Péter Erika : Ahol a napfény a szívekben él – 5.rész

Bálnalesen

 

Reggel bizalmatlanul kémleljük az eget. Nem esik az eső, de Izlandon annyira gyorsan változik az időjárás, hogy a biztonság kedvéért minden cuccunkat magunkra vesszük. Felhúzom a Kaposváron vásárolt virágmintás gumicsizmámat s közben eszembe jut, hogy régen kapcát tekertek a férfiak az efféle lábbelikbe. Mivel nem tudok kapcát hajtogatni, ezért beérem egy vastag térdzoknival.

A bálnalesre induló hajó már vár a közeli kikötőben. Először az öltözőterembe terelgetnek bennünket, ahol mindenki választhat magának méretének megfelelő, vízhatlan ruhát. Csuda murisan nézünk ki az élénkzöld overállban. Már a beöltözés is rendkívüli élmény.

Sokan a hajó belső terében maradnak. Mi, jó pár társunkkal együtt felmegyünk a fedélzetre.

Őszintén bevallva nemigen bízom benne, hogy bálnát is fogunk látni, ugyanis sok delfinleső hajókázáson voltunk már, de a delfinek a mi hajónkat valahogy mindig elkerülték.

 

  Idegenvezetőnk, Csaba a fedélzeten előre kikürtöli:

– Mi nagyon komolyan vesszük a bálnakeresést! Legalább 50% esélyünk van a találkozásra!– Erre persze komolytalan nevetésbe kezd a csapat. A hajóskapitány üdvözli a kalandvágyókat és felajánlja, hogy mindenki lefényképezkedhet vele.   

Mi a fedélzeten maradunk. Sokkal erősebb hullámvasutazásra számítottam, mert bár fúj a szél, a hullámok egészen aprócskák (felülről), s ezen a nagy hajón szinte nem is érzékelhetők.(Ennél sokkal nagyobb megpróbáltatás volt, mikor Spanyolországban egyszer viharba keveredtünk. Akkor a kirándulóhajó fedélzetén is átcsapott a víz.)

Most viszont csakis a kezem fázik, mert nincs rajtam kesztyű. Mutatóujjam kattintásra készen várja a megfelelő pillanatot. A hajó mindkét oldalán fürtökben lógnak a zöld bálnalesők. Ilyenkor sajnálom igazán, hogy nem nőttem magasabbra, mert valaki mindig elém áll, vagy eltakar.

A grafitszürke ég és a mély, szürke a tenger egy idő után teljesen összeolvad.

– Mi volna, ha most elkiáltanám magam, hogy „bálna”? – humorizál mellettem egy fiatalember.

Ám a bálna egyelőre nem jön, még a sirályokat is nehezen tudom elkülöníteni a víztől.

„Hogy fogjuk meglátni a bálnákat ebben a nagy szürkeségben?” – kérdezem magamtól s mintha csak meghallotta volna, Csaba belekiált a dudájába:

– A spriccelést kell figyelnetek! Akkor jön fel levegőért a bálna, akkor legyetek résen! –

 

Sokan megunják a nézelődést és a várakozást s lemennek a fedélzetről. Alig egy kis idő múlva a kapitány és Csaba szinte egyszerre harsogják:

  Jobb oldalt, fél három irányába figyeljetek! –

„Ez nem igaz! Épp azon az oldalon állok! Látom a vízpárát, látom a kilövellést!”

Megállás nélkül kattintgatom a fényképezőgépet, hátha valamelyiken rajta lesz!  S a bálna, éppen hogy csak feljött, már el is tűnik.

 – Óriási szerencsénk van! Egy púposbálna örvendeztet meg bennünket. Figyeljetek minden irányba! – hallom ismét Csabát.

 A hajókorlát mellett már nem kapok helyet. Kiszorítottak. Ránézek a középső padsorra, majd felkapaszkodom egy asztalra. Így én is látom az óceánt. Lacikám majd’ frászt kap. Könyörög, hogy jöjjek le, de én maradok a helyemen.

