettel verik széjjel.

Hajnal sikolya éleszti a múltat,

búsan ébreszti lángjait a nap.

Gondolataimba martad léted.

Valóm nem hagy nyugodni,

míg gyászruhában tetszeleg az emlék.

Vétked felszakad bennem újra, és újra,

s csak haldokol, ha levegőért kapkod

az ábránd múltja.

Kábulatból ébredek,

félve nyújtom vigyázó, két kezem.

Szőke hajad szálait

sem találom az ágyon,

elnyelt a tavasz, talán örökre.

Érzem egy fázós hajnalon

rám zörgeted homályos ablakom…

De akkor már emlékek uralják otthonunk,

asztalon orvosság, vázában elszáradt virágok

vigyázzák a csendet fájón…