Lucskai Vincze : Csüggeteg ébredésem

 

kofferem fekete szoba

          a black chamber

          mint sötét cse(m)ber

ember

turkálok mélyén

          cserzett kérgén

morogva

a bekerített szavak közt

vájkál az agyam

          gyomos ágyás

                    én pedig gyám

                    ki viseli gondját

                    s a sok szarkaláb kuncog

          barázdák közt agya fúrtan

          penge járta koponya

                    pengő pelenge

óh ez az ál kun

          áll a kun mint szálfa

          húzd ki

          húzd ki már a bőröndből lékelt koponyád

mutasd fel vállaidra emelve

kiszivárogtató hévvel

          hóden lóden a vadászon

                    vízhatlan kártolt

          véset mélyén poroszkál

nesztelen éjen én

                    lopakodva

          ólom lábakon osonó

          s a cserkelt vad lám visszamar

          és vérzem reménytelen

                    vértelen

                    vérttelen

maradnék én mint kő vagy szikla

          szóköpő bestia

katedrálisom gerincén

          atyám székén

          vigyázón a szállások felett

                    gerinctelen

és tekeregnek elorzott ösvények alant

                    hányadik csapás ez már

                    vesztve

víz ha szalad

elapad minden erem

          egy árva buzgár bugyog majd még

          mintha szívem eredt volna

                    bukdácsolva

s hömpölyög zokogva

görgeti déva várát és a bálványt

                    ott a mohoson

és kopik

kopik minden köve

          nem marad

                    kavicsok a markomban

                    s tovább morzsolom

                    fényesre

          rózsafüzérem

szenteltessék meg a te neved

jöjj végre el gare de lyon

          zsongj nekem is

          kofferem ott

                    szavaimmal együtt hagyom

               kallódjék

ék ő mely feszít

ciráda halotti leplemen

          hímeztem hámoztam serényen

                    míg farolt a szekerem

vigyék csak idegen kezek szorongva

                    lopva

                    mint hajdan az öreg halászét

                    örökre

s ha pattan majd nyögve a zár is

          egy sikátor mélyéről kússzon fel sikolya

          az ablaktalan tűzfalon

                    meghallatlan

forgószél kapja szét minden strófám

tölcsérét kéményeken srófolja magasba a

                    suta tuba

          harci hangszerem

          tubicám

                    leszek én a préda

ablakba ül vala

          szegén kádár kata

                    varja vala ingit

                         feteke selyemvel

a hágók tetején bajjelző kendők

                    mint imazászlók

és vigye

vigye végeim felé hitem

          hintem

          a szaggatott fecni fergeteg

                    szószemetem

          szegén kádár kata

                    varja vala ingit

                         feteke selyemvel

Legutóbb szerkesztette - Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...