„ Inkább fogj erősen, tartsál meg egy kicsit!”– kérlelem, mert már alig tudom egyensúlyban tartani magam, úgy inog alattam az asztal. A leskelődők hol erre, hol arra az oldalra tolakodnak. Nekem kitűnő helyem van fenn a páholyban, minden irányba jó a kilátás.

 A bálna pedig többször is megmutatja magát. Játszik.  Hol az egyik, hol a másik oldalon tűnik fel és amikor már azt gondoljuk, hogy végleg itt hagy bennünket, átúszik a hajó alatt és megint megmutatja különleges szökőkútját.

 

Elfáradtam. Lemászok az asztalról. Most már elégedett vagyok. Megyek a vezetőfülkébe. Mindenki a bálnát lesi még, így nyugodtan beülhetek a kormány mellé. A kapitány a fejemre teszi a sapkáját. Laci lefényképez. Ám nekem ez nem elég. Megpillantok egy másik sapkát a műszerfalon és a kapitány fejére teszem. ( A fényképeket nézve – utólag  – látom, hogy milyen csálén áll rajta.) 

 Fotózkodás közben észre sem veszem, hogy megfordult a hajó. Visszafelé tart. Lemegyünk a lépcsőn, levesszük a „védőruhát”. Mindenki boldogan mosolyog. A part felé közeledve látjuk, hogy még a nap is kisütött.

 

( Megjegyzés: Még egy rész és vége lesz!)

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Péter Erika

Szerző Péter Erika 566 Írás
"Az ember akkor jut legközelebb saját énjéhez, amikor oly' komollyá válik, mint a játszadozó gyermek." (Herakleitosz) Előfordulok sok-sok antológiában, néhány folyóiratban, köztük a Bárka Irodalmi Folyóiratban, a Csodaceruzában és Dörmögő Dömötörben. a Breki Magazinban is. 2013 Ünnepi Könyvhét - A Körösvidéki Irodalmi Társaság Körösök Gyöngye díjával jutalmazta Másodvirágzás c. könyvemet. 2014: VOSZ - IRODALMI PRÍMA DÍJ a gyermekirodalomban kifejtett munkásságomért. Tizenkét önálló kötetem van. 1.Mindörökké mosoly ( Akkordia Kiadó 2. Szeretőim a szavak (Akkordia Kiadó). 3.Verselhetek 1.és 2.kiadás - Móra Kiadó) 4. Három Holló CD ( Palinta Társulat) Gyerekverseim némelyikét megzenésítették. 5.A nyakatekert zsiráf- gyerekzetek (magánkiadás) 6.Túlhordott ölelés - Irodalmi Rádió, Miskolc, MEK. kötet 7.Esőtánc- CD -megzenésített verseim. Énekli és zeneszerzője: Dafna 8. Csupa csiga - verses mesék - Timp Kiadó (2011) 9.ZabfaLók - verses történetek a lovakról- AB-ART Kiadó (2012) 10. Szélforgó CD. ( Fülemüle Zenekar -meg zenésített gyerekzetek 11. Másodvirágzás- Kortárs Költők sorozat (20.) AB- ART Kiadó (2013) Körösök Gyöngye Irodalmi Díj - a Körösvidéki Irodalmi Társaság megyei díja-2013 Ünnepi Könyvhét 12. Boldogságbolt -gyerekzetek ( AB-ART Kiadó) 2014. 13. Színházikó -gyerekzetek ( AB- ART Kiadó) 2014. 14. Autóparádé- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 15. Hajnaltól hajnalig- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 16. Elpattant zongorahúr - regény ( AB- Art Kiadó ) 2015. 17. Verő László oklevé l- Héttorony Irodalmi Magazin Szerkesztősége - líra kategória- 2015. Ha többet szeretnél tudni rólam, nézd meg a honlapomat! Honlapom: http://www.petererika.com/